Nemrégiben azt írta a Washington Postban, hogy Orbán Viktor leépítette a magyar demokráciát és egyfajta hibrid, választási-autokrata rezsimre cserélte le. Ez törvényszerű volt a XX. század magyar történelmének ismeretében vagy meglepő fejlemény?
Visszatekintve úgy tűnik, hogy a térséggel foglalkozók közül sokan naívak voltunk. Azt hittük, hogy a demokratikus átalakulás után megtapad az új rendszer. Az EU és vezetői szintén naívak voltak. Egész feltételrendszert dolgoztak ki az új tagoknak a csatlakozáshoz, de arra nem gondoltak, mi lesz, ha azok később mégis eltávolodnak az európai normáktól. Ott a híres, a szavazati jog felfüggesztésével fenyegető 7. cikkely, de az állam- és kormányfők által alkotott Tanács miatt az EU nemigen akarja alkalmazni. Annak idején, amikor foglalkoztatni kezdett a demokrácia gyengülése, apám, aki a Horthy-korszakban született, túlélte a nyilasuralmat és végül a kommunizmus elől szökött el, azt kérdezte tőlem: Mégis, mit vártál, azt hitted, hogy minden sima és könnyű lesz? Úgyhogy talán azok, akiknek már volt tapasztalatuk a térségben, nem voltak annyira naívak, mint néhányan az új nemzedékből.
Hiba volt felvenni Magyarországot és néhány más államot a NATO-ba és az Európai Unióba? Mekkora veszélyt jelentenek ezek a rezsimek a szövetségekre és a nyugati demokráciákra?
Nem gondolom, hogy hiba lett volna a felvételük. Általában véve helyes lépés volt megnyitni ezeket az intézményeket Kelet felé. Ha akadt hiba, az talán a sietség, a „nagy bumm”, túl sok állam egyszerre befogadása volt. Visszatekintve mondhatnánk, hogy lassabban kellett volna haladni, versenyhelyzetet teremteni és talán csak két országgal kezdeni a bővítést, de ez eső után köpönyeg. Ráadásul kik voltak abban az időben a legfelkészültebb, a legjobb állapotban lévő jelöltek, kik tűntek a leginkább elkötelezettnek a demokrácia, a jogállamiság és a szabad piac iránt? A most legproblémásabb országok tűntek akkor a legkevésbé annak. Magyarország volt a falkavezér – most pedig ő süllyedt a legmélyebbre. Ez nekem azt mondja, hogy nem a bővítés volt a gond, hanem az, hogy nem látták előre a visszacsúszás lehetőségét, nem gondoskodtak az ebben esetben szükséges eszközrendszerről és politikai eltökéltségről. Én is sokat írtam arról, vajon miért nem tesz többet az EU a mostani helyzetben, de talán be kell számítani a sokkot: kezdetben senki nem akarta elhinni, hogy mindez hová vezethet.
Miért tart ilyen sokáig Európában a nacionalista populizmus ellen szükséges védelmi mechanizmusok kidolgozása?
Alá szeretném húzni és ehhez több írásomban is visszatérek, hogy az EU fő gondja nem az eszközök hiánya. Persze lehetne belőlük több, az mindig jó, ha van, amikor egy kárt szenvedett struktúrát kell megjavítani, de a rendelkezésre állókkal is tudna mit tenni. A gond az, hogy nem hajlandó határozottan lépni. Ennek Magyarország esetében két fő oka van. Az egyik a Fidesz tagsága volt az Európai Néppártban (EPP). Ez folyamatos politikai védelmet biztosított, például a különböző, a magyar demokráciáról született jelentések idején. Az Európai Parlament már 2013-ban figyelmeztetett a visszacsúszásra, de az EPP ellenezett bármilyen aktív cselekvést. Nem is csak a parlamentben, hiszen az EPP a Bizottságban is tekintélyes erő – az EPP adta a Bizottság három legutolsó elnökét, akárcsak a biztosok relatív többségét. Ez pajzsot nyújtott a határozott fellépés, például a kötelezettségszegési eljárások ellen. Vagy itt van például az új eszköz, az EU-s pénzeknek a jogállamisághoz való kötése, de hát korábban is fel tudtak függeszteni bizonyos kifizetéseket, például a strukturális alapok esetében az úgynevezett közös rendelkezések alapján. Ezt olyankor teszik, amikor egyes országokban hiányzik az alapok felhasználáshoz szükséges irányítási struktúra és korrupciós problémák merülnek föl. Azt is állítom, hogy a független igazságszolgáltatás hiánya önmagában is indokolja az alapok felfüggesztését. Voltak korrupciós ügyek is, például Csehország vagy Románia esetében évekkel ezelőtt is függesztettek föl kifizetéseket. Vagyis sok mindent tehettek volna, amit az EPP miatt nem tettek meg. Persze felmerül a kérdés, hogy mi van Lengyelországgal, őket nem védte a néppárt. Az is fontos, hogy a két ország kölcsönösen fedezi egymást, de ennél lényegesebb, hogy a Tanácsban nagyon erős norma a dolgok lerázása. Mivel a nagy dolgok úgyis a kormányközi egyeztetéseken dőlnek el és a tagállamok nem szeretik bírálni egymást. Amikor Mark Rutte holland kormányfő tavaly év vége felé felemelte a szavát, az volt valójában az első alkalom, hogy egy hivatalban lévő kormányfő nyíltan bírálta a magyarországi visszacsúszást. Előtte még a luxemburgi külügyminiszter tett ilyet, más senki. Nagyon helyes, hogy a Fidesz már nem élvezi a néppárti védőernyőt, de ki hallotta Angela Merkelt Orbánt bírálni? Macron is csak az elnökválasztási kampánya idején emlegette a negatívumokat, de amióta államfő lett, nem tesz ilyet. Mivel annyi mindent kell együtt eldönteniük a Tanácsban, nem bírálják egymást. Nem csak Lengyelország miatt nem alkalmazzák a 7-es cikkelyt, hanem emiatt a hallgatólagos norma miatt sem.
Van-e akkor elég éles eszköz a szerszámosládában ahhoz, hogy az EU befolyásolni tudja Orbán döntéseit?
Igen, van. Mint mondtam a strukturális alapok esetén már eddig is felfüggeszthették a pénzek átutalását, de a Bizottság félénk volt, nem akart egymaga lépni. Az új eszköz, a kifizetéseknek jogállamisági feltételek nem teljesülése miatti visszatartásának alkalmazására a Bizottság tesz majd javaslatot, de a tagállamok minősített, nagyjából kétharmados többségére is szükség lesz. Ez megadja a Bizottságnak azt a politikai támogatást, amelynek a szükségét érzi. Van, aki azt mondja, hogy az egész azért nem fog működni, mert a Bizottságnak majd bizonyítania kell a kihágásnak a közös költségvetést veszélyeztető jellegét. Lesznek dolgok, amelyek kívül esnek ezen a körön, sajnos ilyen például a sajtószabadság elleni támadás. Bár azt hiszem, hogy ezekkel az esetekkel már most is foglalkozhatnának a versenyjogi szabályok alapján. Vannak más esetek is, amikor nehéz bizonyítani a költségvetési vonatkozást, például a kisebbségekkel szembeni hátrányos megkülönböztetés. Viszont az igazságszolgáltatás függetlensége már más kérdés, mert ha egy országban ez nem érvényesül, akkor a gazdasági szereplők sem számíthatnak igazságos jogi eljárásra. Ugyanez áll arra, ha gondok vannak az ügyészség függetlenségével, amit már szóba is hoztak egyes európai országok. Vagy akár csak az átláthatósággal, mint ezeknél az új alapítványoknál, amelyeket azért hoztak létre, hogy minden ellenőrzés elől eltakarják a közpénzek elköltését. Úgyhogy lehet majd szilárd jogi alapot találni, ami alapján életbe léptethető lesz a szankció. Ha a Bizottság akarná, már holnap megtehetné, mert a magyar kifogásoknak az EU szabályai szerint nincs halasztó hatályuk.
Lesz élet a Fidesz számára az európai szélsőjobboldalon?
Már régóta odatartozik. A Fidesz politikáját és retorikáját tekintve hosszú évek óta szélsőjobboldali párt, de az uniós jog szempontjából nem ez a legkifogásolhatóbb, mert a pártok lehetnek szélsőjobboldaliak, hanem az, hogy autokratikus, megszegi a jogállami normákat és pártállamban konszolidálta a hatalmát. Orbán arról beszél, hogy közös platformra akarja hozni az európai szélsőjobboldali erőket. Ez már 2019-ben szóba került, amikor a Juncker-ellenes plakátok miatt csatázni kezdett az EPP-vel. Salvinivel flörtölt már korábban is, de sosem ment vele semmire. Abban sem hiszek, hogy egyesíteni tudja az összes szélsőjobb erőt. Azt hiszem, hogy Kaczynskihoz és az Európai Konzervatívok és Reformerek (ECR) csoportjához fog csatlakozni. Még az is lehet, hogy átnevezik magukat, hogy újrafogalmazzák a márkát. Orbán persze szeretne még pártokat átcsábítani a EPP-től, talán még sikerül is neki az olyanokkal, mint a szlovén miniszterelnök, Janez Jansa, de azt nem hiszem, hogy akár egyetlen nagyobb pártot is át tudna vinni magával. Talán még a Salvini Ligáját tudják megszerezni az Identitás és Demokrácia csoporttól, ha előbb kirúgják a vele rivális Olasz Testvériséget. De azt nem gondolom, hogy EPP-nél nagyobb erőt tudna összekovácsolni.
Melyek a jobboldali szélsőség határai egy uniós tagállam esetében? Lát esélyt az elnyomás erőszakossá válására?
Azt hiszem, az Európai Uniós tagság azt jelenti, hogy a rezsim nem léphet túl a mai jogászkodó autokrácián. Például inkább oligarchákat használ a független lapok bezárására ahelyett, hogy az újságírókat tartóztatná le. A választási szabályokat használja az ellenzéki pártok bírságolására és ellehetetlenítésére ahelyett, hogy elvinnék vagy megvernék azok tagjait. Ez az EU-tagság előnye: valószínűleg visszatartja a kormányt a további visszacsúszástól. Mert ha bármi kiválthatná a 7-es cikkely alkalmazását, az pont a belarusz típusú, erőszakos autokrácia bevezetése. Ezzel együtt sokan kérdezik tőlem, hogy 2022-ben győzhet-e az ellenzék, Orbán és a Fidesz távozna-e egy vereség esetén. Azt hiszem, minden mást bevetnének – kivéve a nyílt erőszakot. Persze ez sem jelenti azt, hogy a demonstrációkon ne lennének őrizetbe vételek, például a járványügyi szabályokra hivatkozva.
Vajon érdekli-e a nyugati demokráciákat a magyarországi helyzet annyira, hogy ellenőrizzék a választások tisztaságát?
Azzal kezdhetnék, hogy elolvassák az EBESZ két utolsó választási jelentését. Ezek leszögezik, hogy az érintett választások szabadok voltak, de nem tisztességesek, mert az állam a saját forrásait vetette be a feltételek módosítására. Ez az egyik oka annak, hogy a különböző szervezetek már nem demokráciának, hanem csak választási autokráciának minősítik Magyarországot. Az Európai Unió azonban, ironikus módon, semmi sem tesz a választások megfigyelésére, még akkor sem, ha a saját parlamentjéről van szó. Ez még mindig a 90-es évek naivitását tükrözi, pedig a visszacsúszókat is odaengedik az asztalhoz, ott vannak a Tanácsban és az Európai Parlamentben, az egész európai politikára jelentenek veszélyt. Ha szükség van bármilyen új eszközre, akkor leginkább egy közös választójogi szabály kellene, ami persze kiterjedne a külföldön élő állampolgárok jogaira. Elvégre Orbán választási törvénye megkülönbözteti a Nyugaton és a szomszédos országokban élő magyar állampolgárokat.
