Előfizetés

Hiába a sok beoltott Szerbiában, a vírus jobban terjed, mint bármikor

MTI
Publikálás dátuma
2021.03.02. 12:10

Fotó: ANDREJ ISAKOVIC / AFP
A járványügyi összeomlás szélére jutott a déli szomszédunk. Ismét szükségállapot, teljes kijárási tilalom jöhet.
Kizárólag kijárási tilalommal, az érintkezések teljes megtiltásával lehet megakadályozni a koronavírus-fertőzés további terjedését Szerbiában – jelentette ki Predrag Kon, az ország legismertebb járványügyi szakértője a szerbiai közszolgálati televízió kedd reggeli műsorába. Kon arra is figyelmeztetett:
„Valamit tenni kell, különben kártyavárként omlik össze az ország.”

Szerinte a rövidített munkaidő nem megoldás a fennálló helyzetre, a koronavírus-járvány kezelésével megbízott válságstáb orvosai ezért ismét a szükségállapot kihirdetését és kijárási tilalom bevezetését szorgalmazták. Tisztában vannak azzal, hogy ezt a gazdaság még inkább megsínylené, a járványt azonban csak az érintkezések teljes kizárásával lehet megállítani.
Szerbiában már mintegy egymillió ember kapta meg valamely védőoltás legalább egy adagját, ám az immunizáció megkezdésével az elővigyázatossági intézkedések betartása is lazult, így ismét megugrott a napi új fertőzöttek száma.

A regisztrált koronavírus-fertőzöttek száma Szerbiában keddre 3469-cel 462 728-ra, a járvány halálos áldozatainak száma pedig 16-tal 4449-re nőtt.

Lukansenko egy fogantyú nélküli bőrönd Putyinnak

Miklós Gábor írása a Népszavának
Publikálás dátuma
2021.03.02. 09:45

Fotó: ALEXEI DRUZHININ / AFP
A meggyengült belarusz diktátor látványosan Oroszországhoz dörgölőzik, mégis üres kézzel távozott a Putyinnal közös síeléséről. Moszkva nem tud mit kezdeni vele.
Önkéntesen alázkodott meg Vlagyimir Putyin előtt a minap a Alekszandr Lukasenko belarusz diktátor. A hétfői megbeszélésen a kamerák rögzítették, ahogy szorgosan írogatott kis jegyzetfüzetébe az orosz elnököt hallgatva. Hat órán át tárgyalt a két vezető a Szocsi melletti elnöki rezidencián. Síeltek is együtt, ám a hokimeccs most elmaradt. Feltehetően egyikük sincs igazán jó formában ehhez. Legutoljára tavaly szeptemberben zarándokolt el a Lukasenko Putyinhoz. Akkor kapott hárommilliárd dollárt, és egy ígéretet arra, hogy az orosz állambiztonsági csapatok beavatkoznak Fehéroroszországban, ha uralmát nem bírja megvédeni. Ez az ígéret elegendő volt ahhoz, hogy leálljon a rezsim belső körének szétesése. A tömegmozgalom hatására sokan az átállást fontolgatták a vezetői elitben. Joggal gondolhatták, hogy az oroszok nem bánnák Lukasenko bukását, hiszen az utóbbi években sok borsot tört Putyin körének orra alá és az elnökválasztáson a rivális jelöltek jó része kifejezetten Moszkva emberének számított. Lukanseko szeptemberi látogatása után kiadott orosz közlemény a diktátor szövegét ismételte: a Nyugat akar „színes forradalmat” kirobbantani Belaruszban. Az pedig tudott dolog, hogy Putyin utálja ezeket a színeket. Tavaly Lukasenko kénytelen volt megígérni, hogy alkotmányreformot hajt végre, és ennek nyomán távozik a színről. Valami olyasmit is kiszoríthatott belőle Putyin, hogy tárgyalni fog az ellenzékkel. A két állam szorosabb integrációját is ígérte cserébe a pénzért, és az orosz média- és titkosszolgálati támogatásért. Mi történhetett a múlt héten? Keveset tudhatunk, hiszen az elnöki sízés igen magánjellegű volt. A tárgyalásokon az államfőket nem kísérték tanácsadók, politikustársak, nem volt ott a rezidencián a sajtó sem. Előzőleg kiszivárgott, hogy Lukasenko újabb hárommilliárd dolláros gyorssegélyt kér Moszkvától. A pénzre azonban nem számíthat, mert hazatérve azt mondta, hogy nem is volt szó újabb anyagi támogatásról. Pedig ismét meglengette az integrációs tervet, azt állította, hogy harminc, az integrációt előkészítő "útiterv" készen van, és csupán hat továbbit kell még dolgozniuk a szakértőknek. Ilyen ígéretet Lukasenko már sokszor tett, hogy aztán visszavonja és közölje: a szuverenitás feladásáról szó sem lehet. Pedig az útitervek csak erről szólnak. Az elmúlt hónapokban egy fontos engedményt tett Belarusz az oroszoknak, kereskedelmi forgalmát korábban Klaipeda litván kikötőn keresztül bonyolította. Ezt most orosz kikötőkbe irányították. Elég ránézni a térképre, s látni fogjuk, a kerülőútnak mindenképpen nagy ára van. Ráadásul a belarusz diktátor ezzel újabb függőségre kötelezte el magát. Nem csak annyiban, hogy az oroszoknak fizet majd a vasúti szállításért és a kikötőhasználatért, de kereskedelmi forgalmának folyamatossága is Moszkvától függ. Egy másik – viszonylag olcsó – engedmény Moszkvának az volt, hogy meghosszabbították a két orosz hadászati fontosságú katonai létesítmény működését. További feltételek nélkül. Igaz, arról az orosz követelésről most nem hallani, hogy Belarusz területén, közel a lengyel (tehát NATO) határhoz kapjon Oroszország egy légibázist. Viszont Lukasenko egyik közeli embere az úgynevezett Összbelarusz Népgyűlésen (VNSZ) felvetette: az új alkotmányból törölni kellene, hogy az „ország a semlegességre törekszik”. Belarusz és Oroszország – állította amúgy is stratégiai szövetségesek. Ez nyilván tetszene Putyinnak is, aki a Nyugat-ellenességet tette nemzetközi politikája gerincévé. Lukasenko viszont még a jelenlegi szorult helyzetében sem akar megválni politikai játékterétől. Egy éve még hevesen flörtölt a NATO-val és az EU-val, most meg azt állítja, hogy a nyugatiak, NATO-tagállamok szervezik az ellene irányuló mozgalmakat. A Lukasenko-rendszer nem képes megállni a maga lábán – állítja Andrzej Poczobut ellenzéki újságíró, elemző. A grodnói aktivista arra hívja fel a figyelmet, hogy a rezsimnek külső finanszírozásra van szüksége ahhoz, hogy működtesse a szovjet korból örökölt gazdaságot, a Belarusz-szovhozt. Eddig segített, hogy az oroszok olcsóbban adták a kőolajat, földgázt, amelyet feldolgozva reexportáltak. A fő vita Moszkvával épp ezeknek a nyersanyagoknak az áráról folyt. Lukasenko itt veszített, s Putyinék eddig nem hátráltak. Vlagyiszláv Inozemcev orosz közgazdász szerint Lukasenko elnökségének éveiben Oroszország legalább 110 milliárd dollárt költött a a belarusz rezsim működtetésére. Az elmúlt évtizedben a rendszer számára jó jövedelmet hozott az informatikai szektor. A 2020-as év népmozgalma alatt az IT-szektor dolgozói tömegével álltak a tüntetők oldalára, és sok sikeres vállalkozó is börtönbe került. A következmény: a cégek tömegesen költöztek a szomszédos államokba, Lukasenko durva kampányt kezdett az IT-szektor, és általában a magángazdaság ellen. Ez is megrendítette a költségvetési bevételeket. Eközben pénzelnie kell a tüntetéseket vérbe gázoló rohamrendőröket, a katonaságot, az ingatag bürokráciát. Így érthető, miért sündörgött az orosz elnökhöz, miért a vazallusi gesztus, ahogy a kamerák előtt jegyzeteli az orosz elnök ajkairól ömlő bölcsességet. Eddig semmi jele annak, hogy Putyin ennek hatására átutalt volna Minszkbe egy kerek összeget. Nem kell azt hinni, hogy az elmúlt hetek Navalnij-párti tüntetései megértőbbé tették volna Putyint Lukasenko kérései iránt. A később közölt eredmények is homályosak. Lukasenkót egyelőlre nem kapcsolták le az orosz lélegeztetőgépről, mert nem tudják, mit tegyenek vele, kit állítsanak és hogyan a helyére. Waclaw Radziwinowicz lengyel elemző szerint ő olyan Putyinnak, mint egy fogantyú nélküli bőrönd. Cipelni nehéz, de kidobni kár lenne.

Ma 90 éves Gorbacsov, az elfelejtett különc

Gál Mária
Publikálás dátuma
2021.03.02. 09:00
Gorbacsov és lánya, Irina sikeres orvos lett.
Fotó: CARL COURT / AFP
Ezen a napon ünnepli születésnapját Mihail Gorbacsov a Szovjetunió utolsó vezetője, a szovjet kommunista párt utolsó főtitkára.
„Meggyőződésem, hogy a szovjet vezetés helyesen cselekedett, amikor nem avatkozott be a közép- és kelet-európai változásokba. Vannak, akik mind a mai napig szemrehányást tesznek nekem azért, hogy »átengedtem« ezeket az országokat. Nos, ha valakinek átengedtük őket, akkor ez az adott ország népe volt.” A fenti állítás a ma 90 éves Mihail Gorbacsovtól származik, a "Szemtől szemben önmagammal" című önéletrajzi kötetében írta ezeket a sorokat a Szovjetunió utolsó vezetője, a szovjet kommunista párt utolsó főtitkára. A vasfüggöny mögötti egykori országok lakóiként nyilván egyetértünk vele, és többé-kevésbé hálásak is vagyunk érte, ám Oroszország népe kevésbé díjazta ezt a nagylelkűséget. Gorbacsov nemhogy nem lett próféta saját hazájában, hanem mindmáig az egyik legelutasítottabb szovjet, illetve orosz vezetővé vált. A nyugati világban elismert, ünnepelt és többszörösen díjazott, Nobel-békedíjjal is kitüntetett „Gorbi” csak azért nem él szegénységben, mert nyugati tiszteletdíjakból egészítheti ki orosz állami nyugdíját. Reformjaival, a peresztrojkával és glasznoszttyal, illetve következetes fegyverkezés ellenes politikájával a potenciális szabadságot és demokráciát hozta el a Szovjetunió és a vasfüggöny mögötti szocialista tömb országainak, és nem utolsó sorban véget vetett a hidegháborúnak. Mégis, egyetlen volt szocialista államban sem kapott soha semmiféle állami elismerést. Oroszországban egyenesen „a birodalom”, az egykori nagyság sírásójának tekintik, és ez nem csupán Vlagyimir Putyin tudatos, a szovjet birodalmi mítoszt felélesztő politikájának köszönhető. Amikor 1996-ban elindult a már csak 5 százalék körüli népszerűséggel rendelkező Boris Jelcin ellenében az elnökválasztáson, 0,5 százaléknyi voksot sikerült begyűjtenie, miközben megaláztatások, fenyegetések sorát viselte el a kampány során, elsősorban azért, mert akkor már nem csak a Szovjetunió szétrobbantását, hanem a Jelcin éra káoszát és gazdasági szétesését is az ő számlájára írták. „Gorbacsov és az emberei megértették, hogy az országnak reformokra van szüksége. De ma már teljes magabiztossággal kijelenthetem azt, hogy pontosan milyen természetűek ezek a változások, és miként lehet mindezt kivitelezni, nos, ezt viszont már nem fogták fel. És ez az oka annak, hogy olyan dolgokat csináltak, ami nagy kárt okozott az országnak. […] Ez még akkor is így van, ha jót akartak, és persze igazuk volt abban, hogy szükség van a változásra. […] Nem tudták, mit akarnak, sem azt, hogy miként érnék el” – ezek már Vlagyimir Putyin szavai. Az oroszok új "cárja" az amerikai Oscar-díjas rendező, Oliver Stone "Putyin interjúk" című dokumentumfilmjében vélekedett így a nyugati világban rocksztárként tisztelt elődjéről. Gorbacsovról rengeteg dokumentumfilm, tanulmány, interjúkötet, cikk és mindenféle mű készült, lehetetlen róla újat mondani. De nem egyszerű feladat azt sem megfogalmazni, miért is utasítják el ennyire az oroszok saját történelmük egyik legnagyobb formátumú politikusát. Mert bár kétségtelen, hogy a birodalom odalett, de az sem kérdés, hogy a szabadság lehetőségét kapták meg ezen az áron, Gorbacsovnak köszönhetőn az oroszok. Erre talán egy kevésbé ismert újságcikk, a Nyezaviszimaja Gazeta 2011. március 1-i számában, Gorbacsov 80. születésnapjára megjelent írás ad leginkább választ. Dmitrij Furman az „Aki átalakította önmagát és a világot” című cikkét azzal kezdi, hogy Gorbacsov „személyisége és cselekedetei egyáltalán nem felelnek meg a »normális« uralkodóról és politikusról kialakult archaikus – és a fejlett országokban már letűnőfélben lévő – felfogásnak, ami azonban igen mélyen gyökerezik” az orosz tudatban. Ezen archaikus felfogás szerint "a mindennapi életben érvényes erkölcsi törvények hatályukat vesztik, ha a hatalom megszerzéséről, megerősítéséről és kiterjesztéséről van szó". Ennek köszönhető, hogy míg Rettegett Ivánról az orosz nép dalokat költött, addig a jobbágyfelszabadító II. Sándor a nép tudatban meg sem jelenik”. Ebben a gondolkodásmódban Sztálin „elvitathatatlanul nagy politikus, mivel az általa létrehozott hatalmi berendezkedés rendkívül stabil volt, s a világtörténelem legnagyobb birodalmát teremtette meg”, ám a Furman szerint ez egy téves értelmezés. „Uralkodóink között nemcsak »szörnyetegek«, de »tisztességes« vezetők is voltak. Olyan vezetőnk viszont nem volt, aki a normális emberi erkölcsöt vitte volna be a politikába, aki mint Gorbacsov, mélyen megértette és átérezte volna, hogy az emberek, a nép elnyomása nem egyszerűen »veszélyes politikai következményekkel járhat«, vagy „nagy ára lehet« - hanem »nem jó, nem helyes«. Nem volt olyan vezetőnk, aki szándékosan korlátozta, gyengítette volna saját hatalmát azért, hogy szabadságot adjon az embereknek. Nem volt olyan uralkodó, aki tudatosan felszámolta volna birodalmát, hogy szabadságot adjon a népeknek. […] Ezért ebben a felfogásban, amelyben a hatalom öncél, a legfőbb érték, és amelyben Sztálin a kiemelkedő vezető, Gorbacsov csak egy negatív nagyság lehet. Ám a modern fejlett világ normális felfogásában, Gorbacsov egyszerűen egy nagy formátumú vezető és politikus – meglehet, a legnagyobb az orosz történelemben."

Nobel-békedíj

Gorbacsov 1990-ben kapta meg a Nobel békedíjat a rövid- és közepes hatótávolságú nukleáris fegyverek leszereléséről megkötött szovjet- amerikai megállapodásért, a szovjet hadsereg kivonásáért Afganisztánból, a szovjet katonai erők kivonásáért a kelet-közép-európai országból, a német újraegyesítés lehetővé tételéért. A díjjal tetemes összeg, 9 millió svéd korona, azaz mintegy 305 millió forint jár. Ezt az összeget Gorbacsov azonnal befizette az államkasszába.