védőoltás;Egyesült Királyság;Boris Johnson;koronavírus;

2021-03-11 20:38:00

Milliárdokat dobtak ki Johnsonék haszontalan tanácsadókra

Míg a brit oltókampány sikertörténetnek számít, a szigetország kontaktkutató rendszer súlyos bukásnak számít.

Gőzerővel halad előre a brit oltási program. Parányi megtorpanás után csütörtöktől ismét felgyorsulnak az események, az 55 millió lakosú Angliában már heti négymillió dózis beadásához adottak a feltételek. A gyártóktól érkezett extra szállítmányoknak köszönhetően 10 millió adag vár szétosztásra a Pfizer, az AstraZeneca és a Moderna vakcinákból. Ha a folyamatos ellátásban nem keletkezik fennakadás, április végére minden 40 éven felüli túlesik az első oltásán, a hónap kicsengésével elindul a 30-39 évesek, májustól pedig a 18-29 évesek immunizálása. Szerda estig a szigetország 34,1 százalékát látták el egy dózissal, 1,88 százalékát pedig már mindkét adaggal. Az Egyesült Királyság részben ennek köszönhetően az európai ország azon negyede közé tartozik, ahol enyhül a pandémia.

A vitathatatlanul sikeres oltókampányból ugyanakkor nem következik az, hogy a parlament és a sajtó szemet hunyna a járványkezelés során korábban elkövetett hibák felett. A héten Boris Johnson kormányfő és Matt Hancock egészségügyi miniszter is magyarázkodásra kényszerült a Test and Trace tesztelő és kontaktkutató rendszer miatt. A parlament közkiadási bizottsága "teljes pénzkidobásnak" minősítette az arra költött milliárdokat, mivel nem találtak bizonyítékot arra, hogy a rendszer hozzájárult volna a járvány fékezéséhez. A múlt év tavaszán a semmiből életre hívott Test and Trace-re a kormány két évre 37 milliárd fontot irányozott elő, de a januárig elköltött 5,7 milliárd font jelentős része "elfogadhatatlan teljesítményt nyújtó költséges tanácsadókra" ment el. Hancock mégis "fantasztikusnak" nevezte annak a csapatnak a működését, amely olyan mértékben túlértékelte a kutatkutatáshoz szükséges foglalkoztatottak számát, hogy például múlt év augusztusában mindössze a dolgozók egy százalékának munkáját vették igénybe. Johnson mindazonáltal a rendszer érdemének nevezte, hogy - amint a legutóbbi kormányfői interpellációk során kijelentette - "a gyerekek visszatérhettek az iskolapadokba, lassan, óvatosan, de visszafordíthatatlanul újranyithatjuk a gazdaságot és újrakezdhetjük az életünket". A kontaktkutatóknak a napokban különösen sok dolguk lesz, hiszen tömeges szűrési program kezdődött meg a középiskolások körében, egyben - e sorok írójának kerületében, a délnyugat-londoni Wandsworth-ben - két postai irányítószám lakóinak is soron kívüli, tünetmentesség esetén is elvégzendő ingyenes tesztet javasolnak a dél-afrikai variáns helyi elszaporodása miatt.

A minden kedvező előrehaladás ellenére változatlanul karanténben élő britek egyre türelmetlenebbül várják, hogy zöld utat kapjanak külföldi nyári vakációjuk lefoglalásához. Bár sokan már meg is tették a szükséges lépéseket, a május 17-re tervezett nyitás egyelőre a különböző feltételek teljesülésének függvénye. A parlament közlekedési bizottságának jelentése szerint minden további késlekedés "kritikus" lehet a légitársaságok, repülőterek és utazásszervezők szempontjából.