oltás;vakcina;koronavírus;

- A lakosság több mint fele beoltatná magát

A 30 alattiak 56%-a viszont nem kér vakcinát.

Némiképp erősödött a vakcinák iránti bizalom

- legalábbis ez derül ki az Ipsos legfrissebb kutatásából. A felmérés szerint már 50 százalék felett van azok aránya, akik kérik a védelmet, ugyanakkor az oltásellenesek is többen vannak. Feltűnő, hogy amíg a 30 alattiak 56%-a nem kér vakcinát, addig 50 év felett szinte fordított ez az arány.  

Lényegében ebből értelemszerűen következik az is, hogy a fiatalabbak nem igazán regisztráltak eddig az oltásért. A teljes arány amúgy 61 százalékos.  

A kutatásból az is kiderült, hogy a megkérdezettek milyen rétegeket részesítenének előnyben az oltási sorrendben. 47 százaléknyian vannak azok, akik úgy vélik, egy igazságos rendszerben csak a frontvonalban, betegek közt dolgozók beoltása után kaphatják meg mások a vakcinát. "A kutatássorozat március eleji eredményei szerint a fiatal felnőttek nem csak az egészségügyben, de az oktatásban és egyéb állami intézményekben dolgozókkal, valamint a náluk idősebb korosztályokkal szemben is előzékenyek az oltási sorrend tekintetében." – foglalta össze a lakosság által elvárt oltási sorrenddel kapcsolatos tapasztalatait az immár egy éves kutatássorozat vezetője, Földes Annamária.

Ugyanakkor az elmúlt hónapokban tapasztalható fáradtság után egyre többen veszik ismét komolyan a védekezést. A nyitásra készülőket most elbizonytalanították az újra felívelő megbetegedési számok. 

A kormánypártokkal szemben álló ellenzéki pártok közül a Jobbik és a DK tudhatja maga mögött a legtöbb szavazót.