A hetvenes évek végén súlyos pofonok érték a magyar futballt. Ne kiáltson fel a nyájas olvasó, hogy ide nekünk azokat a hetvenes éveket, mert almát a körtével nem lehet egybevetni, labdarúgást csak labdarúgással érdemes összehasonlítani. Az pedig minálunk valaha volt, most nincs.
Tehát a hetvenes évek. Már az 1978-as vb nulla pontos „eredménye” megrendítette az országot, aztán 1979-ben itt volt Amerika, és amatőrjeivel 2-0-ra legyőzte Lakat doktor válogatottját, ráadásul a kontinenstornán addig sosem látott görögök ejtették ki a magyar csapatot az 1980-as – létszámában nyolcas, korántsem huszonnégyes – Európa-bajnokság selejtezőin.
A helyzet odáig fajult, hogy az első két helyezett 1981. március 21-én rendezett egymás elleni rangadójára mindössze 15 527 néző váltott jegyet. Ma ez egy teljes forduló össz-nézőszáma, ha nincs Covid, ám akkor szinte értelmezni sem lehetett a meghökkentő adatot. Arról nem beszélve, hogy nem csupán az FTC–Vasas derbit tartották a Népstadionban, hanem az MTK–Újpest meccset is. Ez utóbbi volt a második mérkőzés, mert az elsőt egyenesben közvetítette a tévé, és a negyed nyolcas esti mesét meg azt azt követő híradót nem tolhatta odébb a televízió. A kékek és a lilák találkozója azonban a négy gól (2-2) ellenére olyan gyengére sikerült, hogy a mérkőzés második félidejére már csak öt-hatezer néző maradt a lelátókon. A mind a sportolók, mind az olvasók széles körében kedvelt kollégám, Szabó Ferenc szomorúan írta a Népszabadságban: „Két nagy múltú csapat vergődése volt ez.”
Az előmeccs, amely a huszonnegyedik forduló, sőt az NB I-es tavasz fő mérkőzése volt, kedvezőbb kritikákat kapott, a látogatottságot kivéve megfelelt az előzetes felhajtásnak. A mindenütt nagy terjedelemben közölt beharangozókban kiemelték, hogy nem csupán a bajnoki táblázat, hanem a góllista első és második helyezettje is rivalizál, hiszen Kiss László (23) állt a mesterlövészek mezőnyének élén Nyilasi Tibor (22) előtt. Mögöttük az a Gass István következett, akit érthetetlenül eltávolítottak a Vasasból, és a tizennegyedik helyezett Zalaegerszegben addig 14 gólt ért el. (Pedig a ZTE-ben nehezebb volt, mint a Vasasban.) Ám Kiss szereplése kérdésessé vált, mert a felnőtt korában is a hinta-palintát kedvelő csatárt lumbágó gyötörte, aztán „összedrótozták”, de kimért mozgással nem sok vizet zavart. Amúgy Nyilasi sem. Őt válogatott társa, Zombori Sándor őrizetére bízta Bundzsák Dezső, a Vasas edzője, és a sokoldalú középpályás, akiből sem a taktikai érzék, sem az agresszió nem hiányzott, eltüntette a hódítani ezúttal hiába akaró Tibort, ahogyan Igor Kio illuzionista tette azt a cirkuszi delikvensekkel.
Aztán a bombázó Várady Béla cserét kért, az angyalföldi szurkolók meg összecsapták kezüket, hogy még ez is! Ám a váltással megnyerte a mérkőzést a Vasas. Az elektromos táblákon addig az állt: Vasas–Ferencváros 1-1, gólszerző: Izsó, Ebedli. De a piros-kékek bevetették Farkast. A hatvanas években az ilyesmi a győzelem garanciáját jelentette, még az is előfordult (1966-ban), hogy a tizenharmadik kerületiek veretlenül hódították el a bajnoki címet. Az új fiú persze már nem Farkas János volt, hanem Farkas Tibor. Titkárnak becézték, ám aznap előlépett Főtitkárrá. Első megmozdulása során a talpa alatt kigurult a labda az oldalvonalon, ám másodszorra húszról bátran kapura lőtt, a labda Rab Tibor testén felperdült, és a bal felső sarokba hullott (2-1).
Diadaluk nyomán az angyalföldiek helyet cseréltek a ferencvárosiakkal, az élmezőny így módosult: 1. Vasas 35 pont, 2. FTC 34, 3. Videoton 32. A Képes Sport már-már végeredményt hirdetett: „A Vasasé lett a bajnoki versenyfutás szempontjából valószínűleg döntő jelentőségű mérkőzés két pontja.” Bundzsák viszont azt hangoztatta: „Egy pont előny nem előny.”
Neki lett igaza. A Vasas, amelyből már hiányzott a légiósnak állt karmester, Müller Sándor, herdálni kezdte a minimális fórt. Négy nappal később a Videoton látogatott a Fáy utcába, és 15 ezer néző előtt 1-1-et ért el úgy, hogy 0-0-nál a gyorsan felépülő – vagy nem teljesen egészséges – Várady tizenegyesét Disztl Péter hárította. Az igazi pazarlás azonban április 11-én következett. Akkor a Debrecen érkezett a Fáy utcába, és Jankovics góljával 1-0-ra nyert. Gól nélküli állásnál a Zombori labdájával kiugró Kiss, aki csapata ötvenöt góljából huszonötöt szerzett, kicselezte Szűcs kapust, majd az üres kapu fölé lőtt... Az FTC viszont, ha nehezen is, 1-0-ra legyőzte a Csepelt, és visszavette a vezetést, aztán megnyerte a bajnokságot.
Pedig a Debrecen a Ferencvárost is felülmúlta, igaz, nem az Üllői úton, hanem Hajdú-Biharban. A Szűcs István – Kiss, Szigeti, Szűcs János, Fodor – Sallai, Menyhárt, Feledi – Barta, Kerekes, Jankovics összetételű együttes 1-0-ás győzelmét több mint húszezren ünnepelték, városi majális volt a Nagyerdőben. Talán akkor kellett volna nagyméretű stadiont építeni arrafelé, most – hét szűk esztendő bizonyítja – egyáltalán nincs rá szükség.
Az 1980/81-es évad bajnoki nézőátlaga 6834, az FTC-é 15 526, a Vasasé 6794 volt. A Népstadionra viszont újabb – az utolsó előtti – aranykor köszöntött, mert a csúcsrangadó után a válogatott, amelynek keretében négy Vasas-játékos (Mészáros, Zombori, Kiss, Izsó) és két ferencvárosi futballista (Nyilasi, Mucha) kapott helyet, 3-0-ra győzött Valenciában a spanyolok ellen, majd a vb-selejtezőkön megszerezte a csoportelsőséget. A négy hazai tétmérkőzés mindegyikére 68 ezerben maximálták a kiadható belépők számát, és az összesen 272 ezer jegyből 266 ezer elkelt. A románok (1-0) és a svájciak vendégjátéka (3-0) alkalmával egyaránt 65 ezer nézőt, az angolok (1-3) és a norvégok fogadásakor (4-1) zsúfolt házat jegyeztek a Népstadionban. Tom Lund, a norvégok gólszerzője nem mert repülőre ülni, Volvo 264-esével autózott Lilleströmtől Budapestig. Ez is kivételes alkalom volt; a középpályás azért játszott csak 47-szer a norvég válogatottban, mert az idegenbeli meccsek többségére nem utazott el. Kiss László, akit elneveztek „norvégverőnek”, mivel mind Oslóban (2-1), mind Pesten duplázott a skandinávok ellen, azt mondta Lundról: „Hihetetlen, miként ment ott középen. Hetven percen keresztül folyamatosan képes volt vágtázni.”
Mészöly Kálmán szövetségi kapitány egyébként már melegíteni küldte Izsó Ignácot, amikor Kiss megszerezte első gólját. Ezzel lett 2-1 itthon. A szakvezető úgy döntött, mégsem cserél, és a hajrában Kiss megint beköszönt.
Bajnok azonban soha nem lett, megannyi társával – Mészárossal, Törökkel, Komjátival, Zomborival, Izsóval, Váradyval – ellentétben. Pedig nyolcvanegy tavaszán nagyon közel állt az aranyéremhez.
De a Vasas eljátszotta immár negyven éve utolsó igazi esélyét...
