Bank;befektetés;hitel;Erste;

2021-03-04 15:13:24

Ötödével nőtt tavaly az Erste által kezelt lakossági ügyfélvagyon

A pénzintézet a nemteljesítő hitelek arányának növekedésére számít a moratórium kifutása után.

Nyomot hagyott az Erste Bank 2020-as számain a koronavírus-járvány: a pénzintézet tavalyi adózás utáni eredménye csaknem 37,5 milliárd forinttal maradt el az egy évvel korábbitól, így 22,9 milliárd forint nyereséggel zárta a 2020-as évet. Az eredményt a koronavírus-járvány gazdasági hatásai miatt megképzett tartalék csökkentette, míg a működési bevételek a korábbinál kisebb mértékben, 3,6 százalékkal bővültek a moratóriumhoz kapcsolódó veszteségek levonása után – mondta el Jelasity Radován, az Erste Bank elnök-vezérigazgatója a pénzintézet 2020-as eredményeit bemutató online sajtótájékoztatón.

Az NPL-ráta, vagyis a nem teljesítő hitelek aránya a 2019 végi 2,5 százalékról 3,1 százalékra nőtt, és a bank arra számít, hogy az arány a moratórium második ütemének kifutásával tovább emelkedhet. Az ügyfélhitelek állománya december végén egyébként 12,6 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, ami részben a moratórium következménye. Az új hitelek kihelyezése lassult, összességében 16 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól.

A lakossági területen az új kihelyezések értéke összességében 3 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól. Ezen belül a jelzáloghiteleknél az újonnan folyósított hitelek értéke 11 százalékkal bővült, az állomány év végén 5 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. A fogyasztási típusú kölcsönöknél a babaváró hitel nagyrészt kompenzálta a személyi kölcsönöknél tapasztalt elmaradást a folyósításban. Míg a személyi kölcsönök esetében az új kihelyezés 36 százalékkal csökkent tavaly éves alapon, addig a babaváró hitelből 33 százalékkal folyósított többet az Erste, mint 2019-ben. A lakossági hitelezést egyértelműen a babaváró hitel húzza, ez a fogyasztási hitelek esetében az új kihelyezések 55 százalékát adta és az év során a folyósítások volumene sem csökkent.

A magyarországi Erste-csoport által kezelt lakossági ügyfélvagyon – befektetés és betét – egy év alatt 20 százalékkal, 3675 milliárd forintra nőtt, ezen belül a befektetések aránya 59 százalék volt 2020 végén. A lakossági fogyasztás visszaesése miatt keletkezett megtakarítások a korábbiaknál nagyobb arányban áramlottak értékpapír-befektetésbe.