Elment a nőnap, táskájába tevén ügyeit, gondjait. Csönd lesz talán. Hadd szólok pár kurta szót, nem szolgálatilag, szívből csupán, az orosz kommunista mozgalom hőskorának három rendkívüli asszonyáról. Mindhárman modern, művelt marxisták voltak, telve álmokkal, őszinte hittel, fáradhatatlan tettvággyal – és a forradalmi időkben számottevő befolyással. Mindhármuk sorsa a maga módján fordult tragikusra.
Nagyezsda Krupszkaja (1869–1939) Lenin felesége volt, Inessa Armand (1874–1920) pedig Lenin szeretője. Mégsem vetély-, hanem elvtársak: életüket nagy közös eszméjüknek, a világforradalomnak szentelték ménage à trois. Laktak egy fedél alatt az emigrációban, a két nő együtt szerkesztette a Rabotnyica (Munkásnő) című újságot. Vlagyimir Iljics lepecsételt vagonjában együtt is tértek haza Pétervárra a cár bukásakor.
A
párizsi születésű Inessa dúsgazdag férjét és négy gyermeküket hagyta ott a mozgalomért (a férfi ezután is imádta), megjárta a száműzetést. A moszkvai szovjet tagja, a nőkongresszus elnöke egyenjogúságot, szabad válást és abortuszt hirdetett. Ingyenkonyhákat, menedékházakat nyitott egyedülálló anyáknak a polgárháború alatt. Negyvenhat évesen tífusz vitte el. A Kreml falába temették, a gyászoló tömeg az Internacionálét énekelte.
Az elszegényedett nemesi családból származó Krupszkaja szívügye a közoktatás volt. Azt akarta, hogy a nők tanuljanak, olvassanak. First lady-szerep helyett odaadón ápolta férjét, aki szélütése után kényszerű elszigeteltségben vegetált haláláig (1924). Díszpolgárrá választották, de a legenda szerint Sztálin egyszer megfenyegette, hogy leváltja, és mást nevez ki Lenin özvegyének. Méltósággal viselte sorsát, a háborút már nem érte meg.
A harmadik befolyásos nő, Alekszandra Kollontaj (1872–1952), az első női komisszár (miniszter) a Népbiztosok Tanácsában, példátlan karriert csinált. Apja ukrán cári tábornok-diplomata, a liberális reformer, anyja finn volt. Féltestvére operaénekes. Alekszandra közgazdaságtant, pedagógiát, pszichológiát tanult. Marxista feministaként vallotta: szocializmus nélkül nincs emancipált nő, a nők emancipációja nélkül nincs szocializmus.
A szabad szerelem híve volt, nem csak elméletben. Viharosan alakult házassága a tizenhat évvel fiatalabb Pavel Dibenkóval, aki zendülő matrózként csapódott a bolsevikokhoz. Forradalmi, szenvedélyes románc volt, de idővel kiderült, hogy nem illenek össze: a férj faragatlan, iszákos, agresszív botrányhős, végül a sztálini terror áldozata lett. A csalódás változtatásra sarkallta az asszonyt, külföldre menekült a fájó emlékek elől: diplomata lett.
Nagyköveteként Norvégiában, Mexikóban, Svédországban, a finn béketárgyalásokon képviselte a Szovjetuniót. Nobel-díjra jelölték. Elmúlt hetvenéves, amikor visszatért a háború utáni Moszkvába. Régi kommunista létére Alekszandra Kollontaj megúszta a gyilkos tisztogatásokat, de élete alkonyán látnia kellett, mi lett ifjúkori álmaiból Sztálin patriarchátusában. Hogy sok még a szenny és a buta beszéd, s körös-körül igen sok gazember jár.