oktatás;tanárok;PDSZ;Klebelsberg;

2021-03-24 19:49:56

Ellenőriznék a tanárok gépeit - reagált az iskolafenntartó

Nemcsak a munkahelyi, de még a pedagógusok saját, otthoni számítástechnikai eszközeibe is bele szeretne nézni az egyik tankerület.

Aggasztó, a pedagógusoknak kiküldött megállapodás-tervezetet tett közzé a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ). Amennyiben valaki aláírja a dokumentumot, azzal felhatalmazást ad a tankerület munkatársainak, hogy egy előre egyeztetett ellenőrzés során betekinthessenek a munkához használt eszközökbe. A mostani iskolazár és digitális oktatás idején ezt távolról is meg tudnák tenni.

A megállapodásban ugyan kitérnek arra, hogy magántartalmakat nem tekinthet meg a munkáltató, de leírják azt is, ettől eltérhetnek, ha az adott fájl elnevezéséből nem derül ki egyértelműen, hogy az magánjellegű – ha ez később kiderül, akkor persze „haladéktalanul fel kell hagyni” a fájl ellenőrzésével. Egy másik pontban viszont már azt írják, egy mappát a munkáltató „megnyittathatja” a foglalkoztatottal – távoli hozzáférés esetén pedig az ellenőrző személy maga nyitja meg – még akkor is, ha elnevezése magáncélú tartalomra utal annak ellenőrzése érdekében, hogy „a magán- és munkahelyi tartalmak elkülönítéséről meggyőződjön”.

A PDSZ szerint mindez az jelenti, hogy lényegében semmi sem maradhat rejtve a tankerületek elől. A szakszervezet arra figyelmeztette a pedagógusokat, hogy a megállapodást nem kötelesek aláírni, s az aláírásra más sem kötelezheti őket – még akkor sem, ha az adott számítógépet a munkáltatótól kapták használatba. Szerintük ez az ellenőrzési eljárás jogellenes is. „Senkinek, semmi köze a saját eszközeidhez, pláne nincs köze a saját levelezésedhez, közösségi médiában folytatott tevékenységedhez, fájljaidhoz, fotóidhoz” – írták.

Az állami iskolafenntartó Klebelsberg Központ lapunknak elismerte: egy tankerület valóban kötött ilyen megállapodást „kizárólag informatikai biztonsági céllal”. Arra a kérdésre nem kaptunk választ, erre pontosan miért van szükség, s milyen garanciái vannak, hogy a pedagógusok tudtán kívül valóban ne „ellenőrizhesse” senki a számítógépeiket. Azt viszont hozzátették: a PDSZ egyetlen célja, hogy zavart keltsen a pedagógusok körében. 

Az ügyben kérdésekkel fordultunk a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz is, de cikkünk megjelenéséig nem kaptunk válaszokat.