Mexikói abszurd

Nagy kedvem lett volna nevetni, de túl erősen vert a szívem, mondta Maria, az öreg indián szakácsnő. Életében először látott színielőadást, azelőtt színházban sem járt soha, de most a személyzet többi tagjával együtt őt is elvitték a bemutatóra. Kezdte kapiskálni, mit csinál az uraság, amikor azt mondja, hogy dolgozik, majd bezárkózik egész napra. A pletykás szobalánytól azt hallotta, csak dohányzik a Señor, kekszet ropogtat, firkál, vagy a számítógépét nyomkodja. Maria semmin sem csodálkozott, mióta konyhájában borscs, pirog készült.

Sławomir Mrożek (1930–2013) hat évig élt Mexikóban. A világhírű lengyel emigráns író elvágyódott Európából, odébbállt a nagy változások idején (1989). A nyüzsgő párizsi élet után csendet, harmóniát, tágas alkotói teret remélt az egzotikus távolban. Az Atlanti-óceán túloldalán, a La Epifanía névre keresztelt földbirtokon telepedett le Susanával, mexikói származású második feleségével. Ám az áhított béke és nyugalom helyett abszurd kalandok várták az abszurd nagymesterét.

Mindjárt a házavatón kezdődtek a bajok. Sokat ivott, másnap pocsékul érezte magát. Alig élt, mire a kórházba értek vele. Agyvérzése volt, de bravúros műtéttel visszahozták a halálból. Ám az agy sérült, újra kellett tanulnia beszélni. Az orvosoknak feltűnt, hogy minél csinosabb az ügyeletes nővérke, annál könnyebben jönnek elő a hűtlen szavak. Néha ébren is paranoid rémálok üldözték a beteget. Dührohamokban tört ki, képzeletbeli nácikkal és kommunistákkal hadakozott.

Kegyetlenül nehéz hónapok teltek el. Mire az író felépült, valódi veszedelem ólálkodott a rancho körül. Mexikóban az aktuális gazdasági-politikai válság káoszba torkollt, a közbiztonság megszűnt, mindennapossá váltak a betörések, emberrablások. Gyanús kocsikban gyanús alakok köröztek zsákmányra lesve. Éjszakánként a frissen agyműtött, nyugdíjas korú szerző, alvás vagy elmélyült alkotás helyett vadászpuskával strázsált a teraszon. Megvédeni nem tudta volna háza népét a banditáktól, mert csak néhány tölténye volt.

Csőstül jött a baj. Túléltek egy rémületes földrengést is, utána az író féltett dolgozószobája romokban hevert. Csődbe ment kis családi lekvárkészítő műhelyük, Susana büszkesége. Helyi embereik, akikkel mindig nagyvonalúak voltak, becsapták és cserben hagyták őket. A házaspár végül feladata a szakadatlan válságmenedzselést, pánikszerűen hátrahagyott mindent, és meg sem állt Krakkóig. Az író két késői műve, a Hazatérésem naplója (2000) és a Baltazár (2006) a zaklatott mexikói időszak lenyomata.

Mrożek, dohányzás és kekszropogtatás közben, pazar életművet firkantott az évtizedek alatt. Némelyik állatmeséje mintha Orwell Állatfarmját folytatná, ellenállhatatlan, keserű humorral, jellegzetesen kelet-közép-európai akcentussal. Torz tükrében furcsa perspektívából látjuk magunkat, de szokatlanul élesen. Nevetségesnek, szánalmasak, ijesztőnek. Kedvünk volna nevetni, de túl erősen ver a szívünk. Lám, a Señor színházi bemutatóján egyből elértette az öreg indián szakácsnő, mi az az abszurd.