MME;békák;

2021-03-10 14:22:41

MME: Kis odafigyeléssel megmenthetők a vízóraaknákba esett békák

A csapdába került kétéltűek lassan éhen pusztulnak, ez azért is baj, mert a szárazföldi békafajok jelentős szerepet játszanak a biológiai védekezésben.

A vízóraaknák, pincék fogságába került békák, köztük kiemelten az év kétéltűi, a zöld varangyok mentésére hívja fel a figyelmet a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME).

Mint közleményükben olvasható, a településeken is előforduló zöld és barna varangy, a barna ásóbéka, a bajszos- vagy barnabékák (erdei, mocsári és gyepi béka), vagy akár még a vizektől elkalandozó zöldbékák és unkák is csapdába kerülhetnek majd lassan éhen halhatnak a vízóraaknákba pottyanva, pincékbe tévedve.

A természetvédők szerint kis odafigyeléssel sok ezer szárazföldi életmódot folytató békán lehet segíteni. Azt tanácsolják, hogy a bajba jutott állatokat a vízóraaknákból, pincékből - akár kézzel - kiemelve a kertben engedjük el, „békacsapdákat” pedig márciustól-szeptemberig havonta ellenőrizzük. 

„Ha pedig még ennél is többet szeretnénk tenni ezekért az ártalmatlan, ugyanakkor rendkívül érdekes megjelenésű és viselkedésű állatokért, vagy éppen gyönyörködni szeretnénk a zöld varangyok elképesztő fuvolázó hangjában, a kertben gyorsan készíthetünk peterakóhelyet, illetve békagarázsokat, nappali békamenedékeket is nekik” – írták. 

Az állatok pusztulása önmagában is jelentős probléma, de a bajt tovább tetézi, hogy ezek a példányok nem tudnak részt venni a szaporodásban. A kétéltűek közé tartozó békáknak - még az életük jelentős részét a szárazföldön töltő fajoknak is - ugyanis vízre van szükségük a szaporodáshoz, a peterakáshoz és az ebihalak akár két hónapot is meghaladó fejlődéséhez.

Az állatok pusztulása ezek mellett azért is probléma, mert a ragadozó életmódot folytató, férgeket, puhatestűeket és rovarokat fogyasztó szárazföldi békafajok jelentős szerepet töltenek be a biológiai védekezésben. „A békáknak ez az ökoszisztéma-szolgáltatása a klímaváltozás erősödésével, többek között az újabb és újabb mezőgazdasági rovarkártevők megjelenésével egyre fontosabb szempont” – hangsúlyozták a természetvédők.