Nincs több idő

Sorsdöntő időszak áll előttünk. A következő években komoly változásokra kell felkészülnünk, és alapvetően meg kell reformálnunk a gazdaságunkat és társadalmi rendszereinket, hogy a súlyosbodó globális problémákkal szembe tudjunk szállni. Az utolsó utáni pillanatban vagyunk, ha nem lépünk, akkor vége lesz a ma ismert civilizációnknak.

Tágabb közösségünk, az Európai Unió ezt már felismerte és cselekedett is. A következő, 2021-2027-ig tartó költségvetési ciklusban minden korábbinál nagyobb forrás áll rendelkezésre. Magyarországnak mintegy 51,5 milliárd euró, vagyis 18 500 milliárd forint EU-s fejlesztési és válságkezelési forrás jut.

Ezekbe a számokba az ember beleszédül, szinte felfoghatatlan összegekről van szó. Soha nem látott lehetőség előtt áll az ország, de egyben jó eséllyel ez az utolsó esélyünk is. Ennyi fejlesztési pénzt nagy valószínűséggel soha többet nem kap Magyarország. Lehetőség, de egyben felelősség is, hiszen hosszú távra eldől a sorsunk. Ha nem élünk vele, ha ezt az esélyt is felemészti a fideszes korrupció, ahogy az eddig forrásokat, akkor hazánk végérvényesen leszakad.

Ezt a fejlesztési és válságkezelési forrást a zöld átállásra, az oktatás fejlesztésére, a digitalizációra, a társadalmi kohézió növelésére és más fontos feladatokra lehet majd felhasználni. A pénz egy része, mintegy 5760 milliárd forint a Helyreállítási és Rezilienciaépítési Eszközből (RRF) származik. Ennek a 62 százaléka hitel és 38 százaléka vissza nem térítendő támogatás. A többi forrás pedig a „hagyományos” költségvetési alapokból érkezik.

Nagyon nem mindegy, hogy a magyar GDP 40 százalékára rúgó 18 500 milliárd forintos összeget mire és hogyan költjük el. Nem lesz elég neoliberális módszerekkel újraindítani a gazdaságot, mert akkor csak ott folytatnánk, ahol a járványhelyzet előtt abbahagytuk. Továbbra is felélnénk a bolygót, kiszipolyoznánk a természetet, és robognánk tovább a pusztulás felé.

Megérett az idő az igazi zöld forradalomra. Fontos, de nem lesz elég, ha látványelemként építünk néhány szélerőművet, vagy ha betiltjuk a műanyag zacskókat. Paradigmaváltás kell, a gazdaság minden területén döntő szempont kell legyen a fenntarthatóság!

A globális piacnak kiszolgáltatott és fenntarthatatlan gazdaság helyett reziliens, azaz ellenálló, körkörös, azaz hulladék nélküli és távlatosan nem növekvő gazdaság kell. Ennek az alapja a hazai piacra alapvető szükségleti cikkeket termelő kisvállalkozások megerősítése. Alapvető szükségleteink kielégítése nem függhet attól, hogy a Föld túloldaláról mikor ér ide a szállítmány, ha ideér.

Az energiát, az élelmiszert, a tisztálkodási és tisztítószereket, az építőanyagot, közlekedési eszközöket, a fő ruházati cikkeket meg kell tudnunk termelni és javítani itthon, vagy regionális keretek között. Ez a válságálló gazdaság alapja.

Nagyon fontos, hogy a megújuló energiaforrások támogatása ne zöldmezős napelemparkokat jelentsen, hanem a háztetőkre szerelt napelemeket vagy a szélenergiát: a mai energiapazarlás helyett a takarékosságot és az energia szegénység felszámolását.

Alapvető reformok kellenek a mezőgazdaságban is. Az Európai Zöld Párt jelentése is bemutatta, hogy rendszerszintű problémák vannak – jelenleg az adófizető állampolgárok a Fidesz hűbérurait támogatják adóforintjaikkal. Az LMP agrárpolitikai célja az országos és térségi élelmiszerbiztonság megteremtése, az elérhető árú, egészséges, helyben termelt élelem, az ökológiai és klímaválsággal kapcsolatos problémák megoldása.

Sajnos a magyar kormány által társadalmi egyeztetésre bocsátott Magyarország Helyreállítási és Alkalmazkodási Terve dokumentum teljesen nélkülözi az átfogó koncepciót, hogyan lehet Magyarországot végre fenntartható pályára állítani, és egyben a jóléti társadalom feltételeit megteremteni. Úgy biztosan nem, hogy jól hangzó, zöldnek tűnő címeket adnak a fejezeteknek, de tartalmilag nem változtatnak a Fidesz által eddig is vitt neoliberális módszereken.

A klímaváltozás már érezhető és súlyosbodó hatásai a jelenlegi gyakorlat teljes reformját követelik meg. Hely hiányában csak egy konkrét példa, mi a különbség a kormányzati gondolkodás és a mi zöld világunk között: nem a kutakat kell egyre jobban lemélyíteni (50 majd 80 méterre), és a vizet alólunk az utolsó cseppig kiszivattyúzni, hanem olyan tájhasználatot, vízvisszatartó és talajmegújító rendszereket kell támogatni, amelyek révén hosszú távon megőrizhetők természeti erőforrásaink. Sokan talán marginálisnak gondolják e felvetést, pedig pontosan bemutatja a rövid távú haszonelvű és a hosszú távú felelős hozzáállás közötti különbséget.

A források felhasználására vonatkozó terveket áprilisban kell benyújtani Brüsszelben, és teljeséggel elfogadhatatlan lenne, hogy ilyen súlyú kérdésekről ne essék szó az Országgyűlésben.

Ezért is kezdeményeztem parlamenti vitanapot - amelyre március 22-én kerül sor -, hogy szembesíthessük a kormányt a valósággal. Akkora esély előtt állunk, amit nem szabad elmulasztani, mert itt már nem az a tét, hogy később a mostani vezetőknek negatív lesz-e a megítélésük a történelemkönyvekben, hanem hogy 100-200 év múlva lesznek-e történelemkönyvek.

Nincs mese, ezt az uniós forrást – vélhetőleg utolsó nagy fejlesztési keretet – úgy kell felhasználni, hogy abból az ország profitáljon. Ez a forrás nem folyhat el korrupciós csatornákon, nem szolgálhatja néhány ember vagy csoport gazdagodását az ország fejlődésének kárára.