Csehország;légitársaság;csőd;

Csődeljárást kért maga ellen a Cseh Légitársaság

A mintegy száz éves légitársaság tartozása 1,8 milliárd koronára (24,5 milliárd forint) rúg.

Csődbe ment a Cseh Légitársaság (CSA) – jelentette be a prágai városi bíróság szerdán. A csődeljárást önmaga ellen a CSA vezetése kérte a bíróságtól.

A bírósági döntés alapján a CSA felszámolását az észak-morvaországi Karvinában székelő Inskol társaság fogja lefolytatni.

– A nagy múltú légitársaság sorsáról végérvényesen a részvényesek júniusra tervezett közgyűlése fog dönteni – mutatott rá a bíróság, amelynek döntését a zdopravy.cz közlekedési hírportál ismertette.

A bírósági határozatból kiderül, hogy

a CSA tartozása mintegy 1,8 milliárd koronára (24,5 milliárd forint) rúg.

A CSA már tavaly mintegy 300 alkalmazottjától volt kénytelen megválni. Februárban pedig azt közölte a cseh munkaügyi hivatallal, hogy további 430 alkalmazottjának menesztését tervezi. A légitársaság vezetése ugyanakkor felhívta a figyelmet, hogy ezek a lépések a CSA tervezett szerkezetátalakítását készítik elő. A társaság korlátozott mértékben, de tovább működik.

A CSA menedzsmentje február végén kért csődvédelmet. A légitársaság honlapján megjelent közleményből kitűnt, hogy a prágai cégbíróságon fizetésképtelenné válás miatt jelentett csődöt a CSA, mivel lejárt az állami hitelgarancia.

– A hitelezők támogatják a cég átszervezési terveit – írták az akkori közleményben.

A CSA 1923 októberében alakult meg, így világszerte az egyik legnagyobb múltú légitársaság.

Az egykori csehszlovák-cseh állami légitársaság 2018 óta a Smartwings diszkont légitársaságot is üzemeltető Jiri Simáne vállalkozó tulajdonában van. A CSA tavaly 1,57 milliárd cseh korona (60 millió euró) veszteséget szenvedett el a koronavírus-járvány visszaszorítására bevezetett utazási korlátozások miatt.