kereskedelem;boltbezárás;Innovációs és Technológiai Minisztérium;bértámogatás;

2021-03-17 21:07:51

Nincs tolongás a bértámogatásért

Eddig mintegy 400, március 8-tól bezárni kényszerült vállalkozás nyújtott be bértámogatási igényt – közölte az innovációs tárca. Ez nem túl sok, tekintve, hogy csupán a boltok közül mintegy 80 ezernek be kellett zárnia legalább két hétre, és számos szolgáltató – fodrász, műkörmös, kozmetika - sem lehet most nyitva. Igaz, utóbbiak többségénél nem alkalmazottak dolgoznak, márpedig a bértámogatás csak nekik jár.

Az eddigi igénylések 110 millió forintot tesznek ki, ezt mintegy 1000 munkavállaló után kérték. Vagyis a most bezáró vállalkozások érintett dolgozói átlagosan csupán a garantált bérminimumot, 219 ezer forintot keresik meg, hiszen az ágazati bértámogatás a bruttó bér maximum fele lehet (de legfeljebb havi bruttó 251 100 forint).

A támogatást már előre folyósítják, a jogosultságot csak utólag kell igazolni. A munkaadónak cserébe vállalnia kell, hogy kifizeti a teljes bért, a munkaviszonyt pedig április 30-ig nem szünteti meg. A most bezárni kényszerülő munkaadói kör már csak március végéig nyújthatja be igénylését, a turizmus-vendéglátásban működő vállalkozások kérvényeit viszont továbbra is április 10-ig várják a kormányhivatalok. A tárca összesítése szerint a novemberben indult ágazati bértámogatási programban eddig a megítélt támogatások 99 százalékát, több mint 50 milliárd forintot fizettek ki, ami így közel 120 ezer munkahely megtartását teheti lehetővé.