A kisfiú olajjal kenegette a lábszárát, miközben én a topmodelleket néztem a tévében. A fiút Márkónak hívták, és extraszűz olívaolajat használt. Szőrtelen lába úgy fénylett, mint a modellek bőre a tévében. Ettől gyorsabb leszek, mondta Márkó, apa szerint az olajtól gyorsabban tudok majd futni. Hümmögtem és bólogattam, de nem igazán figyeltem rá. Kíváncsi voltam a következő fotózásra. Van egy teknősöm, dünnyögte a fiú, Hermésznek hívják. Apa nevezte el. Igen, mondtam, és adtam még egy kis hangot a tévére. Engem is apa nevezett el. Az apák már csak ilyenek, mondtam. Márkó befejezte a kenegetést, kinyújtotta lábait a padlón, és jó alaposan megnézte őket. Rövidek, jelentette ki kis idő után. Rövid lábakkal nem lehet gyorsan futni. Hermésznek is nagyon rövid lábai vannak, ő se valami gyors. Hát igen, mondtam, és közelebb hajoltam a képernyőhöz. Az egyik szőke modellnek olyan hosszú lábai voltak, mint a felsőtestem. Összeveszett a fotóssal. A többiek röhögtek rajta a háta mögött. Tudod, ki a gyors, kérdezte Márkó.
A Flash! Na ő aztán szupergyors. Márkó felült, maga alá húzta a lábait. Apa azt is mondta, hogy az agyamat kéne meggyorsítani. Lecsavarta az olajosflakon kupakját, aztán egy adagot a fejére csorgatott. Belemasszírozta az olajat szőkésbarna hajába. Apa azt mondta, hogy Hermész gyorsasága nem a lábában van. Márkó egyre erősebben dörzsölte a fejét. Ez egy félreértés, hogy Hermésznek a lábán vannak a szárnyai. Mert igazából a szárnyak a fejében vannak. A fiú kipirosodott arccal nézett rám, a haja összeragadt az olajtól, úgy nézett ki, mint valami antik katonai sisak. Figyelj csak, mondtam, mindjárt reklám lesz, és akkor beszélgethetünk. Levegyem a papucsodat a polcról, kérdezte Márkó.
A modellek azon vitatkoztak, hogy ki érdemli meg legjobban a győzelmet. Tessék, néztem értetlenül a fiúra.
A papucsod ott van a polcon. Márkó a tévé melletti könyvespolcra mutatott. Ott volt a harmadik polcon, szemmagasságban, a könyvek előtt egy pár elnyűtt, szürke papucs. Az egyikből egy patkány dugta ki rusnya pofáját. Mi ez? Felugrottam a kanapéról, nem ijedtem meg, inkább meglepődtem. Ő Lázár, mondta a fiú, néha előjön. Nem kell tőle félni. Az ott az én papucsom, kérdeztem, közben próbáltam egyszerre figyelni a műsorra és a papucsban bujkáló patkányra. Apa azt mondta, hogy neked adhatom. Ekkor jött a reklám. Későre jár, mondta Márkó, és hatalmasat ásított. Az olajosüveg felborult, de nem ömlött ki, mert a fiú visszazárta a tetejét. Ránéztem Márkóra, úgy tűnt, hogy már az egész teste csillog. Az egészet magadra kented? Márkó megrázta a fejét. Tudod, hogy miért akarok gyors lenni? Nem, mondtam, és visszaültem a kanapéra. Hát, hogy ne tudjanak elkapni! Kik, kérdeztem, és éreztem, hogy elcsuklik a hangom. Kik ne tudjanak elkapni?
A rossz emberek. Márkó felállt, a tévéből áradó fény visszatükröződött a testéről. A kisfiú ragyogott. Apa szerint Hermész megvéd a rossz emberektől, mondta színtelen hangon, aztán a papucsból kukucskáló patkányra nézett. De én nem hiszem. Szerintem gyorsnak kell lennem. Várj, emeltem fel a kezem, várjunk egy percet. A fejemet ráztam, és nem akartam ránézni a fiúra. Ki az apád? Sok badarságot összehordanak Hermészről, mondta a fiú, és egyre mélyebb lett a hangja. Ki az apád, kérdeztem kétségbeesve, és behunytam a szememet. Egyszer még eljövök hozzád, és hozom magammal a teknősömet is. Ki az apád? Éles fájdalom nyilallt a lábujjamba, mintha megharapta volna valami. Odakaptam, de nem volt ott semmi, a lábujjamnak nem volt semmi baja. Folytatódik a műsor, mondta Márkó. Felnéztem, és a modellek már a zsűri előtt álltak. Az olajosflakon a padlón hevert. Megdörzsöltem az arcomat. A kezemnek mézillata volt.
