lapszemle;külföldi sajtó;

2021-03-17 06:42:20

Szabad szemmel: Magyarországon vége a független sajtónak, ha a Fidesz győz a következő választáson

Nemzetközi sajtószemle, 2021. március 17.

Spiegel

Ultimátumot kíván benyújtani az Európai Parlament a Bizottságnak, hogy kikényszerítse a jogállami mechanizmus mielőbbi bevetését Magyarország és Lengyelország ellen. A lap megszerezte azt a határozati javaslatot, amelyről várhatóan a jövő héten szavaznak Strasbourgban, és amely kimondja, hogy az EP az unió bíróságához fordult, ha Brüsszel június 1-éig nem élesíti be a tavaly decemberi csúcson jóváhagyott szabályozást. Mint ismeretes, az lehetővé teszi, hogy megvonják a pénzügy támogatást azoktól a tagországoktól, amelyek nem tartják be a demokratikus normákat.

A tervezetet a nagy frakciók dolgozták ki és a nyomásgyakorlás célja, hogy a jogállam nagyobb védelmet kapjon a magyar és a lengyel kormánnyal szemben. A két országban ugyanis a nemzeti-konzervatív vezetés meggyengítette az igazságszolgáltatás függetlenségét, korlátozta a sajtószabadságot és csuklóztatja a civil társadalomnak azt a részét, amely tiltakozik a jogsértések ellen. Az anyagi források elzárása érzékenyen érintené mindkét hatalmat.

A mechanizmust csak a Bizottság élesítheti be, ám az lapít, mert a tavaly év végi megállapodáshoz fűzött kiegészítő nyilatkozat, amelyet a magyar és a lengyel delegáció kényszerített ki, azt tartalmazza, hogy az alkalmazással meg kell várni az Európai Bíróság véleményét, már ha két ország az Európai Bírósághoz fordul. Mit az isten, pontosan ez történt a múlt héten, ami azt jelenti, hogy várhatóan további hónapokkal később lehet csak élni az új eszközzel a renitens tagok ellen.

Deutsche Welle

Egy vezető német jogtudós szerint Magyarországon sokkal rosszabb állapotban van a jogállam, mint a lengyeleknél, mert a Fidesz jóformán minden fontos döntésnél formálisan eleget tett a jogállami követelményeknek, miután kétharmada van. Ám nagyon sok szakértő úgy véli: már előbbre tart a demokratikus normák leépítésében, mint Varsó. Armin von Bogdandy hozzátette ugyanakkor, hogy természetesen egyik ország sem vethető össze Törökországgal, Oroszországgal vagy éppen Ukrajnával, ám ettől még igen kritikus a helyzet.

A nemzetközi közjoggal foglakozó Max-Planck Intézet vezetője rámutatott, hogy hiába mond most mást a két kormány: országuk a Lisszaboni Szerződés aláírásával elfogadta, hogy az uniós jog elsőbbséget élvez a nemzeti jogszabályokkal szemben. A Lengyelországban zajló igazságügyi reform azért veszélyes, mert ott a szabad demokrácia sorsa a tét. Azaz hogy lesznek-e a jövőben fékek és ellensúlyok. Az ország ettől már nem jár messze, ha nem lehet hová fordulni a hatalommal szemben.

Viszont ha lesznek olyan tagállamok, amelyekben már nem működik a szabad demokrácia, akkor az egész EU-nak felül kell vizsgálnia álláspontját saját magáról.

Deutsche Welle

Arató András szerint Magyarországon vége a független sajtónak, ha a Fidesz győz az alig egy év múlva esedékes választáson. A Klubrádió többségi tulajdonosa hozzátette, hogy egy ilyen féldiktatórikus rendszerben nincs helye semminek, ami önálló és nem a hatalomtól függ. Azon kívül Orbán Viktor nem tűri meg a kritikus hangokat. Ez magyarázza, hogy a kézből etetett médiahatóság megvonta a rádió sugárzási engedélyét, miközben egyértelműen a politika döntött a kérdésben.

Az indoklás nevetséges, de legfeljebb pro forma érdemes a bírósághoz fordulni, hiszen az is a hatalom irányítása alatt áll. Kiderült ez már akkor, amikor az ősszel méltatlan módon utasította el a csatorna korábbi panaszát. És most ugyanettől a testülettől kellene jogorvoslatot remélni. Arató ugyanakkor nem zárja ki, hogy Orbán utazik az adóra, mert az továbbra is létezik, pedig már hányszor próbálták kicsinálni. De azért is szálka lehet a politikus szemében, mert már alig van független szerkesztőség. És hát ez esetben az illetékes állami hatóság igyekszik beverni az utolsó szeget a koporsóba, míg a legtöbb hasonló esetben Fidesz-közeli üzletemberek tették rá a kezüket az adott orgánumra. Így miniszterelnök azok esetében moshatta kezeit.

Hogy idáig fajult a helyzet, abban felelős az EU is, mert totojázott és csak későn jött rá, hogy a magyar rendszer összeegyeztethetetlen az európai értékekkel. Sorozatos kompromisszumokkal azonban lehetővé tette, hogy tovább működjön az illiberális demokrácia. Brüsszel ugyanakkor most megtehetné, hogy a napirenden tartja a Klubrádió ügyét és így folyamatosan kellemetlen helyzetbe hozza az Orbán-kabinetet. De a helyzet úgy áll, hogy az unió finanszírozza az unió elleni ún. szabadságharcot.

A nyilatkozatból kiderül, hogy a Klubrádiónak még az interneten is alighanem jó százezer hallgatója van, igaz, a 92,9-es frekvencián átlagosan 150-200 ezren követték az adást.

Falter

Magyarországon meg vannak mérgezve a lelkek – mondja Tóth Krisztina, aki ellen a jobboldal hecckampányt indított, miután kijelentette, hogy az iskolai kötelező irodalom egy részét le kellene cserélni, mert a szóban forgó művek ódivatú gender szemléletet tükröznek. Mint elmesélte, két héten át folyamatosan kapta a fenyegetéseket, szexista megjegyzéseket, pedig amit tett, az nem több egyfajta gondolatkísérletnél. Ugyanúgy, mintha azt kérdezték volna tőle, hogy milyen könyveket vinne magával egy magányos szigetre.

Ám az indokaira egyedül a Klubrádió volt kíváncsi, de azt most éppen az internetre kényszerítették. Viszont akik a jobboldali szerkesztőségekből bírálják, azok egyetlen művét sem olvasták. Ellenben a könyvmegsemmisítő Dúró Dóra liberális pandantjaként emlegették az egyik tévéműsorban. Olyan tehetségtelen senkiként, akinek nincs joga, hogy irodalmi ügyekben megnyilvánuljon.

Az a benyomása, hogy Orbán Viktor időről időre odadob bizonyos embereket a mit sem tudó, felbujtott tömegek elé, hogy azok azután szétkapják. Ez az ő cirkusza. Viszont hogy éppen egy nő ellen indult hadjárat a médiában, nos, Tóth Krisztina szerint ez sem véletlen. Ha férfi lett volna a célpont, az nem mozgósít ekkora erőket a közösségi oldalakon. Hiszen a hivatalos felfogás az, hogy a nők princípiuma gyereket szülni, a háztartást vezetni, illetve hogy ne üssék bele az orrukat a pasasok dolgába.

Azon felül most éppen kifújt a migránstéma, nem lehet sorosozni, új ellenségképet kellett találni. Idehaza is keresik, hogy éppen kitől kellene megvédeni a nemzeti értékeket. De Tóth Krisztina úgy látja: ha a külföld határozottan kiáll mellette, akkor belőle is könnyen lehet fizetett „Soros-ügynök”. Merthogy paranoid módon keresik a bűnbakokat.

Ez azzal függ össze, hogy az ország bezárkózik és egyre inkább az orosz befolyási övezetbe csúszik vissza. A hatalmat központosítják, a történelmet újraértelmezik. Erősödik a sértettségi politika: Magyarország a nagyhatalmak áldozata. Brüsszel a nagy manipulátor, és veszélyes minden új, ami kívülről jön a kultúránkba. A járvány pedig csak ráerősített arra a felfogásra, hogy a szuverén értelmiségiek semmirekellőek és csupán élősködnek a társadalmon. Sokan ugyanakkor félnek kinyilvánítani az ellenvéleményüket, nehogy megtorlás érje őket.

És mivel a Fidesz korifeusai és barátaik hatalmas vagyonokat halmoztak fel az eltelt 10 évben, óriási a választások tétje. Ezért a hatalom tovább fokozza a hisztériát, mert nem szeretne veszteni. Igyekszik elterelni a figyelmet a maffiaállamról, illetve bűnösöket találni a szegénységért és a gazdasági válságért. Fel is fedezi azokat az irodalom és a színház területén és máris indul a boszorkányüldözés. A névtelen kommentátorok készen kapják hozzá az écát.

A közállapotok azonban olyan mélyre süllyedtek, hogy azokból nehéz lesz kikeveredni, ha az ellenzék nyer jövő tavasszal – mutat rá Tóth Krisztina.

Die Welt

Az első számú német virológus arra figyelmeztet, hogy hamarosan szorult helyzetbe kerülhetnek az országban azok az 50 év fölötti emberek, akik még nem kapták meg a vírus elleni védőoltást, miután a kormány elővigyázatosságból leállította az AstraZeneca készítményének beadását. Ráadásul a gyár jelezte, hogy egyelőre a korábban leszerződött mennyiségnek csupán kevesebb, mint a felét képes leszállítani.

Christian Droste, aki a berlini Charité kórházban dolgozik, kifejtette, hogy minden szerre szükség van, mert támad a brit mutáns, márpedig az nem csupán könnyebben terjed, hanem sokkal több halálos áldozatot követel, mint a korábbi változatok. És már most a megbetegedések háromnegyedét okozza.

Ezért a szakember egyetért a járványügyben illetékes Robert Koch Intézettel abban, hogy Húsvétra megint ugyanolyan súlyos állapotok alakulnak ki, mint amilyenek Karácsony körül voltak. Mi több, csak egyre rosszabbodnak. Hogy az AstraZeneca oltóanyaga kapcsán több esetben is vérrög kialakulása jelentkezett, arról azt mondta, hogy természetesen alaposan utána kell járni a dolognak, de azt is meg kell vizsgálni, nem más tényező okozta-e a bajt.