Köves József: Csodák bérháza

"Egy szomszéd szerint a nénike a kémény / mellől, a két karját szárnyakként kitárva, / a háztetők fölött, mint Chagall festményén: / kék ég s felhők alatt repült a világba."

A nagy bérházban gyakran történtek csodák.

Egyszer az elsőn egy holttest feltámadott,

kisétált a konyhába s kért egy vacsorát.

Neje rémültem az udvarra vágtatott,

a halott meg utána rohant mérgesen,

úgy ordított, zengett a ház: éhes vagyok,

ha nem adsz most ennem, akkor kezeskedem,

úgy elverlek, hogy a hátad belesajog.

És ezzel mint aki jól végezte dolgát,

rögvest holtan terült el lent az udvaron.

Most meg már nem hitték az ő hulla-voltát,

hisz nem feküdt mereven a ravatalon,

csak elnyúlt mint a hosszú értekezletek.

A gangokról leszóltak: hiszen megint részeg,

többször is így tett már, emlékezzetek

– de a feltámadott eltávozott végleg.

A harmadikon élt egy szép özvegyasszony,

fekete haj, égkék szemek, pompás cicik.

Bár nem akarta, hogy vágyakat árasszon,

mint Máriát az Úr, megszállta egy picit

valaki férfi, bár tagadta ezt a tényt,

szépen gömbölyödött, csak a hasát tolta,

nyilván mert bent hordott egy új kis teremtményt.

De hogy van új férfi, még mindig titkolta.

Úgyhogy csak valami csoda történhetett,

hiszen sok ilyesmi áll a népmesékben.

Az özvegy megszült két ikergyereket,

túlesve az addig titkolt terhességen.

Ám bárki kérdezte, az volt a válasza,

hogy ura halála óta nem volt soha

őneki egy segítő férfi támasza,

s a két kisbaba valóban csak csoda.

A legnagyobb csoda, ami itt megesett:

a negyediken lakó Varjú nénivel,

aki egyszer csak a lakóknak elveszett

azzal a csőrhöz hasonlító képivel.

Egy szomszéd szerint a nénike a kémény

mellől, a két karját szárnyakként kitárva,

a háztetők fölött, mint Chagall festményén:

kék ég s felhők alatt repült a világba.

Senki nem hitt ennek a hazudós úrnak,

kinek a munkája is csak gyanút keltett:

meséket írt ő, és nagyon szomorúkat,

s ráadásnak hozzá még sok ködös verset.

És mivel költő volt, hát ki is nevették,

De este egy felhőn ott repült a néne,

ő megmutatta, a lakók észrevették,

ámulva néztek a költőre s az égre.