Balaton;járvány;Mátra;hétvége;

2021-03-10 07:20:00

A Balaton-part most nem egy üdülőhely

A Balatoni Szövetség attól tart, hogy a leköltöző nyaralók miatt berobbanhat a koronavírus-járvány a tóparti településeken, ahol ráadásul ellátási gondokat is okozhatnak a városokból érkezők. A Mátra tetején nagy rohamra nem számítanak, de azért valamennyi többlet-rendeléssel felkészültek a hosszú hétvégére.

„Az üdülőövezet önkormányzatai nevében arra kérem a Balatonhoz érkezőket, amit lehet, a lakóhelyükön intézzenek el, ott vásároljanak be, elkerülendő a helyi élelmiszerboltok, patikák zsúfoltságát, továbbá tartsák be maximálisan a kormány által elrendelt óvintézkedéseket” – olvasható a Balatoni Szövetség elnöke, Lombár Gábor balatonfenyvesi polgármester minap közzé tett felhívásában. A tóparti önkormányzatokat tömörítő szervezet vezetője attól tart, hogy ahogyan tavaly tavasszal, úgy az idén is sokan döntenek úgy, hogy a szigorú kormányzati intézkedések, valmint az iskola- ás óvodabezárások miatt a város helyett a balatoni nyaralójukban vészelik át a járvány harmadik hullámát.

- Már az elmúlt hétvégék is nyarat idéző tömegeket vonzottak a Balatonhoz – jegyezte meg Lombár Gábor, aki szerint a mostani járványhelyzet komolyabb az egy évvel ezelőttinél, de még a februárinál is. Állította, a térség egészségügyi intézményei, orvosai is jobban le vannak terhelve, már csak a lakosság folyamatos beoltása miatt is. Az ATV-ben kijelentette, a Balaton-part most nem egy üdülőhely. Az, hogy süt a nap és gyönyörű a tó, nem azt jelenti, hogy a parti településeken el lehet felejteni minden korlátozást és előírást.

Balassa Dániel szigligeti polgármester a Népszavának elmondta, egyelőre még nem jelentek meg nagy számban a nyaralótulajdonosok, de arra számítanak, hogy a háromnapos hétvégével változik a helyzet. - Akik távmunkában tudtak dolgozni, tavaly is kihasználták a nyaralójukat – magyarázta. – Az idén is arra számítunk, hogy lesznek, akik húsvétig, vagy, ha a jelenlegi szigorú korlátozások érvényben maradnak, akár egész tavaszra leköltöznek. Természetesen senkinek nem mondjuk, hogy ne jöjjön le a saját ingatlanába, de a szabályokat itt is ugyanúgy be kell tartani, mint a lakóhelyükön.

A polgármester az esetleges ellátási problémák miatt nem aggódott: jelenleg egy bolt üzemel a településen, a hosszú hétvégére azonban kinyit már egy másik is, így lesz hol bevásárolni a faluban, s a kereskedők felkészültek a nagyobb forgalomra. A vendéglátóhelyek viszont zárva vannak, még elvitelre sem dolgoznak, de elképzelhető, ha jelentősen nő a nyaralók száma, kinyitnak.

- Egyelőre csütörtöktől vasárnapig vagyunk nyitva, ám, ha a forgalom indokolja, azonnal át tudunk állni a napi nyitvatartásra – mondta Balla György, a balatonmáriafürdői Port Étterem és Panzió tulajdonosa. – Úgy gondolom, az időjáráson is múlik, mikortól költöznek le többen a nyaralójukba, s a kisebb településeken egyelőre nem lesz olyan látványos a nyaralószám növekedése, mint a tóparti városokban. A tapasztalat, hogy leginkább a budapestiek jönnek, de nem okozhat problémát a kiszolgálásuk. A környéken ugyan alig van nyitva étterem, de mi is 15 kilométerig házhoz szállítunk, illetve elvitelre is kiszolgálunk, sőt, az elmaradó étteremélményt kompenzálandó a teraszunkon berendeztünk egy látványkonyhát.

- A napi forgalomból ki tudjuk számolni az elkövetkező napok rendeléseit - állította egy balatonboglári bolt vezetője –, de a tavalyi tavasz is elég támpontot ad. A tapasztalat amúgy, hogy a városokból érkezők jellemzően csak péksüteményért és napi dolgokért jönnek boltba, a nagybevásárlást elintézik odahaza a leköltözés előtt, ha pedig kifogynak, a Balatonnál is elmennek a multikhoz.

Galácz György balatonmáriafürdői polgármester szerint a két helyi bolt tulajdonosai kifejezetten örülnek a megnövekedett forgalomnak. - Ebből élnek, tehát nekik jó, ha több a vevő – jelentette ki. – Nem hinném, hogy komolyabb tumultus alakulna ki a későbbiekben sem, hiszen a helyiek is Marcaliba vagy Keszthelyre mennek a nagyobb bevásárlások miatt. Eszünkbe sem jut, hogy megkérjünk bárkit is, maradjon otthon, mindenki ott próbálja átvészelni a járványt, ahol tudja és akarja, a szabályokat pedig mindenütt ugyanúgy be kell tartani. Tavaly a lezárások elején tényleg voltak kisebb problémák, de aztán mindenki, így a nyaralók és a helyiek is megértették, ha betartják az előírásokat, akkor normálisan lehet élni.

Nagy rohamra ugyan nem számítanak, de azért valamennyi többlet-rendeléssel felkészültek a hosszú hétvégére a Mátra tetején – mondta lapunknak Varró Roland, a galyatetői 965-ös számú vegyesbolt tulajdonosa. A településen szavai szerint harminc állandó lakos él, és nagyjából 15-20 házat használnak afféle nyaralóként a tulajdonosaik. Ha ők valamennyien egyszerre megérkeznének pénteken, akkor sem borulna fel az ellátás, legalábbis a tartós élelmiszerek, üdítők, rágcsálnivalók kitartanának, kenyérből pedig gyorsan tudnák pótolni a készleteket, hiszen csak néhány családról, nem pedig vendégek százairól van szó e kis falu esetében. A legtöbb nyaraló-tulajdonos - tudva tudván, hogy csak egyetlen kicsi bolt van a faluban, s szombaton délután, illetve vasárnap és ünnepnapokon az is zárva tart -, eleve felkészülten érkezik és hoz magával több napra elegendő ennivalót, vagy ha nem, akkor Gyöngyösön egy nagyobb szupermarketben bevásárol, mielőtt felkaptat autóval a hegy tetejére.

Szilvásvárad népszerű település a turisták körében, s jellemző, hogy egy-egy hosszú hétvégén, pünkösdkor vagy húsvétkor akár több ezren is megfordulnak a Szalajka-völgyben, elkirándulva akár az Istállóskői-barlangig is. Az a veszély most nem fenyeget, hogy miattuk megtelnek az éttermek, hiszen mind azok, mind a szálláshelyek zömmel zárva vannak – mondta lapunknak Szaniszló László, a falu polgármestere. Szavai szerint a boltok is bírni fogják a megnövekedett forgalmat, annál is inkább, mert a helyiek mostanában azt tapasztalják, hogy akik egy napra érkeznek ide, azok inkább hoznak magukkal szendvicset vagy más hideg élelmet. Klasszikus értelemben vett nyaralója itt keveseknek van, inkább az a jellemzőbb, hogy a faluból elköltözők meghagyják a szülői házat, és oda járnak vissza, s mivel ezt viszonylag rendszeresen teszik, így tartós élelemmel is fel van szerelve a kamrájuk – ha mégis elfogyna valami, a rokonokhoz is nyugodtan fordulhatnak pótlásért.

A Szalajka-völgy bejáratánál lévő büfésoron mindenesetre felkészültek, hogy ezen a héten az átlagosnál valamennyivel több fogy majd az itteni kedvelt „elviteles ételekből”, vagyis a palóc krumplilángosból, a palacsintából, a hot-dogból. Mivel az itt méltán népszerű pisztrángot is eleve helyben tenyésztik, így abból sem fognak kimerülni a készletek.

A kétezer-ötszáz lelkes Heves megyei Tiszanána népszerű üdülőterülete a dinnyésháti homokos fövenyű Tisza-part. Az itteni nyaralókba már kora tavasztól érkeznek a pihenni vágyok, de ebben a mostani időszakban inkább a pecázás és a kerékpározás a jellemző, így az itt tartózkodás ideje is csak a hétvégére koncentrálódik. A falu néhány boltja és egyetlen péksége már március elejétől igyekszik felkészülni a megnövekedett forgalomra, de a helyiek szerint hétvégente még így is előfordul, hogy hamarabb elfogy a kenyér: ilyenkor a kereskedők arra hivatkoznak, hogy a vártnál több nyaralóvendég érkezett a hétvégi házakba.