Bioritmus;lélek;járvány;koronavírus;mentális betegségek;

2021-03-03 16:03:17

Komoly mentálhigiénés kihívás elé állította az emberiséget az elhúzódó járvány

Gyakran háttérbe szorul a problémák azonosítása és kezelése, pedig a teljes társadalmakat érintik.

Bő egy év telt el a koronavírus-járvány világméretűvé válása óta, és ez hatalmas terhet ró az egészségügyre, a politikai döntéshozókra és a lakosságra. Az egészségügy számos szempontból gyorsan és hatékonyan tudott reagálni erre a rendkívüli kihívásra. Már sok információ gyűlt össze a vírusról, több biztonságos és hatékony oltás is elérhető, valamint egyre ígéretesebb kezelések állnak rendelkezésre. Ugyanakkor az elhúzódó járványhelyzet komoly mentálhigiénés kihívás elé is állította az emberiséget. Ezeknek a problémáknak az azonosítása és kezelése gyakran háttérbe szorul, holott hatásuk jelentős, ugyanis nemcsak a megfertőződő populációt, hanem a teljes társadalmat érintik – írta az mta.hu számára készített összefoglalójában Demetrovics Zsolt egyetemi tanár, az MTA doktora, az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Kar Pszichológiai Intézet Klinikai Pszichológia és Addiktológia Tanszékének vezetője és Király Orsolya, a tanszék adjunktusa.

A szakemberek szerint egyrészt a letális (halálozási) kockázat és a szomatikus szövődményektől való félelem: az önmagunk és szeretteink életéért és egészségéért való aggodalom, másrészt a járványgörbe mérséklésének érdekében hozott intézkedések - a kijárási tilalom, a fizikai távolságtartás, a kulturális, szabadidős és vendéglátóipari egységek zárva tartása - hatására tapasztalható szociális és fizikai elszigeteltség, harmadrészt pedig az intézkedések következményeként fellépő munkanélküliség, anyagi bizonytalanság okozta szorongás jelent fokozott mentális megterhelést.  

Demetrovics és Király szerint számottevő egyéni különbségek figyelhetők meg abban, hogy a járvány kit hogyan érint, azonban bizonyos társadalmi rétegeket és csoportokat egyértelműen jobban sújt, mint másokat. Az egyik olyan csoport, amelynek számára különös kihívást jelent, a mentális betegségekben szenvedőké. Ők egyrészt a tüneteik miatt fokozottan ki vannak téve a járvány keltette szorongásnak, amely tovább ronthatja az állapotukat. Másrészt több kutatás is azt mutatja, hogy a mentális betegek körében magasabb a fertőzés kockázata, ráadásul fertőzöttségük esetén nehezebben jutnak kezeléshez, például az ellátórendszerben a mentális betegségekkel szemben létező diszkrimináció miatt, a társult betegségek miatt pedig nehezebb a kezelésük, és rosszabb a prognózisuk.

A mentális betegek csoportján belül kiemelten veszélyeztetettek a különböző pszichoaktívszer-függőségekben szenvedők csoportja. A járványhelyzet és a vele járó súlyos gazdasági válság növeli az általános szorongásszintet, a pszichoaktív szerek pedig – szorongásoldó tulajdonságuk miatt – sokaknak jelentenek rövid távú maladaptív megküzdési formát, ezért világszerte várható a visszaélésszerű használat növekedése. A pszichoaktív szerekkel kapcsolatos zavarban szenvedők esetén szintén nagyobb a koronavírus-fertőzés kockázata, és gyakran súlyosabb is a betegség lefolyása a járulékos egészségügyi problémák - krónikus vese-, máj- és tüdőbetegségek, szív- és érrendszeri megbetegedések, 2-es típusú cukorbetegség, túlsúly, rák - miatt.  

Online élet

További speciális problémaként említik a szakemberek az addikciókon belül az internet, a videójátékok, a szerencsejáték, valamint a pornográf tartalmak használatának és problémás használatának növekedését. A járványügyi korlátozások nyomán jelentősen nőtt az otthoni munkavégzés és tanulás mértéke, és a szabadidős lehetőségek beszűkülése miatt a kikapcsolódás és a társas programok is nagymértékben átkerültek az online térbe. A fizikai elszigeteltséggel járó negatív érzelmek és az internetes tevékenységek, videójátékok feszültségoldó és jutalmazóképessége növeli a használat problémássá válásának kockázatát, ami a népesség jelentős hányadát érinti.

Az internethasználat problémássá válásának megelőzéséhez Király és munkatársai több általános és specifikus javaslattal éltek. Hangsúlyozták például a napirend fontosságát, amit akkor is érdemes kialakítani és követni, ha a családtagok otthonról dolgoznak és/vagy tanulnak. Kiemelt jelentőségű a megfelelő mennyiségű és minőségű alvás, az egészséges étkezés és elegendő folyadékfogyasztás, a testi higiénia. Találni kell módot a rendszeres és kiadós testmozgásra, amely szintén elengedhetetlen a jó fizikai állapothoz és közérzethez. Lehetőség szerint ápolni kell a társas kapcsolatokat, ha személyesen nincs erre mód, akkor telefonon vagy az interneten keresztül. A specifikus javaslatok közé sorolták a digitális eszközökkel töltött idő szabályozását, a tudatosság és az önmonitorozás fontosságát, a technológiamentes idősávok vagy tevékenységek beiktatását (például a családi étkezések, az esti lefekvés előtti idő), a gyerekek képernyőidejének és internetes tevékenységeinek a monitorozását és szabályozását, a nagyobb gyerekek bevonását a szabályalkotásba, a szülői példamutatás jelentőségét, valamint probléma esetén a szakmai segítség igénybevételét.

Mint írták, az köztudomású, hogy a járványhelyzet megoldásához szükségünk van hatékony oltásokra, kezelési módszerekre és a járványügyi intézkedések szigorú betartására, az már kevésbé ismert, hogy a járvány negatív következményeinek minimalizálása érdekében hatékony megoldásokat kell találnunk a népesség mentális egészségével kapcsolatos kihívásokra is, különös tekintettel a legkiszolgáltatottabb csoportokra. Az elmúlt év ezzel kapcsolatos tapasztalatai alapján elmondható, hogy az oktatáshoz hasonlóan a pszichoterápiás ellátás is meglepően rugalmasan és hatékonyan reagált a kialakult helyzetre, nagyon sok helyen át tudtak állni online betegfogadásra, aminek a hatékonysága – felmérések szerint – hasonló a hagyományos: személyes formában folytatott pszichoterápiákéhoz.