időjárás;eső;csapadék;

2021-03-12 19:28:00

Fokozatosan romlik majd el az idő a hétvégén

Szombaton még nem kell sok csapadékra készülni, vasárnap viszont már annál inkább.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint szombaton általában napos, gomolyfelhős idő várható, majd kora délután nyugat felől megnövekszik a fátyolfelhőzet. Számottevő csapadék már nem alakul ki. A délnyugatira, délire forduló szél a Dunántúlon, valamint az Északi-középhegység térségében megerősödik, egy-egy viharos lökés is lehet. A hőmérséklet maximuma általában 11 és 16 fok között valószínű.

Vasárnap nagyrészt erősen felhős, illetve borult lesz az ég. Többfelé várható eső, záporeső, a nagyobb mennyiségű csapadék a délnyugati megyékben hullhat. A délnyugati, majd az északnyugatira forduló szél megélénkül, főként a Dunántúlon helyenként megerősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 0, +6, a maximum-hőmérséklet 7 és 13 fok között alakul, a tartósabban csapadékos nyugati, délnyugati vidékeken mérhetik az alacsonyabb értékeket.