Észak-angliai lapok, köztük a Manchester Evening News és a Jewish Telegraph is beszámoltak arról, hogy a Save Britain's Heritage műemlékvédelmi szervezet és több vezető brit múzeum országos kampányt indítottak, hogy megakadályozzák a magyar származású, a zsidóüldözések elől a szigetországba menekült festőművész, Mayer-Marton György egyik legjelentősebb alkotásának megsemmisülését. A szóban forgó impozáns munka, a művész egyetlen részben festett freskó, részben mozaik műve a keresztre feszített Krisztus közel nyolc méter hosszúságú, arany- és cserszínű ábrázolása egy sötétkék kereszttel és arany mandorlával a háttérben, két oldalán Máriával és Keresztelő Szent Jánossal egy kiszuperált, raktárként használt római katolikus templomban található a Nagy-Manchester részét képező Oldham városban.
A Fitton Hill-i Holy Rosary Church belsejét domináló színpompás munkát Tristan Hunt, a Viktória és Albert Múzeum igazgatója "káprázatos szépségűnek" nevezte, annak ellenére, hogy - mint a Népszavának nyilatkozó rokon, Nick Braithwaite fogalmazott, - egy "ignoráns helyi plébános" 1980-ban fehér emulzióval lefestettette, azaz csak archív fotókból ismert.
A mentési iniciatíva versenyt fut az idővel, ám friss bizonyítékok szerint a freskó a ráfestett felszín alatt tökéletesen megmaradt eredeti állapotában. A plébániatemplom 1955-ben nyílt meg és négy éve zárták be. Mayer-Marton faliképének rajongói attól tartanak, hogy a salfordi egyházkörzet tulajdonában lévő templomot bármikor eladhatják és lebonthatják, hogy ingatlanfejlesztési célra hasznosíthassák. A művészettörténeti mozgolódás nyomán az egyház legalább annyit megtett, hogy megerősítette a biztonsági körülményeket. Manchester egy másik pontján, a blackley-i St Clare katolikus templomban szerencsére most is megtekinthető Mayer-Marton egyetlen más, az eredeti helyszínen fennmaradt mozaikja.
Mayer-Marton viszonylag rövid életét, - 1960-ban, 63 éves korában fehérvérűség vitte el, - tragédiák sorozata szőtte át. Az Osztrák-Magyar Monarchiában felnőtt művész Győrben született, majd első világháborús katonai szolgálata után Bécsben és Münchenben végezte el szépművészeti tanulmányait. Az osztrák fővárosban letelepedve gyors sikereket ért el, elnökhelyettese volt a haladó bécsi művészek mozgalmának, a Hagenbundnak. Az Anschluss elől feleségével, Grete Fried zongoraművésszel Angliába menekült. 1940-ben a londoni Blitz idején St John's Wood-i stúdióját bombatámadás érte. (1940. szeptember 6-án, a Luftwaffe intenzív bombázásával kezdetét vette a blitz, amelynek 76 napja alatt 43 ezren vesztették életüket. Az elnevezést a blitzkrieg (villámháború) szóból a korabeli brit sajtó alkotta.)
Mind addigi alkotásai, mind személyes ingóságai elpusztultak. Legközelebb 1948-ban volt képes újra dolgozni, de addigra, 1945-ben, megtudta, hogy édesapja Auschwitzban, édesanyja győri fasiszták keze között, öccse erőltetett menetben vesztette életét. Mayer-Marton a Liverpool College of Art tanárává vált és lehetősége nyílt szakterülete, a bizánci mozaik technikáját oktatni. Utolsó nyolc évében több mint kétszáz olajfestményt vetett vászonra és számos észak-angliai templom megbízásának tett eleget.
A Népszavának nyilatkozva Nick Braithwaite, Mayer-Marton másodunokaöccse elmondta, hogy korábban nagymamája és édesanyja is "jelentős szerepet játszottak a művész emlékének életben tartásában". Édesanyja erőfeszítéseinek volt köszönhető, hogy 1986-ban retrospektívet rendeztek Mayer-Marton tiszteletére a bécsi Belvedere Galériában. Neki sikerült megóvnia a nyolcvanas évek végén a pusztulástól a Pentocost (Pünkösd) mozaikot, amit "nagy nehézségek és költségek árán a liverpooli Metropolita Székesegyházban helyeztek el". Mayer-Martonnak az angliai művészeti életben játszott szerepére vonatkozó kérdésemre a másodunokaöcs elmondta: "Bécsi prominenciája után valószínűleg nehéznek találta az élet teljes újrakezdését Angliában. Ráadásul életműve javát elvesztette a Blitz során, majd 1945-ben a háborút addig Győrben átvészelt szülei is meghaltak. Bécsből való elmenekülését követő, a túlélésért folytatott sokéves küzdelme és depressziója, majd felesége 1952-es halála után azon a liverpooli képzőművészeti akadémián fogadott el állást, ahol két későbbi Beatles is tanult. Ő volt Stu Sutcliffe, az eredeti basszusgitáros, későbbi sikeres festőművész mestere".
Braithwaite "nem tudja pontosan, hogyan jutott nagymamája bátyja az északnyugat-angliai megbízásokhoz, és azt sem, aktívan vonzotta- e a katolicizmus. Rendkívül spirituális és költői jellem volt, aki másokhoz hasonlóan művészi ösztönzést kapott a szentírástól és a keresztény ikonográfiától. Arra való reális bizonyíték nem áll rendelkezésre, hogy aktívan át akart- e térni a katolicizmusra. Valószínű, hogy fájdalmát bele tudta ölni ezekbe a munkákba. Az oldhami falikép csupa szenvedés és a keresztre feszített Krisztus szokatlan módon zsidónak látszik". A magyar származású festő leszármazottja elmondta, hogy egyelőre nem állnak rendelkezésre pénzügyi források az oldhami freskó megmentésére. A fedezet felhajtására csak az után kerülhet sor, hogy bizonyossá válik magának az épületnek a fennmaradása. Ennek érdekében műemlékvédelmi státuszért folyamodnak a Historic England szervezethez. Nick Braithwaite úgy gondolja, "ennek sikere nyomán lehet segíteni a finanszírozásban, ami ugyan a katolikus egyház, mint eredeti megrendelő felelőssége lenne".
Ha Nick Braithwaite nem is találkozott személyesen híres rokonával, - tízhónapos volt, amikor Mayer-Marton meghalt, - úgy érzi, ha "Londonban nem is vált részévé a művészeti establishment-nek, Liverpoolban nagyobb hal volt, komoly tekintélyt élvezett oktatói munkájának és a művészeti világ bevezetésének köszönhetően a modernista gondolkodásba".
