Orbán Viktor;Parlament;koronavírus;

2021-03-16 19:52:03

Orbán Viktor: elegendőek a most megnyitott oltópontok

Záporoztak az ellenzéki kérdések a kormányfőre hétfőn a Parlamentben.

A sort a Jobbik elnök-frakcióvezetője kezdte, aki rögtön a kormányfő nyilatkozatával indított, miszerint a magyar gazdaság jobban teljesít, mint az osztrák. Ugyanakkor az országban pénzt adnak a vállalkozásoknak és a bajbajutottaknak, itthon a miniszterelnök pedig megtartja azt. Kifogásolta, hogy a közmunkások béremelése naponta hetvenöt forint. Jakab Péter mondandója közben felmutatta az aprót, majd letette az előtte ülő pénzügyminisztériumi államtitkár, Tállai András elé, mondván, "számolja meg megvan-e annyi."

Orbán Viktor válaszul azt mondta, a válság idején nehéz helyzetbe került vállalkozások bértámogatást kaptak. A hitelmoratórium a legerősebb egész Európában, csökkentettünk több adónemet, és jelentős mértékű beruházási támogatásokat hajtottunk végre - sorolta. Három hónapig biztosítjuk az álláskeresési járadékot, aki pedig ennyi idő alatt sem tud elhelyezkedni, annak felkínálják a közmunkát. Amikor az Önök szövetségese, Gyurcsány Ferenc volt a miniszterelnök, ez a lehetőség nem állt fönn - jegyezte meg. 

A kormányfő szerint most 55 ezerrel kevesebben dolgoznak, mint egy éve. Megismételte azt a kormányzati vállalást is, miszerint annyi munkahelyet fognak létrehozni, mint amennyit a járvány megsemmisített. "Ha a járványkezelés rossz példái iránt akar érdeklődni, akkor ne nálunk kopogtasson, hanem a szövetségesüknél. Gyurcsány Ferenc jó tanácsokat tud adni." 

Jakab Péter erre azt mondta, a miniszterelnök vasárnap elszólta magát, amikor arról beszélt, hogy már novemberben látta, baj lesz. Eközben pedig hagyta, hogy összeomoljon a teljes egészségügy és a munkaerő-piac. Felemlegette, beszálltak a felszámoló-bizniszbe, hogy mások nyomorán tudjanak hasznot húzni.

Orbán Viktor minderre azt mondta, a jobbikos politikus a szerencsi időközi választáson esett "arra a nagy arcra, amiről itt az előbb beszélt."

Szerinte Jakab Péter többszörös milliomos. Emiatt értetlenül állnak azelőtt, hogy eljátssza a szegénylegényt, miközben neki saját autója, sofőrje és titkársága van és így tesz a kormánypártoknak szemrehányást. "Szerintem ez kétszínűség" - fejezte be a miniszterelnök.

MSZP: miért nem nyithatott oltópontokat Szombathely, amikor a fideszes önkormányzatok ezt megtehették?

Kunhalmi Ágnes felidézte azt a miniszterelnöki nyilatkozatot is, amely szerint senki se csináljon politikát a járványkezelésből. Ugyanakkor Szombathelyen Nemény András polgármester hiába szeretné felgyorsítani az oltásokat, a kormányhivatal ebben nem partner. Ameddig a fideszes vezetésű városok sorra kapták meg a lehetőséget, addig ezt az ellenzéki vezetésű Szombathelyen letiltották, noha már megegyeztek az oltópontok számában is. Emiatt arra volt kíváncsi a politikus, ki és miért adta ki a kormányhivatalnak ezt az utasítást, miért nem lehetnek oltópontok a városban. 

"Mindenekelőtt arra szeretném kérni Önöket, hogy állítsák le az oltásellenes kampányukat." - kezdte válaszát Orbán Viktor. A miniszterelnök szerint felelőtlenség, hogy az ellenzék folyamatosan agitál az oltások ellen, arra szólítják fel az embereket, a kínai vagy orosz vakcinát ne vegyék fel. A kormányfő ezt követően felsorolta, hány oltópont van, majd megjegyezte, azért nem tudnak többet oltani, mert nincs elég vakcina. Úgy véli, a most üzemelő helyszínek elégségesek arra, hogy minden vakcinát be tudjanak adni. Ezeket később bővíteni is tudják.

Kunhalmi Ágnes viszontválaszában azt mondta, önmagában az még nem jelent sikeres válságkezelést, hogy az EU-ban második helyen állunk a beadott vakcinákat illetően. Ugyanis a halálozások tekintetében Magyarország ugyancsak a vezetők között van. 

Orbán Viktor ezt követően ismét arról beszélt, az MSZP-nek fel kellene hagyni az oltásellenes kampányával, mert emberek élete múlik ezen. Úgy számolt, hogy ha nem lenne keleti vakcina, akkor félmillióval kevesebb embert tudtak volna beoltani. "Nem szégyen az ilyesminek a beismerése, hátráljanak ki ebből és mondják meg az embereknek, hogy minden vakcina jobb mint a tüdő elvesztése, minden vakcina jobb, mint belehalni ebbe a járványba."

A szombathelyi helyzetről szólva azt mondta, ő is észlelte azokat a bejelentéseket, mely szerint a háziorvosok arra panaszkodnak, hogy túlterheltek. Ezért arra kérte a megyeszékhely közigazgatási vezetőjét, menjenek ki azokhoz a háziorvosokhoz, akiknek a rendelőik nem alkalmasak a tömeges oltások lebonyolítására és adjanak meg nekik minden segítséget.

DK: Orbán legyen férfi, ha már államférfi nem tud lenni

Önöknek fogalma nincs arról, hogyan kellene megszervezni egy oltási kampányt - vetette a miniszterelnök szemére a Demokratikus Koalíció frakcióvezető-helyettese. Arató Gergely szerint a "pánikkormány" oltási terv helyett csak oltási káoszt tudott előállítani. Úgy véli, csak Magyarországon fordulhat elő az, hogy súlyos krónikus betegséggel élő idős emberek nem kaptak oltást, eközben a focisták és az olimpikonok oltása jól halad. "Miért nem érdemlik meg a magyar emberek, hogy tudják, mikor számíthatnak az oltásra?"

Orbán Viktor megértéssel fogadta a politikus indulatait és azt is, ha olyasmit lát, ami bántja az igazságérzetét. Ezt követően egy alapos brüsszelezésbe fogott, mondván az meg őt bántja, hogy az EU megrendeli a vakcinákat, a tagországok azt kifizetik, és nem érkezik meg.  

Ezt követően a kezében felemelt egy vastag iratköteget, amely szerinte az Európai Gyógyszerügynökség vakcinaszerződéseit tartalmazza, csak nem tudja nyilvánosságra hozni, mert akkor jogállamisági eljárás indulna Magyarország ellen. Szerinte ha ezt megtehetné, akkor kiderülne, hogy rossz szerződéseket kötött az Európai Unió, ezért nincsen vakcina. Nem engem és a magyar kormányt kellene támadni, ha már mindenképpen támadhatnékja van ebben a nehéz helyzetben, hanem a brüsszeli barátait - szúrt oda Arató Gergelynek.   

Kifogásolta, hogy miközben a miniszterelnök Brüsszelre mutogat, 10 millióval több Pfizer-vakcina érkezik ebben a negyedévben.

  Orbán Viktor szerint csupán arról van szó, hogy a beoltott kínai vakcinák párját muszáj a raktáron tartani, mert hamarosan be kell azokat is adni második oltásként és nem lehet azt megkockáztatni, hogy első oltásként használják fel. "Egy kis jóindulat kellene és akkor ezt Ön is átlátná". Úgy véli, ami a kormány teljesítményét méri az az, hogy Magyarország második helyen áll uniós szinten a beadott vakcinákat illetően. Egyúttal mindenkit arra kért, regisztráljanak, mert aki ezt megteszi, biztosan fog kapni értesítést, mikor és hová kell mennie.