A háború elvesztése

A múlt heti írásom témájául választott kötet, Douglas Adams Galaxis útikalauza azon kevés, mintegy féltucatnyi könyv közé tartozik, amelyeket én magam adtam gyermekeim kezébe, s melyeket mind a hárman el is olvastak. Ilyen még a Hunter S. Thompson által jegyzett Félelem és reszketés Las Vegasban, Örkény István Egyperces novellái, Mihail Bulgakov A Mester és Margaritája és Joseph Hellertől A 22-es csapdája. Biztos van még egy-két kötet, amely a fenti kategóriába tartozik, de most hirtelen ezek jutnak eszembe. Vajon mi köti össze ezeket a műveket, mitől váltak gyermekeim kedvenceivé is? Így első blikkre, azt hiszem, egyetlen dolog: a gyilkos, abszurd humor.

Épp a humor és jótékony hatása, a nevetés az, amely olyannyira hiányzik a közbeszédből, amelyet a harc, a győzelem-vereség, a háborús retorika ural. A 22-es csapdája, Joseph Heller zseniális műve 1961-ben jelent meg angolul, és nyolc év múlva már magyarul is olvasható volt. A birtokomban lévő példányt (2. kiadás, Európa Könyvkiadó, Bp. 1972) a kemény kötés ellenére alig tartja össze valami – Papp Zoltán fordításán mára több generáció nőtt fel. Ez a könyv épp a háborút nevetteti ki, persze olvasás közben sokszor inkább sírni támad kedve az embernek. Nem mennék most bele abba, hogy mi a 22-es csapdája, s nem is az asszír (!) származású főhős, az amerikai hadseregben szolgáló Yossarian kalandjaira hívnám fel a figyelmet – aki nem ismeri a regényt, annak kötelező olvasmányként ajánlom, mondjuk egy jó Herczeg Ferenc vagy egy még jobb Wass Albert helyett. Egyetlen párbeszédből idéznék, amelyet egy római kuplerájban folytat le a II. világháború idején az Olaszországot a fasizmus és a német megszállás alól „felszabadító” amerikai hadsereg tisztje, Nately – Yossarian barátja – és a kupleráj 107 éves mindenese, egy „züllött és rút” olasz vénember:

„Egyetlen dologban hiszek” – mondja Nately, „mégpedig abban, hogy Amerika megnyeri a háborút. – Túl nagy jelentőséget tulajdonít a háború megnyerésének – csipkelődött a szurtos, gonosz vénember. – Pedig az igazi trükk a háború elvesztésében rejlik, ha azt tudja valaki, hogy melyik háborút kell elveszteni. Olaszország évszázadok óta veszti el a háborút, és ennek ellenére, nézze csak meg, milyen jól megvagyunk. Franciaország egyre-másra nyeri a háborúkat, és folyton válsággal küzd. Németország folyton veszít, és virágzik. Nézze csak meg, mi történt velünk a közelmúltban. Olaszország háborút nyert Etiópiában, és azon nyomban súlyos bajok szakadtak ránk. A győzelem a nagyság olyan esztelen tévhitét táplálta belénk, hogy segítettünk elkezdeni egy olyan háborút, aminek megnyerésére fikarcnyi esélyünk se volt. De most, hogy megint vesztésben vagyunk, minden kezd jobbra fordulni, és egészen biztos talpra is állunk, ha sikerül elérni, hogy legyőzzenek bennünket.”

Nately ellenvetéseire a vénember csak annyit mond: „Meg fogják magát ölni, ha nem lesz elővigyázatos (…). Miért nem használja az eszét, és miért nem próbál egy kicsit rám hasonlítani? Maga is élhetne százhét évig.”