Előfizetés

Színházfoglalással a nyitásért

Rónay Tamás
Publikálás dátuma
2021.03.22. 10:00

Fotó: ESTELLE RUIZ / AFP
Újfajta polgári engedetlenségi mozgalom indult Franciaországban, illetve Belgiumban a kulturális szférában dolgozók részéről. Mind többen csatlakoznak a megmozduláshoz.
Mind több színházat foglalnak el francia nyelvterületen, hogy így hívják fel mindenki figyelmét arra, mennyire drámai helyzetbe kerültek a kulturális szférában dolgozók. Egyúttal a színházak megnyitását követelik függetlenül attól, hogy egyelőre mindkét országban messze még a koronavírus-járvány vége. Elsőként a párizsi Odéont foglalták el március elején. Itt nem csak a nyitás volt a cél. A kulturális minisztérium ugyanis augusztus 31-ig kívánja fenntartani az ágazatban dolgozók bértámogatását, ők azt követelik, hogy ennek időtartamát jövő év augusztusáig hosszabbítsák meg, mert addig aligha érheti el a színházak látogatottsága a járvány előtti szintet. Roselyne Bachelot kulturális miniszter március 7-én személyesen is felkereste a fővárosi színházfoglalókat, utóbbiak azonban úgy vélték, csak üres szavak hangzottak el a tárcavezető részéről. Közölték, addig folytatják akciójukat, amíg konkrét válaszokat nem kapnak. A színházfoglalási akcióhoz időközben tucatnyi színház csatlakozott, így a limoges-i, a lille-i, a rennes-i, a lyoni. Az Odéon mellett a legjelentősebb az elfoglalt színházak közül a brüsszeli Nemzeti Színház, ahol múlt péntek óta tartózkodnak folyamatosan a kulturális szférában dolgozó munkatársak. Ők előadásokat is tartanak, de inkább csak saját maguk szórakoztatására. A tiltakozó akciót szervező rendező, Denis Laujol az RTBF csatornának elmondta, „a megmozdulás célja a kulturális és a gyülekezőhelyek megnyitása”. Belgiumban múlt pénteken szervezték meg a tiltakozó akciót. Azért éppen ekkor, mert a kormányzat úgy döntött, elhalasztja a szabadtéri nyitásra vonatkozó tervezet, amely lehetővé tette volna, hogy a szabad ég alatt tartott kulturális és egyéb eseményeken, köztük szentmiséken, istentiszteleteken 50 fő vehet részt. Alexander De Croo miniszterelnök közlése szerint erre legkorábban csak húsvét után keríthetnek sort. Csakhogy a kulturális szektorban dolgozók már nem érik be az újabb ígérettel. Szerintük nem szabad hitegetni az embereket és azt sem lenne szabad sugallni, hogy elkaphatják a vírust azokon a rendezvényeken, amelyeken odafigyelnek az egészségügyi előírásokra. „Úgy vélem, eljött az ideje, hogy az asztalra csapjunk” – fejtette ki Denis Laujol. A franciaországi Orléansban is egyre dühösebbek a kulturális szektorban dolgozók. A Loire folyó völgyében található csodaszép, mintegy 120 ezer lakosú városban a megmozdulás szervezői az itt élőket is felszólították arra, csatlakozzanak hozzájuk. Természetesen nem az a cél, hogy sok ezer ember tiltakozzon egyszerre a színházteremben, hanem el akarják magyarázni az embereknek, mik is a céljaik, s milyen nehézzé váltak életkörülményeik a már több mint egy év óta tartó zárás miatt. Elsősorban a március elején módosított, a munkanélkülieket támogató jogszabályok módosítása ellen tiltakoznak, amelynek következtében Sacha Gillard muzsikus szerint sokan szegényedhetnek el. A támogatási rendszer értelmében az év tíz hónapjában legalább 507 munkaórát, azaz megközelítőleg három hónapot kell dolgozniuk ahhoz, hogy a munkanélküliség idejére jogosultak legyenek állami támogatásra. Tavaly a járvány miatti lezárások miatt a ledolgozott óráktól függetlenül a kormány mindenkire kiterjesztette a jogosultságot, és ugyanezt követelik a tiltakozók a 2021-es évre is. Egyúttal azt is követelik, a kormányzat tegye közzé, milyen pénzügyi eszközökkel segíti majd a kulturális intézmények újbóli megnyitását. Gillard a France Bleu rádiónak elmondta, addig biztosan a színházban maradnak, amíg le nem zárultak a tárgyalásaik a kulturális minisztériummal. Vagyis akár több hónapig is maradhatnak.
Kapcsolódó
Normalitásra vágyik a világ, abnormális eszközökkel

Híres amerikai nők nyomában

Csepregi Evelyn
Publikálás dátuma
2021.03.22. 08:30

Fotó: JOHN NACION / AFP
Megannyi, sokunknak talán ismeretlen, ám jelentős személyiséggel találkozhatunk az amerikai nők történeteit olvasgatva. Itt az ideje, hogy egyre többük nevét és tetteit megjegyezzük.
Ha ma felhívnák a kérdéssel, mondjon meghatározó női alakokat a magyar történelem évszázadaiból, hány név jutna eszébe? Vagy bővítsük a kört: a kérdésre a világ bármely pontjáról származó nők neveit említheti – így mennyivel jutott előrébb? Ott van Mária Terézia, akinek neve bizonyára többeknek visszacseng a közoktatásból, vagy Szendrey Júlia, úgy, mint Petőfi Sándor felesége, esetleg a mexikói festőművész, Frida Kahlo, és mondhatnánk, hogy a sor hosszan folytatható, ám ezen a ponton talán sokunk szava elakad. Holott a lista valóban hosszú lehet, ha megkeressük a sokszor háttérben lévő nőket, akikről gyakran, méltatlanul elfeledkezünk. Noha hazánkban is egyre többen ismerik fel a problémát, és kötelezik el magukat a nőtörténet(ek) megismertetése mellett, komoly magaslatok tornyosulnak még előttünk. Ennek egyik lépcsőfoka lehet a National Women’s History Museum, amely azoknak az amerikai nőknek a történeteiről mesél, akik épp úgy kivették részüket az Egyesült Államok formálásából, akár csak férfi társaik. Az 1995-ben alapított online gyűjtemény számtalan információval szolgál, s többek közt kiállítási anyagokat, életrajzokat, történeti idővonalakat is nyújt a legkülönfélébb területeket érintve. Így többek közt betekintést nyerhetünk a polgár-, és nőjogi mozgalmak, illetve az első szüfrazsettek tevékenységébe, egyéni és közösségi sorsokba; végig követhetjük, miként vívták ki maguknak a nekik járó figyelmet a nők az élet számos területén; és hogyan közeledtek az évek során a döntéshozói, vagy akár az elnöki székhez.
Közelebbről megismerhetjük például afroamerikai nők történeteit is, köztük olyan legendás alakokét, mint Sojourner Truth vagy Harriet Tubman, akik megalkuvást nem ismerve küzdöttek az őket és társaikat érő igazságtalanságok ellen. Sojourner Truth rabszolgaként született 1797-ben, és életének első évtizedeit rabszolgaságban, nehéz körülmények között, majd kényszerházasságban töltötte, mígnem 1826-ban megszökött legkisebb gyermekével, és hamarosan a nők jogaiért, és a rabszolgaság eltörléséért harcolt, életét ennek a célnak szentelte. Hozzá hasonlóan az 1822-ben született Harriet Tubman is rabszolgaságban nevelkedett, 1849-ben szökött meg, majd életét kockáztatva többször is visszament délre, hogy a föld alatti vasút hálózatán át másokat is felszabadítson. Komoly szerepet vállalt a polgárháborúban – előbb szakácsként és nővérként, majd kémként –, s küzdött a nők jogaiért. Jelentőségét mutatja, hogy 2016-ban az Egyesült Államok pénzügyminisztériuma bejelentette, ő lehet az első afroamerikai nő, akinek arcképe felkerülhet egy bankjegyre, portréja a húszdollároson az USA hetedik elnöke, Andrew Jackson képét válthatja, aki a források szerint maga is rabszolgatartó volt. A Trump-adminisztráció ugyan leállította a folyamatot, ám Joe Biden kormánya már jelezte, szeretnék megújítani a projektet.
Számos további rendkívüli nőalakot is felfedezhetünk magunknak az online múzeumban barangolva, így például Pearl Youngot, aki 1922-ben, elsőként végzett szakmai munkát a NASA-nál (akkoriban NACA), amikor még csupán az adminisztratív, titkári pozíciók voltak nyitottak a nők előtt. A harmincas évektől aztán egyre több matematikus, informatikus, mérnök lépett a nyomába, akik a háttérben tevékenykedve játszottak kiemelkedő szerepet az amerikai űrkutatás és űrhajózás történetében. A virtuális térben tovább lépegetve idővonalon követhetjük végig az amerikai elnökök feleségeit, bepillanthatunk az öltözködési szokások alakulásába, vagy a nők sportolási lehetőségeiről, az olimpiai játékokon való részvételükről is tanulhatunk. Foglalkozhatunk a második világháború idején a hadseregben vagy a légierőben szolgálatot teljesítők történeteivel, és az első női feltalálókról és vívmányaikról is megtudhatunk érdekességeket. Az online múzeum megannyi izgalmas szempontot nyújt az amerikai és az egyetemes nőtörténet vizsgálatához, fontos történésekre és kiemelkedő élettörténetekre hívhatja fel a figyelmünket, és abban is segítségünkre lehet, hogy ha megkérdeznek, eggyel több nő neve jusson eszünkbe, akire büszkék lehetünk. Infó: A National Women’s History Museum elérhető a www.womenshistory.org weboldalon. 
Pearl Young
Fotó: NASA

Elhunyt Kárpáti János, Széchenyi-díjas zenetörténész

MTI-Népszava
Publikálás dátuma
2021.03.21. 16:48
Shutterstock fotó.
A nemzetközi hírű Bartók-kutató 88 éves volt.
Életének 89. évében meghalt Kárpáti János Széchenyi-díjas zenetörténész, nemzetközi hírű Bartók-kutató - tudatta a család szombaton az MTI-vel. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem címzetes egyetemi tanára, negyvenöt éven keresztül a Zeneakadémia könyvtárának igazgatója, szakmai megújítója volt. Munkásságának zenetörténeti tágasságát jellemzi, hogy egyik legkorábbi könyve Arnold Schönbergről szól, utolsó nagyobb munkája pedig Mozart leveleinek hatszáz oldalas válogatása. Foglalkozott kortárs zeneszerzőkkel és rendezte-szerkesztette a magyar zenekultúra ezer évét bemutató kiállítást és kiadványt - olvasható a közleményben. Hatalmas, gazdag életművéből két témakör kiemelkedik: egyrészt az analitikus szemléletű Bartók-kutatás, melynek nemzetközi hírű szaktekintélye volt (Bartók kamarazenéje, Bartók-analitika), másrészt az európai zene Ázsiából nyert gazdagodásának - mítoszkutatásra épülő, kultúrákon átívelő - megközelítése (Kelet zenéje, Tánc a mennyei barlang előtt). Kárpáti János 1932. július 11-én született Budapesten. 1957-ben és 1958-ban a Magyar Rádió szerkesztője, majd a Hanglemezgyártó Vállalat zenei rendezője volt, 1961-től a Zeneművészeti Főiskola könyvtárvezetője, 1971 és 2005 között könyvtárigazgatóként dolgozott, címzetes egyetemi tanár volt. 1985 és 1990, majd 1996 és 2000 között az MTA Zenetudományi Bizottságának elnöke, majd tagja volt. 1980 és 1986 között a Zenei Könyvtárak Nemzetközi Szövetségének alelnöke, 1968-tól a zenetudomány kandidátusa, 1995-től doktora volt. Munkássága elismeréseként 1971-ben Erkel Ferenc-díjat kapott, 1994-ben elnyerte a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének nagydíját, 1996-ban az Amerikai Liszt Társaság díját, 2005-ben az Eötvös József-koszorút. Ugyancsak 2005-ben Széchenyi-díjjal tüntették ki a zenetudomány élvonalában rendkívüli jelentőséggel bíró publikációiért, különös tekintettel Bartók Béla műveinek és alkotói módszerének megvilágosító elemzéseiért, valamint a távol-keleti zene kutatásában elért eredményeiért. Jelentősebb művei: Domenico Scarlatti (1959), Arnold Schönberg (1963), Muzsikáló zenetörténet II., IV. (1965, 1973), Bartók vonósnégyesei (1967, angolul is), Bartók kamarazenéje (1976, angolul, japánul is), Kelet zenéje (1981), Tánc a mennyei barlang előtt (1998), Szőllősy András (1999), Bartók-analitika (válogatott tanulmányok, 2004), Képes magyar zenetörténet (szerk., 2004), Beszélgetések Szőllősy Andrással (2005). Emellett magyar és idegen nyelven számos tanulmányt írt Bartók Béláról, a XX. századi zene problémáiról, a kortárs magyar zeneszerzők műveiről, valamin a japán hagyományos zenéről.