Előfizetés

Megmentőkre várva

R. Hahn Veronika (London) írása a Népszavának
Publikálás dátuma
2021.03.06. 11:30

Fotó: Nick Braithwaite
Brit múzeumi kampány indult Mayer-Marton György Oldham város katolikus templomában lévő impozáns murális falképének megőrzéséért.
Észak-angliai lapok, köztük a Manchester Evening News és a Jewish Telegraph is beszámoltak arról, hogy a Save Britain's Heritage műemlékvédelmi szervezet és több vezető brit múzeum országos kampányt indítottak, hogy megakadályozzák a magyar származású, a zsidóüldözések elől a szigetországba menekült festőművész, Mayer-Marton György egyik legjelentősebb alkotásának megsemmisülését. A szóban forgó impozáns munka, a művész egyetlen részben festett freskó, részben mozaik műve a keresztre feszített Krisztus közel nyolc méter hosszúságú, arany- és cserszínű ábrázolása egy sötétkék kereszttel és arany mandorlával a háttérben, két oldalán Máriával és Keresztelő Szent Jánossal egy kiszuperált, raktárként használt római katolikus templomban található a Nagy-Manchester részét képező Oldham városban. A Fitton Hill-i Holy Rosary Church belsejét domináló színpompás munkát Tristan Hunt, a Viktória és Albert Múzeum igazgatója "káprázatos szépségűnek" nevezte, annak ellenére, hogy - mint a Népszavának nyilatkozó rokon, Nick Braithwaite fogalmazott, - egy "ignoráns helyi plébános" 1980-ban fehér emulzióval lefestettette, azaz csak archív fotókból ismert. A mentési iniciatíva versenyt fut az idővel, ám friss bizonyítékok szerint a freskó a ráfestett felszín alatt tökéletesen megmaradt eredeti állapotában. A plébániatemplom 1955-ben nyílt meg és négy éve zárták be. Mayer-Marton faliképének rajongói attól tartanak, hogy a salfordi egyházkörzet tulajdonában lévő templomot bármikor eladhatják és lebonthatják, hogy ingatlanfejlesztési célra hasznosíthassák. A művészettörténeti mozgolódás nyomán az egyház legalább annyit megtett, hogy megerősítette a biztonsági körülményeket. Manchester egy másik pontján, a blackley-i St Clare katolikus templomban szerencsére most is megtekinthető Mayer-Marton egyetlen más, az eredeti helyszínen fennmaradt mozaikja. Mayer-Marton viszonylag rövid életét, - 1960-ban, 63 éves korában fehérvérűség vitte el, - tragédiák sorozata szőtte át. Az Osztrák-Magyar Monarchiában felnőtt művész Győrben született, majd első világháborús katonai szolgálata után Bécsben és Münchenben végezte el szépművészeti tanulmányait. Az osztrák fővárosban letelepedve gyors sikereket ért el, elnökhelyettese volt a haladó bécsi művészek mozgalmának, a Hagenbundnak. Az Anschluss elől feleségével, Grete Fried zongoraművésszel Angliába menekült. 1940-ben a londoni Blitz idején St John's Wood-i stúdióját bombatámadás érte. (1940. szeptember 6-án, a Luftwaffe intenzív bombázásával kezdetét vette a blitz, amelynek 76 napja alatt 43 ezren vesztették életüket. Az elnevezést a blitzkrieg (villámháború) szóból a korabeli brit sajtó alkotta.) Mind addigi alkotásai, mind személyes ingóságai elpusztultak. Legközelebb 1948-ban volt képes újra dolgozni, de addigra, 1945-ben, megtudta, hogy édesapja Auschwitzban, édesanyja győri fasiszták keze között, öccse erőltetett menetben vesztette életét. Mayer-Marton a Liverpool College of Art tanárává vált és lehetősége nyílt szakterülete, a bizánci mozaik technikáját oktatni. Utolsó nyolc évében több mint kétszáz olajfestményt vetett vászonra és számos észak-angliai templom megbízásának tett eleget. A Népszavának nyilatkozva Nick Braithwaite, Mayer-Marton másodunokaöccse elmondta, hogy korábban nagymamája és édesanyja is "jelentős szerepet játszottak a művész emlékének életben tartásában". Édesanyja erőfeszítéseinek volt köszönhető, hogy 1986-ban retrospektívet rendeztek Mayer-Marton tiszteletére a bécsi Belvedere Galériában. Neki sikerült megóvnia a nyolcvanas évek végén a pusztulástól a Pentocost (Pünkösd) mozaikot, amit "nagy nehézségek és költségek árán a liverpooli Metropolita Székesegyházban helyeztek el". Mayer-Martonnak az angliai művészeti életben játszott szerepére vonatkozó kérdésemre a másodunokaöcs elmondta: "Bécsi prominenciája után valószínűleg nehéznek találta az élet teljes újrakezdését Angliában. Ráadásul életműve javát elvesztette a Blitz során, majd 1945-ben a háborút addig Győrben átvészelt szülei is meghaltak. Bécsből való elmenekülését követő, a túlélésért folytatott sokéves küzdelme és depressziója, majd felesége 1952-es halála után azon a liverpooli képzőművészeti akadémián fogadott el állást, ahol két későbbi Beatles is tanult. Ő volt Stu Sutcliffe, az eredeti basszusgitáros, későbbi sikeres festőművész mestere". Braithwaite "nem tudja pontosan, hogyan jutott nagymamája bátyja az északnyugat-angliai megbízásokhoz, és azt sem, aktívan vonzotta- e a katolicizmus. Rendkívül spirituális és költői jellem volt, aki másokhoz hasonlóan művészi ösztönzést kapott a szentírástól és a keresztény ikonográfiától. Arra való reális bizonyíték nem áll rendelkezésre, hogy aktívan át akart- e térni a katolicizmusra. Valószínű, hogy fájdalmát bele tudta ölni ezekbe a munkákba. Az oldhami falikép csupa szenvedés és a keresztre feszített Krisztus szokatlan módon zsidónak látszik". A magyar származású festő leszármazottja elmondta, hogy egyelőre nem állnak rendelkezésre pénzügyi források az oldhami freskó megmentésére. A fedezet felhajtására csak az után kerülhet sor, hogy bizonyossá válik magának az épületnek a fennmaradása. Ennek érdekében műemlékvédelmi státuszért folyamodnak a Historic England szervezethez. Nick Braithwaite úgy gondolja, "ennek sikere nyomán lehet segíteni a finanszírozásban, ami ugyan a katolikus egyház, mint eredeti megrendelő felelőssége lenne". Ha Nick Braithwaite nem is találkozott személyesen híres rokonával, - tízhónapos volt, amikor Mayer-Marton meghalt, - úgy érzi, ha "Londonban nem is vált részévé a művészeti establishment-nek, Liverpoolban nagyobb hal volt, komoly tekintélyt élvezett oktatói munkájának és a művészeti világ bevezetésének köszönhetően a modernista gondolkodásba".     

Kultúra a karanténban

Csákvári Géza
Publikálás dátuma
2021.03.06. 10:30

Fotó: DÖMÖLKY DÁNIEL
A kijárási korlátozások és a rendezvénystop napjaira otthonról elérhető kulturális programokat ajánlunk.
Anyáim története Virág parlamenti képviselőként belefáradt a számára kilátástalannak tűnő ellenzéki létbe és otthagyta a politikai pályát. Zenész barátnőjével, Nórával úgy döntenek, hogy gyereket vállalnak, annak ellenére, hogy Magyarországon kifejezetten nehéz az azonos nemű pároknak családot alapítani. Két év bizonytalan várakozás után hírt kapnak egy örökbefogadásra váró roma származású kislányról. A két és fél éves kislány nevelőszülőknél van, és jelentősen le van maradva kortársaitól. Nóra és Virág habozás nélkül igent mondanak. Míg Virág ösztönösen ráérez az anya-szerepre,  Dér Ásia, Haragonics Sári: Anyáim története Budapest International Film Festival 14:45 - premier Don Carlos a Radnótiban Történelmi kulisszák között, 1568-ban játszódik Schiller nagy klasszikusa, amelyben II. Fülöp spanyol király az inkvizícióra támaszkodva próbálja összetartani a világ legnagyobb keresztény birodalmát. Miközben az uralkodó rendszer a zászlójára tűzött értékrendet céljai érdekében önkényesen kiforgatja és a cselekvés lehetőségétől a másként gondolkodó fiataljait teljesen elzárja, Németalföldön már készülődik az a szabadságmozgalom, amely majd kirobbantja Európa első polgári forradalmát. Szembekerül egymással király és alattvaló, férj és feleség, apa és fia.  Vas István fordítása alapján a szövegkönyvet Sándor Júlia és Nagy Péter István készítette. Radnóti Miklós Színház online 20:00 – premier   A vérszipoly „Nehéz felfogni ép észnek, de egy vámpír számára a nyak csak egy étkészlet. Nappal a szeme kábán csukva, és meg se moccan az ádámcsutka, de ha felvirrad az sötétség homálya, tagjait szerteszét dobálja, és mozgását a denevérről mintázva, elszáll... a színházba! Ez nem holmi tévedés, vagy álhír, valóban erre jár a vámpír, tanú minden nézőben végződő szempár: vérszívóra koncentrál a Centrál.” - olvashatjuk a darab írója, Philipp István kifejezetten a Centrál Színház bemutatójára írt ajánlójában. 19:00 – premier 

„Minden eltűnik, széthullik, elrohad”

Balogh Ernő írása a Népszavának
Publikálás dátuma
2021.03.06. 10:00
Lit. Cologne - Judith Schalansky
Fotó: HENNING KAISER / AFP/DPA
Judith Schalansky új kötetében a veszteségeinkkel foglalkozik, mindezt a novella és az esszé ötvözetének számító műfajban teszi.
 „A Mind enyész, és végső romjain / A szép világ borongva hamvad el; / És hol kezdve volt, ott vége lesz: / Sötét és semmi lesznek: én leszek, / Kietlen, csendes, lény nem lakta Éj.” A Csongor és Tünde e szellemi csúcspontján, az Éj monológjában, mint tudjuk, Vörösmarty klasszikus érvénnyel fejezte ki a múlandóság egyetemességét. Természetesen, azért idéztük itt e híres részletet, mivel Judith Schalansky új művének középponti gondolatai ehhez igencsak hasonló létfilozófiai koordináta-rendszerben mozognak. Világában ugyanis „a bomlás és rombolás változatos jelenségei játsszák a főszerepet”, és „a semmi nem tart örökké” lakonikus és könyörtelen szentenciájának példázatai nyomán bontakozik ki a pusztulással szembeni védekezés, a tiltakozás dacos gesztusa: a memento fölmutatása. Az igazán karakteres alkotók a művészi szándékaik jegyében rendszerint újrateremtik, átformálják a hagyományos poétikai kereteket. Ennek jegyében tehát Schalansky könyvének műfaja semmiképp sem szokványos: fejezetei leginkább a novella és az esszé ötvözetének tekinthetők, az ebben rejlő intellektualitás pedig éppen nem idegen a német irodalmi hagyománytól. A két komponens aránya, dominanciája aztán esetenként más és más lehet. Mindegyik rész tipográfiailag is elkülönített, kurzivált bevezetése valamilyen pusztulás-pusztítás szikár tényeit közli. Az ezt követő elbeszélés vagy esszé a veszteség megélésének, feldolgozásának, a hozzá fűződő viszony személyessé tételének folyamatát eleveníti meg, esetleg pusztán apropója lesz valamilyen emléksornak. A műfaji jelleg kettősségének megfelelően az adott fejezet hol történetté kerekedik, hol meditációformát ölt. Az örökre elsüllyedt csendes óceáni korallsziget például a valamiféle cselekménnyel is rendelkező elbeszélésben a tovatűnt éden, a békeutópiák jelképévé lényegül – a téma kibontása itt némiképp novellisztikus formát ölt. A Szapphó-életmű véletlenszerűen megmaradt töredékeinek számbavételekor viszont filológiai elemzést kapunk, melyben a szerző szükségképp utal a leszbikus szerelem hosszú-hosszú történelmi emancipációjának némely stációjára. A könyv fejezetei játékos és látványos tér- és időbeli utazásra invitálják az olvasót: az ókori Rómától a 19. századi Csehországon át az 1970-es évek NDK-jáig vezetnek az elmélkedések és események. Ez a változatosság a stílusok, hangnemek, narratív technikák sokféleségével társul. E próteuszi hajlékonyság a mű varázsának lényegi forrása. A kötetet, épp itt kell ezt kiemelnünk, Nádori Lídia fordította. A narrátor – lett légyen szó a manicheusokról vagy egy tájegység állat- és növényvilágáról – magabiztos tájékozottsággal kalauzol bennünket a legkülönfélébb kulturális dimenziókban, némely fejezetben a fauna bemutatásának gazdagságában mintha a „nagy Brehm” reinkarnálódna. Ugyanakkor finom iróniával övezi az írói mindentudás hagyományos attitűdjeit. Valamilyen történelmi példára hivatkozva a szerző megjegyzi: „ahogyan Jorge Louis Borges idézi egy helyütt Samuel Johnsont, de az eredetit nem sikerült újra megtalálnom”. A kötetet – professzionális szakemberként – maga Schalansky tervezte, a szerzői intenciót tehát a szövegen túl a könyv – mint tárgy – is közvetíti. A tipográfia, a borító, a fejezeteket elválasztó, finoman mintázott fekete lapok sorozata egyaránt a veszteségek fölötti „gyászmunkát”, az emlékezés erkölcsi követelményét asszociálja. Különös „Gesamtkunstwerk” módjára. (Nem véletlen, hogy a magyar kiadás épp olyan küllemű, mint a német vagy az angol.) A múlandóság ellenszere, ekként vigasza mégiscsak az alkotás. Már csak azért is, mert a pusztulás – ha ezúttal nem az Éj monológjának kozmikus régióiban gondolkodunk – szinte sosem teljes, valami többnyire megmarad még az elveszett életművekből is. Ezért lehet megalapozott a könyvben testet öltött eredendő szerzői szándék, vágy, „hogy biztosítsa valaminek a túlélését, hogy megjelenítse az elmúltat, felidézze az elfeledettet; hogy szóhoz juttassa, ami elnémult, és elgyászolja, ami elveszett.”

Judith Schalansky névjegye

Judith Schalansky 1980-ban született az egykori NDK-ban lévő Greifswaldban. A Berlini Szabadegyetemen művészettörténetet, a Potsdami Főiskolán kommunikációs designt tanult. Szabadfoglalkozású író, könyvtervező, szerkesztő. Berlinben él. Műveit eddig több mint húsz nyelvre fordították le.