Európai Unió;vakcina;Egyesült Királyság;Boris Johnson;

2021-03-23 16:32:23

Mosolyoffenzívát indított Boris az EU és az Egyesült Királyság között

A brit kormányfő azt szeretné megakadályozni, hogy a vakcina vita kíméletlen szemet-szemért, fogat-fogért háborúskodáshoz vezessen az Egyesült Királyság és az EU között.

Egyetlen jó hír volt a brit járványügyi lezárások évfordulóján, hogy előző nap "csak" tizenheten vesztették életüket koronavírusban. Utoljára tavaly szeptemberben fordult elő ilyen alacsony szám. A hivatalos adatok szerint a pandémia immár 126 ezer áldozatot követelt, ám a statisztikai hivatalok becslése szerint még ennél is többen 149 ezren hunytak el. Az eddigi igazolt fertőzések száma országosan meghaladja a 4,3 milliót. 

Kedd délben, a Marie Curie jótékonysági alapítvány kezdeményezésére az Egyesült Királyságban egyperces néma csenddel emlékeztek az országos vesztegzár kihirdetésének évfordulójára. Hasonlóan az egészségügyi ellátás dolgozói előtt tisztelgő tavaly nyári, minden csütörtök esti tapshoz, ezúttal is az volt az elvárás, hogy a szigetország lakói házuk bejárati ajtajánál, illetve erkélyükön, ablakuknál gyertyákkal és zseblámpákkal igyekezzenek az együttérzés, összetartozás fáklyájának jelképét felvillantani.

A reflekció közepette Boris Johnsonnak két fronton is minden meggyőző erejét, sőt legendás személyes varázsát be kell vetnie. A nemzetközi arénában el kell kerülnie, hogy az Európai Unió, fenyegetését beváltva, a csütörtöki Európai Tanács ülésen a kontinensről az Egyesült Királyságba irányuló oltóanyag export betiltásáról döntsön. Az aktuális veszély, hogy Brüsszel az Oxford-AstraZeneca vakcina hollandiai gyártó bázisáról származó rendelésekre teszi rá a kezét. A Halix gyógyszergyár által működtetett telepet mindeddig nem hagyta el használható oltóanyag dózis, de remények szerint a következő hónapokban több millió adagnak érkezne az Egyesült Királyságba. Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke nem "tiltásról", vagy "bojkottról" beszél, hanem azt szeretné biztosítani, hogy a vakcina-gyártók teljesítsék az EU tagországok felé fennálló kötelezettségeiket. A brit kormányfőnek e téren szerencsére vannak szövetségesei. Ír kollégája, Micheál Martin nagyon visszamaradott, "retrográd" lépésnek tekintené a kiviteli stoppot, ami szerinte "brit megtorlást vonna maga után". Hasonlóan szkeptikusnak tűnik a tervezett intézkedéssel kapcsolatban a jelentős oltóanyag-gyártó kapacitással rendelkező Belgium és Hollandia kormányfője, így úgy tűnik, már legalább hárman helyezkednek szembe a brit sajtóban "vakcina nacionalistának" bemutatott uniós  nézetekkel. Az üzleti életért felelős brit minisztérium egyik államtitkára, Paul Scully már csak azért is furcsállja az EU exportblokkoló akcióját, mert szerinte az uniós vezetők "heteket töltöttek az AstraZeneca vakcina lejáratásával, bizalmatlanságot keltve a tagországok lakosságában".

Ugyancsak csütörtökön sorsdöntő szavazásra kerül sor a westminsteri parlamentben. A kormány a pandémiával kapcsolatos vészhelyzeti törvény háromhónapos meghosszabbítását terjesztette elő, amit a konzervatív frakció nem elhanyagolható része "elfogadhatatannak" tart, mert ez lehetőséget adna a korlátozások feloldásának késleltetésére. Boris Johnson kedden mind a "mezei" tory képviselőket magába foglaló befolyásos 1922-es Bizottság, mind a parlamenti állandó bizottságok elnökeit tömörítő "összekötő grémium" tagjai előtt kész volt mosolyoffenzívája bevetésére. A tervezett intézkedéscsomag részeként jövő hétfőtől akár 5000 fontra (2,1 millió forint) is büntethető lesz mindenki, aki az Egyesült Királyságból alapos indok nélkül külföldre próbál utazni. A brit kormányfő leplezetlenül tart attól, hogy a koronavírusnak a kontinens országaira kiterjedt harmadik hulláma "a szigetország partjait is elárasztja".