Előfizetés

Öngól

A magyar kormány már nem egyszer okozott meglepetést egy-egy törvény időzítésével, de az a legkevésbé sem volt váratlan, hogy kabinetünk, a varsóival egyetemben, a végső határidő előtti pillanatban nyújtotta be keresetét az Európai Unió Bíróságához azon - az Európai Parlament és a Tanács által elfogadott - rendelettel összefüggésben, amely a jogállamisági kritériumokhoz kötné az uniós kifizetéseket. Bár kormányunk győzelméhez sosem férhet kétség, némi bizonytalanságot sugall, hogy ennyit vártak a beadvánnyal: ha annyira meg lennének győződve a fényes sikerről, akkor hamar túl akartak volna lenni az egész eljáráson. Ám most mintha lenne némi zavar az erőben, amit az is magyaráz, hogy a lengyel és a magyar kormányon kívül mindegyik támogatja a jogállamisági mechanizmust. A magyar-lengyel páros megítélése ráadásul az európai uniós intézménynél aligha lehetne rosszabb: Magyarország eddig az összes jogállamiságot érintő pert elveszítette az Európai Unió Bíróságán. Tavaly júniusban például a civil szervezetek finanszírozását érintő törvényről, azaz a lex NGO-ról állapította meg a taláros testület, hogy sérti az EU-s jogot, októberben pedig a lex CEU-t kaszálta el. Mindemellett ugyanerre a sorsra jutott több a menekültpolitikát érintő magyar törvény is, így a papírforma finoman fogalmazva sem a magyarok és a lengyelek keresetének sikerét vetíti előre. Az Európai Bizottsággal szemben mindig olyan ötletes budapesti és varsói kormány valójában még szívességet is tesz Brüsszelnek a beadvánnyal, mert a bíróság ezzel feketén-fehéren értelmezheti, milyen összefüggések vannak a jogállamiság és az uniós költségvetés között. Így nem lehet majd folyamatosan félrevezetni a közvéleményt, és arra hivatkozva újabb és újabb demokráciaellenes intézkedéseket hozni, hogy a jogállamiságnak nincsenek is pontos kritériumai. 

Egy magyar migráns vers

Hogyan lehet egy verset anélkül ajánlani, hogy az egész verset idéznénk? Egy költeményt ugyanis nem nagyon lehet összefoglalni néhány mondatban, mint egy regényt, nem nagyon lehet elmondani: miről szól, mi a sztorija. És ha mégis megpróbálja, akkor olyasmiket mond az ember, hogy az elmúlásról, szerelemről, életről-halálról. Vagyis nem mond semmit. Muszáj a verset idézni, főleg, ha jó. De mi van akkor, ha jó hosszú a költemény: címmel, mottókkal 8495 karakter (szóközökkel együtt) és háromezerben kellene ajánlania? Hát akkor mégis megpróbálja, és idéz belőle. Ez tehát egy lehetetlen feladat – természetesen. A tavaly nyáron 80. életévét betöltő Domonkos István (Isten éltesse sokáig!) Kormányeltörésben című verséről van szó. Az egyik legjobb vers, amivel valaha találkoztam. 1982-ben vagy ’83-ban hallottam először egy miskolci egyetemi klubban, Gálffi László előadásában, s szabályosan fejbe vágott. Az egész estből semmi nem maradt meg, csak a vers, abból is csak a cím, meg egy-két sor: „élet lábujjhegyre állni / vágni engem nyakon”. Utána évekig kerestem, míg megtaláltam, s megtudtam azt is, ki a szerző. A vajdasági születésű Domonkos, aki a 70-es évek végétől Svédországban él. A vers végén ez áll: „Djuphult, 1971” – egy svéd városka neve és a vers születési dátuma. Azt is megtudtam, hogy az Új Symposion folyóirat mellékleteként jelent meg, nyomtatásban végül a 90-es évek végén jutottam hozzá: Kormányeltörésben – Válogatott versek (Ister Kiadó Kft., 1998). Ez egy igazi migráns vers, egy magyar, k-európai, balkáni migráns vers. Íme az első strófa: „én lenni / én nem tudni magyar / élni külföld élet / pénz nyelv zászló / himnusz bélyeg / elnökök vezérek / előkotorni megfelelő / ott ahova érek / mi meghalni mindnyájan / úgyis téves csatatéren / koponyánkból a habverő / nyele kiáll / világ / pro-árjai / világ / kontra-árjai / ez lenni vers / szavak kínai falát / megmássza a halál / élet frázisait / emberbőr kötésben / adják ki írók: / nemzeti irodalmak / generálisai / és nem bírni nemzeti / fogások erős szaga / csinálni külföldből / portable haza / és menni külföld / mit munkaengedély / kofferban szalonna / két kiló kenyér / én nem látni új látóhatár / én menni külföld / talpalni csikorgó havon / élet nercbundákban jönni / vágni engem nyakon”. Muszáj tovább idézni: „én menni könyvtár / játszani sakk / ott ülni pavlik / ő lenni cseh / ő csinálni nagy rokád / orosz honfoglalás után / marcuse sarte godard / morris laing russel nietzsche / kepler galilei newton / einstein poincaré lukács / marshall mcluhan / pavlik járni száj / én kapni matt / király meg két paraszt / lenin lenni emigráns / marx lenni emigráns / joyce musil mann brecht / bartók picasso chagall / marx fájni fog neki / feleség hívni jenny / rilke baudelaire rimbaud / mind csavarogni” – nesze neked ’68. Az utolsó két sor pedig: „nem gondolni kollektív / nem gondolni privát”. Nincs ennél aktuálisabb vers, a neten sok helyen megtalálható, olvassák el mind 8495 karaktert (szóközökkel együtt)!  

A világbajnokság hete

Azt állította Orbán Viktor (izraeli tárgyalásai után), hogy Izrael a járvány elleni küzdelem világbajnoka. Mi nem tudunk világbajnokok lenni – mondta az Index szerint –, de megvan az esélyünk, hogy az Európai Unióban a legjobbak legyünk. Ezzel szemben a tény az, hogy nem Izrael a világbajnok, hanem azok az országok, amelyek az elmúlt egy évben következetes intézkedésekkel állították meg a járvány terjedését. Például Tajvan, ahol ezernél is kevesebben fertőződtek meg, és mindössze tízen haltak meg. De a világbajnokok közé tartozik Ausztrália és Új-Zéland is, az előbbiben 909-en, az utóbbiban csak 26-an vesztették életüket a járvány következtében. És ha Orbán netán Európa-bajnokokat keresne, akkor íme: az 5 és félmillió lakosú Finnországban 776 halottja volt eddig a járványnak, szemben a mi tragikus 16 ezer 627 halottunkkal. Magyarország a halálozások számát tekintve lakosságarányosan a hatodik legrosszabb a világon. Ez sem verseny, ugyanakkor tragédia. Azt állította Orbán Viktor (izraeli látogatásán), hogy „ha vezetés van, akkor van esély a sikerre”. Mint mondta, a hatékony politikai irányítás a koronavírus-világjárvány elleni küzdelem sikerének előfeltétele; ez az izraeli lecke. Ezzel szemben a tény az, hogy nem ez az izraeli lecke, hanem a jól szervezett és digitálisan is korszerű izraeli egészségügy, amely képesnek bizonyult a Pfizer gyógyszergyárral kötött megállapodás teljesítésére, a kért adatok összegyűjtésére, rendszerezésére, továbbítására és közben az oltások következményének, hatásának folyamatos felmérésére, állandó tudományos vizsgálatok lefolytatására. Ha a miniszterelnök ebből a leckéből készülne föl, már megérte az izraeli utazás. Azt állította Hidvéghi Balázs, a Fidesz európai parlamenti képviselője (az EP vitájában), hogy „Magyarországon ezen a héten is megszűnt a sajtószabadság. Persze nem ténylegesen, hanem az Európai Parlament baloldali többsége szerint". Mint mondta, „Magyarországra most épp a Klubrádió saját bénázását próbálják ráhúzni”. Ezzel szemben a tény az, hogy egyrészt az Európai Parlamentben nincs baloldali többség, másrészt Magyarországon ezen a héten újból megszűnt a sajtószabadság, a Klubrádió frekvencia-pályázatát ugyanis abszurd okokra hivatkozva érvénytelennek nyilvánították. Ami meg a bénázást illeti, akkor nem a Klubrádió bénázik, amely majdnem 20 éve minden áldott nap összerak és közvetít egy sokak által kedvelt és hallgatott műsort, hanem az a médiahatóság, amely szerint még egy műsortervet sem tudunk csinálni. Indoklásnak elég béna. Azt állította Kovács Zoltán államtitkár (a Twitteren), hogy „a Klubrádió állítólagos bezárása csak arra szolgált ürügyül bírálóinknak, hogy a magyar médiahelyzettel kapcsolatos aggodalmaikat az Európai Parlament elé vigyék. De mit fognak csinálni, amikor végül kiderül, hogy a Klubrádiós mantra nem egyéb, mint ami mindig is volt: egy hatalmas semmiburger”? Ezzel szemben a tény az, hogy a semmiburger olyannyira valami, hogy a végén meg fog akadni Kovács és főnökei torkán. Nevezzük gombócnak.