védőoltás;háziorvos;Erdőkertes;

2021-03-14 15:40:07

Az erdőkertesi háziorvos elmondta, hogy miért nem adja be a koronavírus elleni vakcinákat

Kiss Csaba között azt kifogásolja, hogy a kínai oltóanyagnak nincs európai engedélyezése. A Magyar Orvosi Kamara közleményben határolódott el tőle.

Elmondta az erdőkertesi háziorvos, hogy miért nem olt a körzetében koronavírus ellen. Kiss Csaba az ATV Híradójának azt mondta, hogy döntésének több oka is van. 

Szerinte egyrészt káosz van az oltások elrendelésében, abban, hogy mikor kit kell oltani. Ez ráadásul hétről hétre változik.

Kifogásolja az is, hogy a kínai vakcinának nincs európai engedélyezése.

A harmadik ok, hogy úgy látja, a rendelő nem alkalmas az oltásra: ott nincsenek olyan körülmények, hogy úgy tudjanak oltani, hogy ne a járvány terjedéséhez járuljanak hozzá, hanem a megelőzést segítsék. Náluk két orvos és két fogorvos rendel, a váróhelyiség félig-meddig közös. Váltott rendelésben vannak, így bármikor bejöhet egy covidos beteg. Kiss Csaba elmondása szerint pénteken például három koronavírussal fertőzött páciens sétált be a pozitív leletével hozzájuk. Hozzátette, hogy a váróhelyiségük túl kicsi, hogy megfelelő távolságot tartsanak.

Kiss Csaba nehezményezte azt is, hogy a szervezést is a háziorvosokra testálják: nekik kell fölhívni a pácienseket és beosztani őket, ami jelentős terhelést jelent, de sok plusz költséggel is jár, amit a háziorvosnak senki nem kíván megfizetni. A telefonköltséget ugyan el tudja számolni, de a személyi jövedelemadót neki kell megfizetnie.

A háziorvos elmesélte, hogy már az önkormányzat és a tisztifőorvosi szolgálat is szankciókat helyezett kilátásba. Az önkormányzat kilátásba helyezte, hogy felfüggesztik a szerződését, a tisztifőorvosi szolgálat meg ugyan megegyezni akart, de Kiss Csaba azt vette ki a szavaikból, hogy hatóságként fognak eljárni, és megbüntethetik. 

Beszélt arról is, hogy nekik is szükségük van a pihenésre, és nem tudja, hogy mi alapján mondta Müller Cecília országos tisztifőorvos, hogy ötmillió forintig büntetik azt, aki nem olt hétvégén, hiszen ők nem munkáltatói a háziorvosoknak.

– Ez az ötmillió forint a praxis háromhavi finanszírozása, onnantól kezdve, én lehúzom a rolót – jegyezte meg az erdőkertesi háziorvos.