Egyenjogúság és szakma – nagy port kavart Amanda Gorman kötetének fordítása

A történet túlmutat önmagán: a kisebbségi közösségekhez való viszonyulásunkat, és a kiadói gyakorlatokat is megkérdőjelezi.

Amanda Gormant pillanatok alatt ismerte meg a világ, amikor Joe Biden amerikai elnök beiktatásán a ceremónia történetének legfiatalabb költőjeként szavalta The Hill We Climb („A hegy, amit megmászunk”) című versét. Miután bejelentették, kiadják a verset és a költő kötetét, számos ország jelentkezett a fordítási jogokra. Ám nemrég híre kelt, hogy visszalépett a megbízástól a Nemzetközi Booker-díjas Marieke Lucas Rijneveld író, akit a Meulenhoff kiadó kért fel a holland fordításra. Azután döntött így, hogy Janice Deul újságíró többek közt arról írt, Gorman munkáját fekete nőként szerzett tapasztalatai és identitása színezik, s eljátszott esély lehet Rijneveld felkérése, mivel fehér, nem-bináris identitású, és nincs tapasztalata e téren, s megemlítette, ritka, hogy színes bőrű embernek bizalmat szavaznak ilyen munkáknál. Sokan azzal érveltek, nem szakmai szempontokat érvényesített, ám mint azt Nádori Lídia, a Magyar Műfordítók Egyesületének elnöke a Revizoron megjelent írásában a külföldi sajtó nyomán lejegyezte, a fordító kiválasztásakor sem csak szakmai szempontok érvényesülhettek: marketingfogást is láthattak abban, hogy Rijneveld már ismert nemzetközi alkotó. Hasonló hír érkezett a mű katalán fordítója, Victor Obiols kapcsán, aki elkészítette a fordítást, ám a beszámolók szerint az ügynökség nem tartotta megfelelőnek a profilját, tudniillik fehér férfi.

DISZKRIMINÁCIÓ MÁSKÉPP

Az ügy megosztotta a szakmát. Sohár Anikó műfordító, egyetemi docens úgy nyilatkozott, szerencsétlenül két dolog keveredik: a szakmai kompetencia és a kisebbségek hátrányos helyzetének, háttérbe szorításának ügye általában és a szakmában. – Szerintem senki sem vitathatja, hogy Rijneveld és Obiols legjobb tudásuk szerint fordították (volna) a verset. Rijneveldnél felmerült kifogásként a bevallása szerint nem túl jó angolság: de mivel rendszeresen fordítanak költők verset nyersfordítások alapján, ez nem vehető komolyan, különösen, hogy a műfordítók szerint a célnyelvet kell tudni kiválóan – érvelt. Elmondta, a kiadók többnyire ismeretség, ismertség, elérhetőség és anyagi szempontok alapján választják ki a fordítókat. – Általánosságban kimondható, hogy a műfordító bőrének színe, életkora, neme stb. ne játsszon szerepet abban, hogy milyen megbízást kap, ez színtiszta diszkrimináció lenne. De annak lehet jelentősége, hogy mire terjed ki a műfordító tapasztalata, mihez van affinitása, s alapvető kérdés, hogy ne vállaljon el olyat, amire nem képes.

KÖZÖS FELELŐSSÉG

– Amanda Gorman számára prioritás, hogy értő kezekbe kerüljön a könyve, akik átérzik, amiről ír, és képesek azt a helyi nyelvre átültetni. Fontos számára, hogy a kevesebb esélyhez jutó társadalmi csoportok, női hangok, és marginalizált közösségek is lehetőséghez jussanak – nyilatkozta lapunknak Büchler András, a szerző kötetének hazai kiadója, az Open Books egyik alapítója. A kiadótól megtudtuk, a költő verseinek ősszel megjelenő fordítását a Van Helyed Alapítvány irodalmi műhelyének hátrányos helyzetű, roma fiataljaival készítik el. Ezzel arra hívják fel a figyelmet, hogy a társadalmi szolidaritás, a boldogulás eléréséhez szükséges egyenlő esélyek megteremtése Magyarországon is közös felelősségünk, amelyben a művészetnek jelentős szerepe van. A projektben ózdi, hátrányos helyzetű, roma növendékek, Bódis Kriszta, a Van Helyed modell alapító működtetője és műfordító mentorok vesznek részt.

NYELVTUDÁS

Felvetődik, mely szempontok szerint születnek a magyar műfordítások, ezért több kiadót is megkerestünk. – Az, hogy a jogképviselő beleszóljon a fordító személyébe, nem ördögtől való. A fordítási képességek alapján dönthet úgy egy ügynökség, hogy mást választ, hisz nem mindegy, ki fordítja Margaret Atwood vagy Mario Vargas Llosa műveit – ha a fordító nem tud olyan jól magyarul, mint a szerző a forrásnyelven, nem tudja visszaadni a minőséget – nyilatkozta Sárközy Bence, a Libri kiadói csoport vezetője. Kiemelte, a kiadói csoport nagyon sok fordítóval, műfordítóval dolgozik együtt, így szerkesztőik a szöveget ismerve már tudják, kivel szeretnék azt fordíttatni. – Elsődleges kérdés, hogy mennyire igényel speciális tudást a szöveg, orvosi területre például praktikus olyan fordítót találni, aki már szakirodalmat is fordított, s szintén speciális a versfordítás, ahol elengedhetetlen, hogy egy költő is belefolyjon a munkafolyamatba.

KORKÜLÖNBSÉG

Berta Ádám, a 21. Század Kiadó főszerkesztője hangsúlyozta, a műfordítás alapvetően szakma, bizonyos fokig érthető, hogy politikai, egyenjogúsági viták központjába kerül egy-egy eset, de elsősorban a szakmai színvonal dönt, kit kérnek fel a fordításra. – Mókásnak tűnhet, de kaptunk már olyan levelet nagyszerű műfordítótól, hogy az adott művet inkább nem vállalja, mert annak elbeszélője tizenhat éves lány, a műfordító maga pedig negyven feletti férfi. Ám úgy gondolom, jól meg tudta volna oldani a feladatot. Abszurd lenne, ha csak akkor dönthetnénk a példában szereplő kötet kiadása mellett, ha tizenhat éves, nőnemű fordítót tudnánk megbízni. Kiemelte ugyanakkor, a hangok kisajátítása mindig problémás kérdés az irodalomban. – Nem veszi ki jól magát, ha férfi fogalmazza meg az elnyomott nők fájdalmait, vagy ha vagyonos szerzők artikulálják szegény sorsú szereplők problémáit. De a fordításnál ez a kisajátítás csak sokadik szempontként vethető fel.

ZSÁNEREK KÖZÖTT

– A fordítók kiválasztásánál az elsőrendű szempontot a szövegek műfaji besorolása jelenti. Vannak fordítóink, akiknek inkább a romantikusabb zsánerű, s vannak, akiknek a szépirodalmi szövegek fordítása megy jobban; de vannak, akik kérik, hogy narratív non-fictiont fordítsanak. Ez a fordító személyiségén, felkészültségén, érdeklődési körén múlik. De semmiképpen sem a bőrszínén, a nemén, az életkorán. A tapasztalat már más kérdés, mert ez szakmai felkészültségi fokot is jelent, bár értek már meglepetések; zsenge fordítótól érkezett pazar szöveg, de volt, hogy „öreg róka” fordítók küldtek nyersfordítás-minőséget – nyilatkozta Besze Barbara, az Athenaeum Kiadó főszerkesztője. Hozzáfűzte, fordítástámogatási programoknál viszont olykor a külföldi szervezet szokott ajánlani fordítót, akivel rendszeres az együttműködés és nemzetközileg elismert, ám ez egyfajta minőségbiztosítás számukra, s a szakmai kompetencia az alapja.

BUBORÉKBAN

Kuczogi Szilvia, az Európa Könyvkiadó igazgatója így nyilatkozott: – Sylvia Plath Üvegburáját Tandori Dezső fordította, nem tudok értőbb szöveget elképzelni. Göncz Árpád és Zsákos Frodó élménye sem volt hasonló, mégis generációk élvezik A gyűrűk urát. Ocean Voung vietnámi származású, meleg aktivista amerikai költő Röpke pillanat csak földi ragyogásunk című prózáját Varga Zsuzsanna fordította remekül. Túlzásnak tartom elvitatni az egyik (alkotó)ember empátiáját a másik (alkotó)ember kisebbségi tapasztalatból fakadó fájdalma, dühe iránt. Ahogy az is túlzás és tévútra visz, ha eleve meglévőnek és megkérdőjelezhetetlennek tartjuk többségi pozíciónkból az empátiánkat. Amanda Gorman kapcsán – a műfordító ügytől eltekintve is – önvizsgálatot tarthatok, vajon én túllátok-e a szociokulturális buborékomon. Az online is végezhető munkákra keresek-e vidékieket, határon túliakat, időseket, fizikai fogyatékkal élőket, szorongás miatt közösségben rosszul – de home office-ban jól teljesítőket, részidős kismamákat? Ügyelek-e arra, hogy minél több roma dolgozzon velünk? A szándék megvan, az eredmény mégsem rózsás. Védhetem magam a roma értelmiségiek kis számával, a mozgáskorlátozottak és pszichés betegségekkel élők láthatatlanságával, de a valóság ennél egyszerűbb. Nehéz kilépnem (kilépnünk) a többségi lét szempontrendszeréből. Akkor is, amikor fordítót választunk. Gorman könyve esélyt adott rá.