fejlesztés;magyar;vitorlás;

2021-03-05 13:30:00

Magyar találmány az okos vitorlásruha

A 878 nevű vállalat készítette el a világon először azt az öltözéket, amely többek között az időjárástól függetlenül ugyanolyan hőérzetet biztosít viselőjének a hajón.

Óriási fejlődésnek indult az elmúlt években a vitorlássport, ez jelentette az egyik fő motivációt a magyar vállalat számára olyan öltözet elkészítésére, amellyel be lehet törni a prémium vitorlásruházat nemzetközi piacára. A tervezés során fontos szempont volt a sportolók védelme, ezen kívül olyan anyagból kellett elkészíteni a ruházatot, amely ellenáll a sokszor rendkívüli időjárási körülményeknek, a hidegnek és a víznek.

A cég Népszavához is eljuttatott közleménye szerint az iparágban forradalmi újításnak számító grafénból készült el az első okos vitorlásruha. A grafén egy rendkívül könnyű, mégis rugalmas, vízálló, az acélnál is erősebb anyag. Ezen kívül fő tulajdonságai közé tartozik, hogy viselőjének öt és húsz fokban is szinte ugyanolyan hőérzetet biztosít. Ezt az anyagot a manchesteri egyetem két kutatója, Andre Geim és Konsztantyin Novoszelov fejlesztette ki, találmányáért a két tudós 2010-ben fizikai Nobel-díjat kapott.

A magyar vállalat az új speciális ruházat tervezésébe bevonta a vitorlázókat, így az elkészült termék a remények szerint minden szempontból megfelel a profi versenyzők és a hobbi szinten vitorlázók igényeinek is.

A kabátban digitális hajlítható kijelző található, amelyre a fedélzeti rendszer bluetooth kapcsolattal továbbít előre kiválasztott adatokat a hajó műszerének adataiból. A rendszer beállításához szükség van egy mobilapplikációra, melynek segítségével kiválasztható, hogy egy csapat számára melyik adatsort állítsák be a kabátokban elhelyezett kijelzőre. A különböző feladatokat ellátó csapattagok számára különböző adatokat tud az edző vagy a csapatkapitány beállítani, így mindenki a neki leginkább fontos információkhoz fér hozzá folyamatosan. A kijelzőt UV-védelemmel és csillanásmentes felülettel látták el, így érték el, hogy erős napfényben is láthatók legyenek az adatok.

A márka hivatalos nagykövete 34 éves Berecz Zsombor, világ- és Európa-bajnok magyar vitorlázó (2018-ban nyert vb-t, 2020-ban Eb-t finndingiben). A magyar klasszis tesztelte a ruha egyedi tulajdonságait, többek között a speciális zsebmegoldást, aminek segítségével lehet hívást fogadni, és akár üzenetet is küldeni anélkül, hogy a vízálló zsebből ki kellene venni a mobiltelefont.