Kecskemét;elfogás;késelés;sofőrök;

2021-03-17 15:15:51

Késsel rendezett egy közlekedési affért egy férfi egy kecskeméti áruház parkolójában

Combon szúrta áldozatát a sofőr, most még jobban a körmére néznek a rendőrök.

Még szerda kora reggel bejelentés érkezett a rendőrségre, hogy Kecskeméten egy áruház parkolójában késsel megszúrták egy kisteherautó sofőrjét, s a szurkáló elmenekült – írja a police.hu. A járőrök a sértett segítségével azonosították, és másfél órán belül lakása előtt elfogták feltételezett elkövetőt, egy másik sofőrt.

Mint írták, a 43 éves férfit előállították a Kecskeméti Rendőrkapitányságra, elszámoltatása folyamatban van. Kiderült, a gyanúsított és későbbi áldozata közlekedési konfliktusba keveredtek Lajosmizse külterületén, s ezt akarták a parkolóban „megbeszélni”. A feltételezett tettes azonban combon szúrta a „vitapartnerét”, majd elhajtott a helyszínről. 

A nyomozók a büntetőeljárásban a többi között a térfigyelő kamerák felvételei alapján még azt is vizsgálják, hogy a sofőr a garázdaságon és a testi sértésen kívül milyen közlekedési bűncselekményeket követhetett el.