Előfizetés

Egy magyar migráns vers

Hogyan lehet egy verset anélkül ajánlani, hogy az egész verset idéznénk? Egy költeményt ugyanis nem nagyon lehet összefoglalni néhány mondatban, mint egy regényt, nem nagyon lehet elmondani: miről szól, mi a sztorija. És ha mégis megpróbálja, akkor olyasmiket mond az ember, hogy az elmúlásról, szerelemről, életről-halálról. Vagyis nem mond semmit. Muszáj a verset idézni, főleg, ha jó. De mi van akkor, ha jó hosszú a költemény: címmel, mottókkal 8495 karakter (szóközökkel együtt) és háromezerben kellene ajánlania? Hát akkor mégis megpróbálja, és idéz belőle. Ez tehát egy lehetetlen feladat – természetesen. A tavaly nyáron 80. életévét betöltő Domonkos István (Isten éltesse sokáig!) Kormányeltörésben című verséről van szó. Az egyik legjobb vers, amivel valaha találkoztam. 1982-ben vagy ’83-ban hallottam először egy miskolci egyetemi klubban, Gálffi László előadásában, s szabályosan fejbe vágott. Az egész estből semmi nem maradt meg, csak a vers, abból is csak a cím, meg egy-két sor: „élet lábujjhegyre állni / vágni engem nyakon”. Utána évekig kerestem, míg megtaláltam, s megtudtam azt is, ki a szerző. A vajdasági születésű Domonkos, aki a 70-es évek végétől Svédországban él. A vers végén ez áll: „Djuphult, 1971” – egy svéd városka neve és a vers születési dátuma. Azt is megtudtam, hogy az Új Symposion folyóirat mellékleteként jelent meg, nyomtatásban végül a 90-es évek végén jutottam hozzá: Kormányeltörésben – Válogatott versek (Ister Kiadó Kft., 1998). Ez egy igazi migráns vers, egy magyar, k-európai, balkáni migráns vers. Íme az első strófa: „én lenni / én nem tudni magyar / élni külföld élet / pénz nyelv zászló / himnusz bélyeg / elnökök vezérek / előkotorni megfelelő / ott ahova érek / mi meghalni mindnyájan / úgyis téves csatatéren / koponyánkból a habverő / nyele kiáll / világ / pro-árjai / világ / kontra-árjai / ez lenni vers / szavak kínai falát / megmássza a halál / élet frázisait / emberbőr kötésben / adják ki írók: / nemzeti irodalmak / generálisai / és nem bírni nemzeti / fogások erős szaga / csinálni külföldből / portable haza / és menni külföld / mit munkaengedély / kofferban szalonna / két kiló kenyér / én nem látni új látóhatár / én menni külföld / talpalni csikorgó havon / élet nercbundákban jönni / vágni engem nyakon”. Muszáj tovább idézni: „én menni könyvtár / játszani sakk / ott ülni pavlik / ő lenni cseh / ő csinálni nagy rokád / orosz honfoglalás után / marcuse sarte godard / morris laing russel nietzsche / kepler galilei newton / einstein poincaré lukács / marshall mcluhan / pavlik járni száj / én kapni matt / király meg két paraszt / lenin lenni emigráns / marx lenni emigráns / joyce musil mann brecht / bartók picasso chagall / marx fájni fog neki / feleség hívni jenny / rilke baudelaire rimbaud / mind csavarogni” – nesze neked ’68. Az utolsó két sor pedig: „nem gondolni kollektív / nem gondolni privát”. Nincs ennél aktuálisabb vers, a neten sok helyen megtalálható, olvassák el mind 8495 karaktert (szóközökkel együtt)!  

A világbajnokság hete

Azt állította Orbán Viktor (izraeli tárgyalásai után), hogy Izrael a járvány elleni küzdelem világbajnoka. Mi nem tudunk világbajnokok lenni – mondta az Index szerint –, de megvan az esélyünk, hogy az Európai Unióban a legjobbak legyünk. Ezzel szemben a tény az, hogy nem Izrael a világbajnok, hanem azok az országok, amelyek az elmúlt egy évben következetes intézkedésekkel állították meg a járvány terjedését. Például Tajvan, ahol ezernél is kevesebben fertőződtek meg, és mindössze tízen haltak meg. De a világbajnokok közé tartozik Ausztrália és Új-Zéland is, az előbbiben 909-en, az utóbbiban csak 26-an vesztették életüket a járvány következtében. És ha Orbán netán Európa-bajnokokat keresne, akkor íme: az 5 és félmillió lakosú Finnországban 776 halottja volt eddig a járványnak, szemben a mi tragikus 16 ezer 627 halottunkkal. Magyarország a halálozások számát tekintve lakosságarányosan a hatodik legrosszabb a világon. Ez sem verseny, ugyanakkor tragédia. Azt állította Orbán Viktor (izraeli látogatásán), hogy „ha vezetés van, akkor van esély a sikerre”. Mint mondta, a hatékony politikai irányítás a koronavírus-világjárvány elleni küzdelem sikerének előfeltétele; ez az izraeli lecke. Ezzel szemben a tény az, hogy nem ez az izraeli lecke, hanem a jól szervezett és digitálisan is korszerű izraeli egészségügy, amely képesnek bizonyult a Pfizer gyógyszergyárral kötött megállapodás teljesítésére, a kért adatok összegyűjtésére, rendszerezésére, továbbítására és közben az oltások következményének, hatásának folyamatos felmérésére, állandó tudományos vizsgálatok lefolytatására. Ha a miniszterelnök ebből a leckéből készülne föl, már megérte az izraeli utazás. Azt állította Hidvéghi Balázs, a Fidesz európai parlamenti képviselője (az EP vitájában), hogy „Magyarországon ezen a héten is megszűnt a sajtószabadság. Persze nem ténylegesen, hanem az Európai Parlament baloldali többsége szerint". Mint mondta, „Magyarországra most épp a Klubrádió saját bénázását próbálják ráhúzni”. Ezzel szemben a tény az, hogy egyrészt az Európai Parlamentben nincs baloldali többség, másrészt Magyarországon ezen a héten újból megszűnt a sajtószabadság, a Klubrádió frekvencia-pályázatát ugyanis abszurd okokra hivatkozva érvénytelennek nyilvánították. Ami meg a bénázást illeti, akkor nem a Klubrádió bénázik, amely majdnem 20 éve minden áldott nap összerak és közvetít egy sokak által kedvelt és hallgatott műsort, hanem az a médiahatóság, amely szerint még egy műsortervet sem tudunk csinálni. Indoklásnak elég béna. Azt állította Kovács Zoltán államtitkár (a Twitteren), hogy „a Klubrádió állítólagos bezárása csak arra szolgált ürügyül bírálóinknak, hogy a magyar médiahelyzettel kapcsolatos aggodalmaikat az Európai Parlament elé vigyék. De mit fognak csinálni, amikor végül kiderül, hogy a Klubrádiós mantra nem egyéb, mint ami mindig is volt: egy hatalmas semmiburger”? Ezzel szemben a tény az, hogy a semmiburger olyannyira valami, hogy a végén meg fog akadni Kovács és főnökei torkán. Nevezzük gombócnak.   

A Döglégy Projekt

Ökológiai egyensúly ide vagy oda, nem kedvelem a döglegyeket. Nem tudok megbarátkozni azzal a szokásukkal, hogy mások vesztéből gyarapodva hizlalják a potrohukat. Ők az élővilág hullarablói: azonnal ott rajzanak, ha egy élőlény elpusztul vagy megsebesül, és rárakják a petéiket. Aztán ezek az undorító kis izék nyálukkal elfolyósítják a beteg szöveteket, és gátlás nélkül felzabálják azokat. A legkevesebb, amit mondhatok, hogy a döglegyekből hiányzik a szolidaritás, ellenben túlteng a mohóság. Nem is lehet hibáztatni elitünk azon tagjait, akik követik a sikeres példát. Rászállnak a járványban kivérzett ország sebeire, és azokból táplálkoznak. Bekebeleznek mindent, állami támogatást és hitelt, ingó és ingatlan vagyont, aminek a közelébe jutnak. Kiszagolják, benyálazzák, felszippantják – épp, ahogy a zoológiában leírjak a döglégy-nemzetség étkezési módszereit. Kihasználják legyengült immunrendszerünket, tompuló érzékszerveinket, a járvány miatti izolációnkat, fáradó figyelmünket. Szokták őket „a válság vámszedőinek” nevezni, de már rég nem csak vámot szednek: viszik az egész rakományt, viszik az országot. Viszik a Balatont, viszik a közpénzt, viszik az önkormányzatainkat, viszik a kultúránkat, viszik a sajtónkat. Lassan nem tudni, amit széthordanak, az már a tetem, vagy még csak sérült test. Kis haszonlesők a nagy bajok idején persze mindig voltak. Emlékszünk A nyomorultakból a Thénardier-házaspárra? Férjuram ott bóklászott a waterlooi csatamezőn, élvezetes hullarablással ütve el az időt. A Kárpáthy Zoltánban is ott eveznek a nagy árvízen a fosztogatók is. Csakhogy megjelennek Wesselényiék, és kirakják őket a dereglyéből. Na, ez a különbség. A mi állami elitünknek esze ágában sincs rendet csinálni. Ők is a rablók dereglyéjében ülnek. A Néppárttal való szakítás minden gazdasági és politikai gátlásuktól felszabadította őket, ld. legfrissebben a Klubrádió sorsát. Nem volt elég a kiváltságos családok, cégek eddig is szemérmetlen gazdagodása. Közben a koratavaszi fagyokban sok helyen kifogyott a tüzelő, százezernyi gyerek esik ki laptop, gép híján a digitális oktatásból, emelkedik az infláció, fizetés nélküli szabadságon kell otthon maradni a gyerekkel. Ám a Mászáros-félék vagyona a járványban csak nőtt. A pénteki hírekben (már persze nem a közrádióban, hanem a Klubban) az első hír a rémisztő halálozási arány. Népességarányosan túlhaladtuk az olaszt, pedig hogy elszörnyedtünk az ottani, halomba rakott holttestek látványán! A második, hogy Mészárosék újabb koronaékszerként már résztulajdonosai lettek a legnagyobb hálózattal rendelkező Tigáznak is. Hát micsoda ország ez? A számítások szerint a gazdaságvédelemre fordítandó összegek háromnegyedét nem a védelemre fordították. Ebből ment az Atlétikai Központra, a Budapest-Belgrád vasútvonalra (na, vajon kiknek az érdekeltsége?), a Várnegyedre (na, vajon kinek a rezidenciája?), sport- és egyházi kiadásokra. Nem az a baj, hogy ment a határon túlra is: a gyűlölködő ”románozás”, „ukránozás” épp olyan méltatlan, mintha itthon cigányoznánk, buziznánk, zsidóznánk. Ha embereknek segítenek vele, akkor csak menjen. De ne focira, ne az ottani sportkluboknak és tulajdonosaiknak, ne a választási csalások csatornáinak kibélelésére! És még jó, ha valamit tudunk a pénz útjáról. De a döglégy is a nyálával úgy elfolyósít maga körül mindent, hogy már nem látszik, hol végződik a légy, és hol kezdődik a fölemésztendő tetem. A bizalmasok kezére játszott irdatlan alapítványi vagyonnal is ez lett. A közpénzt magyar népszokás szerint jól megköpködték – apád, anyád ide jöjjön, a mieink zsebébe! -, amit cseppfolyóssá válva könnyedén kiszívhatnak az éhes, mindig éhes szájak. Most kiteljesedett a Nemzeti Döglégy Projekt. Azokban a napokban, amikor épp a hétvégi oltásakció előkészítése folyt, hirdették ki az eredményt: ki lesz jogosult a jövőben a tönkrement vállalkozások felszámolására. Az oltás szervezése látványosan kudarcot vallott, nem úgy a felszámolók kijelölése. Utóbbira valószínűleg több gondot fordítottak. Elvégre a hitelmoratórium lejártával tömeges felszámolások várhatók. A piac tehát szép nagy lesz. Szép kövérre hízhatnak a Döglégy Projekt nyertesei is. Nem a felszámolók munkájára sajnálom a pénzt, bár az sem kicsi. De világos, hogy a baráti felszámoló cégek segíthetnek abban is: jó kezekbe kerüljön a sok tönkrement vállalat, becsukott bolt. Hadd folytatódjon a vagyon centralizációja. Ha a járvány besegít, hát minden rosszban van valami jó. Szóljon, aki meglepődik, hogy a felszámolásra jogosultak között tényleg sok a jóbarát. Papcsákhoz, Sesztákhoz, Bajkaihoz, a volt belügyi államtitkárhoz, egy korábbi fideszes önkormányzati képviselőhöz, persze Mészárosékhoz vagy a TV2 egyik tulajdonosához köthető cégek. Az élükön csupa megbecsült, tekintélyes férfiú. Ja, nem mondtam? A döglégy amúgy tetszetős lény. Szép színekben pompázik, fényes, aranyló szárnyai vannak. Ha beszélni tudna, nagyon szépen mondaná, hogy senkit sem hagy magára az út szélén. Nem is. Inkább rárepül a sebeire, vérét szívja, szöveteit emészti. A pusztulásból él. Egész jól.