A közelmúltban többször is foglalkoztunk azzal, hogy a szegények és rászorulók ellátásról gondoskodó Iványi Gábor-féle felekezet ismét az anyagi ellehetetlenülés szélére került. Az adóhatóság mintegy 160 millió forintos adókülönbözetet állapított meg velük szemben, ezen kívül megközelítőleg 90 milliós adóbírságot, késedelmi pótlékot és mulasztási bírságot is kiszabott. Ónodi Istvánt, a testvérközösség és intézményei gazdasági igazgatóját idézve: „Ha az állam kifizetné a minket jogosan megillető összegeket, azonnal rendezni tudnánk a járulékokkal kapcsolatos elmaradást”.
Mivel a nagy keresztény egyházak nem nyilvánítottak véleményt a konfliktusban, kérdéseket küldtünk a katolikus püspöki kar titkárságának és a református egyház kommunikációs szolgálatának. Tájékoztatást kértünk arról, szükségét érzik-e annak, hogy kifejezzék szolidaritásukat Iványi Gáborék iránt, ha igen, ezt milyen formában készülnek megtenni. Ha nem érzik szükségét: miért nem?
A katolikusok ebben a témában nem szerettek volna nyilatkozni, és hiába kerestük külön is a püspöki kar egyik tagját, ő sem akart kötélnek állni. A reformátusok egyáltalán nem reagáltak.
Persze, a hallgatás volt a legvalószínűbb opció. A Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség melletti kiállás egyenértékű lett volna a fideszes kormány bírálatával, a szolidaritás deklarált megtagadása viszont kifejezetten rosszul venné ki magát egy olyan keresztény felekezet ügyében, amely köztudottan rengeteget tesz a társadalom perifériáján élők megsegítéséért.
A helyzet érdekessége, hogy Balog Zoltánt, az emberi erőforrások volt miniszterét tavaly református püspökké, nemrég pedig a zsinat lelkészi elnökévé választották. Balog és Iványi régóta ismerik egymást. Korábban jó kapcsolatban voltak, később azonban alaposan megromlott kettejük viszonya.
Az Iványi Gáborral tavaly ősszel készített interjúnkban is felidéztük azt a nyilatkozatot, amit Balog Zoltán – miniszteri kinevezése után – a Heti Válasznak adott 2012-ben. Ebből kiolvasható, hogy a kormánynak mi az egyik nagy problémája az Orbán Viktor első két gyermekét megkeresztelő Iványival. Balog ugyanis ízléstelennek minősítette, ha „valaki végigturnézza a médiát azzal, hogy ő keresztelte a kormányfő gyerekeit. Milyen lelki vezető az, aki a rábízott hívők lelki életéről nyilatkozik? Én sosem tennék ilyet, mert komolyan veszem a lelkészi hivatást. Aki nem veszi komolyan, az pedig miért csodálkozik, hogy az állam meg őt nem?”
Iványi Gábor hosszú nyílt levélben válaszolt. Hangsúlyozta, hogy nem turnézta végig a médiát sem ebben, sem más ügyben soha. A média – ha hagyják – éli a maga életét, és megfogalmazza azokat a kérdéseket, amelyekre az emberek kíváncsiak. Senkinek nem súgta a fülébe, hogy „én kereszteltem a kormányfő két gyermekét”, a hír viszont igaz. Miért kellett volna ezt a tényt eltitkolnia? Nem gyónási titokról volt szó – hívta fel a figyelmet.
A sajtót akkor kezdte érdekelni a téma – folytatta –, amikor kiderült, hogy egyháza, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség is azok között a felekezetek között van, amelyeket „kormányotok ki akar lökni” az egyházi státuszból.
A keresztelés nyilvános istentiszteleten (és nem titkos összejövetelen) zajlott, sok ember szeme láttára. Így helyes. Hiszen ez, protestáns felfogás szerint, alapvetően közösségi és hitvalló esemény – állapította meg Iványi Gábor. „Azt hiszem, egyedül az a bajotok a dologgal, hogy a szertartást én végeztem” – tette hozzá. A maga részéről nem igényli, hogy komolyan vegye az állam, de az „példátlan és elfogadhatatlan, hogy ilyen vélt sérelmen felgerjedve fosztotok meg bennünket nem kevés szenvedés árán, jóval a rendszerváltás előtt szerzett polgári és politikai jogainktól”.
