Miniszterelnöki papíron, kormányfői pecséttel panaszkodott egy tisztán pártügy miatt Orbán Viktor közvetlenül azelőtt, hogy a Fidesz inkább kilépett az Európai Néppárt (EPP) frakciójából, megelőzendő a megalázó kizárást. Mindez persze csak nüansz az egész, két éves kínos színjátékban, de jelzi, hogy a kormányfő már a részletekre sem ügyel: a NER-ben a kormánypárt és az állam összefonódott. Ökrös Oszkár, az Igazságügyi Minisztérium európai ügyekért felelős államtitkára a legtermészetesebb módon ad elő a Külügyminisztérium nagyköveti értekezletén a Fidesz-EPP viszonyról, mintha egy magyar diplomatának munkaköri kötelessége lenne az ügyben bármit is tennie.
A Nagy Taktikus, aki „Több Lépéssel Előre Lát a Pályán” ebben a történetben mintha teljesen elveszítette volna a realitásérzékét. Elvégre a Fidesz kizárása azzal indult, hogy 2019 elején Jean-Claude Junckert gyalázó plakátok jelentek meg Magyarországon, pedig a májusi EP-választások előtt semmi nem fenyegette a kormánypárt fölényes győzelmét. Aztán a baj láttán Orbán Viktor ahelyett, hogy hátrább lépett volna – ami megint csak nem okozott volna számára maradandó politikai sérüléseket – csak mélyebbre ásta magát a problémába, majd jött az „önfelfüggesztés” - és most a végjáték. Ami ismét nem a Főnök szája íze szerint alakul: a kvázi-kizárásról szóló szavazás arányai (158 szavazat a Fidesz ellen, 28 mellette, 4 tartózkodás) azt mutatják, igen kevesen vannak már, akik még kiállnának Orbánék mellett. Így nincs túl sok realitása azoknak a fölényeskedő előrejelzéseknek, hogy ha szakítani fognak, akkor „a Fidesz majd viszi magával a Néppárt egyharmadát, és saját frakciót alakít”.
Pedig a magyar kormányfő előtt ott volt egykori brit kollégája tankönyvi példája: David Cameron nagyon nem akarta kiléptetni Nagy-Britanniát az Európai Unióból, de a választási kampányban csábító volt saját szavazói unió-ellenességére játszani és beígérni a Brexit-népszavazást. Az adott pillanatban az is jó ötletnek tűnt, csak a dolgok hamar kicsúsztak a kezéből.