Lehet bármilyen pöpecül élére vasalt a herezacskó, a golyótáska eleganciája nem jár párban a golyógazda úriember mivoltával. Legalábbis hiába simították ki Berki Krisztián zacskóráncait, modora maradt érdes, habitusa kisstílű. Volt ugyebár az az eset, amikor a fent nevezett médiaember luxusautóját farba fúrta egy busz. Berki Krisztián interpretációjában ő vétlen áldozat volt, akit derült égből villámcsapásként ért a gonosz busz lökhárítója, míg az ügyészség úgy értelmezte az esetet (és az azt dokumentáló felvételt), hogy a celeb büntetőfékezéssel fenyítette a tömegközlekedési viszonylatot, amelyik vészfékezéssel sem tudta elkerülni a csattanást, és erőst veszélyben volt az utasok testi épsége. Épp ezért a vádhatóság letöltendő börtönt kért Berkire. (Aki Bentley márkájú vagyontárgyára 14 millió forintos értékvesztést könyvelhetett el, míg a kevésbé exkluzív járműben – értsd: a távolsági buszban – 2,5 millió forintos kár keletkezett.)
Ebből az esetből is látszik, hogy hazugság az a sunyi – legtöbbször az ellenzék által hangoztatott – állítás, miszerint párhuzamos valóságok léteznek. Ha ugyanis ez lenne a helyzet, akkor Berki Krisztián valóságában nem pöfögnének lusta-rusnya buszok döcögős utakon Bentleyje előtt, s nem a Duna partjára (nevezetesen Párkányba) járna reggelizni. (Bár valószínűleg csülkös-káposztás babot csak Szlovákiában hajlandók früstökölni, a Riviérán ilyesmire megvető remegéssel reagálna az orrcimpa.) De hát nálunk egyetlen rögvalóság van csupán (kis ország szerény szortimenttel), és aki más idősíkba vagy jobb circumstanciák közé vágyódik, az vagy kivándorol, vagy szolid skrizoféniába menekül.
Hiszen ha hasad az agy, akkor bárkiből lehet bárki. Így simán megeshet, hogy egy jéghokiedző lesz részese annak az akvizíciónak, melynek keretében Magyarország 5 millió kínai vakcinát vételez 55 milliárdért. A mindent is maga intéző miniszterelnök (talán még megvan a kép, amikor egy vidéki néni konyhájában Orbán arról beszél – közvetlenül a röfik köszöntése után –, hogy mikor is emeli meg enkezével a nyugdíjat) nem talált alkalmas személyt az állami rendszerben a biznisz menedzselésére, így egy közvetítő céget bíz meg. Márpedig bolond, aki haszon nélkül munkálkodik, a közvetítő profitját persze meg mi álljuk. És ennek a „bonyolító cégnek” tulajdonosa az ide citált hokiedző – pontosabban csak volt gazdája. Most a részvényes képviselőjeként szerepel a cégiratokban, azaz papírja van róla, hogy stróman.
Azért ezen a ponton tegyünk egy finom distinkciót. Szemben a hétköznapi skrizoféniával, az állami skrizofénia esetében nem szükségeltetik, hogy a célszemély tudata repedjen, elegendő, ha a befogadó közegé hasad. Azaz nem kell a hokiedzőnek egészségügyi bizniszmennek álmodnia magát, elég, ha a nyilvánosság annak látja. Mert így az átlagember foga nem csikorog, hogy „a büdös életbe, azért nem vesznek ezek nyugati oltóanyagot, mert azt látja az EU, nem lehet lopni”. (Mielőtt bárki téves következtetést vonna le: az írás nem a kínai vakcinát bántja, akinek az jut, ne habozzon szúratni magát.)
És valószínűleg egy hasonló tudathasadásos szakember menedzselheti a védettségi igazolvány elkészítését és célba juttatását is. Legalábbis az a szakértelem, amivel egy koronavírusban elhunyt férfinek postáztak ki védettségi igazolványt, ezt a hipotézist valószínűsíti. Persze meglehet, hogy mindössze egy egyeztetési hibáról van szó. Ahogy abban az esetben is, amikor sajtóhírek szerint a kormány már előre kinyomatta (például egy géplakatossal) az „együtt legyőztük a vírust” tematikájú plakátokat, csak éppen nem egyeztetett az élettel, és a győzelmi tacepaók maradtak a raktárban (amit talán egy utcaseprőtől bérelnek). Szóval előfordulhat, hogy a védettségi igazolványokat is rég elkészítették, csak éppen a postázási menetrendet nem igazították hozzá a kusza oltási tervhez, így már javában úton voltak/vannak azok a védettségi igazolások is, melyek címzettje vagy vakcinában nem részesült, vagy erősen gyengélkedik a vírus támadása okán.
Persze az is lehet, hogy téves az átlagemberi nézőpont a skizofréniáról, és a hatalmi tudat akkor hasadna, ha egyszer elmúlna az utóbbi tizenkét évben pavlovi reflexszé csontosodott nyúlási kényszer. És a nagy ürességben (ami az addiktív szerekkel/tevékenységekkel való szakítást követi), hirtelen rendbe tenné a kabinet az egészségügyet, felszámolná a gyerekszegénységet, és hasonlókat követne el – mert az elit tagjai ráébrednének, hogy valójában kinek a strómanjai (értsd: érdekében, helyette eljáró emberei): az átlagos magyar választópolgáré.
