Nagy fába vágta a fejszéjét az Egyesült Arab Emírségek de facto vezetője: Mohamed bin Zájed úgy tűnik, fejébe vette, hogy kibékíti egymással Dél-Ázsia két atomhatalmát, az egymással függetlenedésük óta ellenséges Indiát és Pakisztánt. A dicsvágyó trónörököstől nem állnak messze az ilyen nagyléptékű projektek, hiszen neki is kulcsszerepe volt abban, hogy országa és három másik arab állam tavaly normalizálta viszonyát az évtizedeken át ősellenségként kezelt Izraellel. A Trump-kormányzat noszogatására létrejött kiegyezésekből minden érintett profitált, kiváltképp Mohamed bin Zájed, aki külpolitikájában egyszerre törekszik arra, hogy a Közel-Kelet első számú hatalmai közé emelje az Emírségeket, és szűkítse a régiós riválisok - Irán és Törökország - mozgásterét. A trónörökös ezen geopolitikai ambícióit is szolgálná India és Pakisztán kibékítése, ám a háttérben ennél földhözragadtabb szempontok is meghúzódnak: Abu Dzabi pusztán azt szeretné, ha nem kellene egyensúlyoznia a két ellenséges szomszéd között.
“Az Emírségek az utóbbi időben jelentősen szorosabbra fűzte a kereskedelmi kötelékeket Indiával. Pakisztán gazdasági szempontból kevésbé bizonyult hasznosnak, ám ott nagyrészt szunnita muszlimok élnek, ezért vallási-kulturális szempontból mégis fontos a jó viszony fenntartása” - magyarázta a Népszavának Asfandyar Mir, a Stanford Egyetem Dél-Ázsiával foglalkozó biztonságpolitikai elemzője. A két atomhatalom közötti lavírozást azonban szinte lehetlenné teszi, hogy a pakisztáni közvélemény számára árulással ér fel, ha más, muszlim-többségű államok vezetői semlegesek maradnak az Indiával szembeni konfliktusban. Az Emírségeknek éppen ezért jól felfogott érdeke, hogy békét teremtsen a két atomhatalom között, nehogy Pakisztán eltávolodjon tőle, esetleg Iránban vagy Törökországban találja meg az ideális szövetségest. A szakértő szerint arról sem szabad elfeledkezni, hogy a túlnyomórészt vendégmunkások lakta Öböl-menti monarchiában a két legnagyobb közösséget éppen az indiaiak és a pakisztániak adják - a két népcsoport külön-külön felülmúlja az őslakos emírségeki állampolgárok számát. Mohamed bin Zájed ennélfogva hazája belső békéjét és stabilitását is szem előtt tartja azzal, hogy közvetít Újdelhi és Iszlámabád között.
A békítés azonban korántsem egyszerű feladat, elvégre az elmúlt évtizedekeben a komoly sérelmek gyülemlettek fel a két szomszéd között. India és Pakisztán a függetlenedésük óta többször is háborúzott egymással, általában a vitatott hovatartozású Kasmírért. Az atomhatalmak legutóbb 2019 februárjában konfrontálódtak a régió miatt: akkor a térség indiai igazgatású részen végrehajtott öngyilkos merénylet váltott ki heves indulatokat, melyben negyven indiai rendőr halt meg. A példátlanul véres támadást a Kasmír “felszabadításáért” küzdő Mohamed hadserege (Dzsais-e-Mohamed) nevű terrorszervezet vállalta magára. Az indiai választási kampány hevében Narendra Modi miniszterelnök légicsapásokat rendelt el a milícia feltételezett kiképzőbázisa ellen a pakisztáni oldalán. Habár Iszlámábád azt állította, hogy a bombázások lakatlan területet értek, Pakisztán másnap viszonozta a légtérsértést. Mindez légicsatához vezetett, amely során egy indiai Mig-21-est lelőttek, annak pilótáját pedig a pakisztáni hadsereg elfogta. Napokon át jelentősebb határvillongások borzolták a kedélyeket, a feszültséget végül az csillapította, hogy Imrán Hán pakisztáni miniszterelnök “békéltető gesztusként” hazaengedte Indiába a fogságba esett pilótát. Az ellentétek elsimításában az Emírségek is közreműködhetett - az akkori beszámolók szerint a krízis idején Mohamed bin Zájed mindkét ország vezetőjével beszélt telefonon a rendezés érdekében. Ekkor még nem volt világos, hogy Abu Dzabi hosszú távon is erőfeszítéseket tesz majd a békéért.
Az elmúlt hetekben látványos jelei voltak az India és Pakisztán közötti enyhülésének, és - ahogyan azt a Bloomberg című üzleti lap hétfőn megírta - a közeledés hátterében az Emírségek állt. Az olajmonarchia közvetítésével hónapokkal korábban titkos tárgyalások indultak meg, amelyen a szembenálló felek már egy ütemtervet is elfogadtak a megbékélésre. Ennek első mérföldkövéhez február végén értek el, amikor közös közleményben újra elkötelezték magukat a 2003-as tűzszünet betartása mellett, véget vetve a rendszeres határvillongásoknak Kasmírban. Habár Abu Dzabi bábáskodása is hozzájárult az áttöréshez, ennél is fontosabb, hogy a határ mindkét felén felismerték a megbékélésben rejlő előnyöket.
Iszlamabád gazdasági fellendülést vár attól, hogy rendezi viszonyát Újdelhivel; erre utalt Kamar Dzsaved Badzsva, a pakisztáni hadsereg főparancsnoka múlt csütörtöki beszédében. A tábornok megjegyezte, hogy ideje lenne már elásni a csatabárdot Indiával, mivel a sikeres megbékélés “felszabadítaná a térség gazdasági potenciálját” azzal, hogy könnyen átjárhatóvá tenné Kelet- és Nyugat-Ázsiát (vagyis a Távol- és Közel-Keletet). Újdelhi számára elsősorban stratégiai megfontolások teszik vonzóvá a békét. A tavalyi indiai-kínai határvillongásokat követően a Modi-kormány arra a következtetésre jutott, hogy Kína jelenti a legnagyobb fenyegetést az országra nézve, ennélfogva Pakisztánnal üdvös lenne elszívni a békepipát, minimalizálva ezzel egy kétfrontos háború veszélyét.
Mindezek ellenére azonban egyáltalán nem biztos, hogy az enyhülés tartós marad. Kasmír helyzete és rengeteg más megoldatlan kérdés mérgezi az indiai-pakisztáni viszonyt. A Stanford Egyetem szakértője szerint rövidtávon legfeljebb arra lehet számítani, hogy helyreállnak a diplomáciai kapcsolatok, visszatérnek a hazahívott nagykövetek és a két szomszéd egymás iránti nyilatkozataiban barátságosabb hangnemre vált. “A legjobb esetben újraindul a párbeszéd a lényegi kérdésekben” - magyarázta Asfandyar Mir. A biztonságpolitikai elemző hozzátette: “amennyiben Pakisztán meghívja az indiai kormányfőt Iszlámádba egy dél-ázsiai regionális konferenciára, akkor biztosak lehetünk benne, hogy jó irányba mennek a dolgok.”