Előfizetés

A Néppártból kiugrott Fidesznek nem jön össze az új frakció, pontosabban nem bíbelődik vele

nepszava.hu
Publikálás dátuma
2021.03.26. 10:44

Fotó: FRANCISCO SECO / AFP
Novák Katalin szerint valamiféle mozgalmat építenek az olasz és a lengyel jobboldallal.
A Fidesz nehezen búcsúzott el az Európai Néppárttól (EPP), de ideje volt kilépnie a pártcsaládból - idézi az atv.hu azt az interjút, amit mondta Novák Katalin adott a belgiumi VRT flamand közszolgálati tévének. A Fidesz külkapcsolatokért is felelős alelnöke szerint legfőbb aggályuk az volt, hogy az EPP korlátozta volna a fideszes képviselőket a jogaik gyakorlásában. A kilépés valami újnak lehet a kezdete.
Hogy mi az az új, azt a kormánypárti politikus jótékony homályban hagyta.  Csak annyit árult el, hogy a jövőben a Fidesz valamilyen formában együttműködik a Matteo Salvini által vezetett Ligaval, illetve a lengyel kormánypárttal, a PiS-szel. "De ez nem feltétlenül jelent új strukturát, vagy új frakciót most”. Mégpedig azért nem mert Novák Katalin szerint pártja most a jövővel foglalkozik, nem a múlttal. Így az alelnök csak annyit áult el, hogy valamilyen mozgalmat közösen terveznek a Ligaval és a lengyel kormánypárttal.
  Orbán Viktor az EPP-ből való távozás után a Kossuth Rádióban azt mondta: már beszélt a lengyelekkel, valamint "Magyarország nagy barátjával, Matteo Salvini úrral", és a másik olasz jobbodali párt elnökasszonyával, Giorgia Melonival is, az új európai jobboldal felépítése a cél. 

Újra megnyitja a rakpartot a főváros

nepszava.hu
Publikálás dátuma
2021.03.26. 10:25

Fotó: Erdős Dénes / Népszava
Ezzel azt segítve, hogy ne alakuljanak ki csoportosulások, ne gyűljenek össze sokan a legnépszerűbb kirándulóhelyeken.
A rakpartot érintő beruházások elindításáig ezentúl minden hétvégén birtokba vehetik a gyalogosok, sétálók, kerékpárosok. Így több lesz a gyalogosan bejárható szabad tér Budapesten, kevesebb lesz az esély arra, hogy sokan legyenek egy helyen - írja a Főpolgármesteri Hivatal közleményében.  A rakpart szombaton reggel 6 órától vasárnap este 7 óráig lesz lezárva az autós forgalom elől. Kérik, hogy a lakosság minden járványügyi szabályt tartson be, amikor a rakpartra és bármilyen más szabadtéri helyszínre látogatnak! Viseljék a maszkot, tartsanak egymástól védőtávolságot, figyeljünk oda egymásra és magunkra! "Kérjük, hogy ne autóval érkezzenek a rakpartra és más helyszínekre, részesítsék előnyben a gyaloglást és a kerékpározást!" - teszik hozzá.   Budapesten közel 860 hektár természetvédelmi terület és számos kevésbé használt zöldfelület van, ahol a tömeget elkerülve is tudunk a távolságtartás járványügyi szabályait betartva sétálni vagy sportolni.
Az Énbudapestem oldalán összegyűjtve megtalálhatóak Budapest parkjai, kirándulóhelyei, védett és védelemre tervezett természetközeli területei, figyelembe véve a természetvédelem sajátos szempontjait és a kerületek által lezárt területeket is.  Azt tanácsolják, hogy esősorban a lakóhelyekhez közeli zöldfelületeket látogasson mindenki, ahova gyalog vagy biciklivel el lehet jutni. Ne tömegesen használjuk a parkokat és zöldfelületeket, ha úgy érzékelnénk, egy területen sokan vannak, inkább keressünk másik helyszínt. 

Karácsony kiborult: Hogy lehet bezáratni egy kórházat járvány idején és "irodát" csinálni belőle?

nepszava.hu
Publikálás dátuma
2021.03.26. 09:28

Fotó: Erdős Dénes / Népszava
Nem érti a főpolgármester, úgy érzi, eszelős és embertelen a kormányzati politika.
Van-e bárki, aki szerint a tomboló járvány idején kórházat kell bezárni, hogy a helyén irodaház legyen - ezt a kérdést tette fel közösségi oldalán Karácsony Gergely, majd rögtön meg is válaszolta. És a megfejtése nem meglepő: bármennyire is megdöbbentő, de van ilyen. A magyar kormány az - fakadt ki a főpolgármester.
Elkeseredésének oka, hogy a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő egyoldalúan felmondta a bérleti szerződést a XIII. kerületi Szabolcs utcai ingatlanra, ahol a főváros hajléktalanokat ellátó kórházat működtet. Helyére „központi költségvetési szervet” költöztetnek. A főpolgármester szerint január óta három miniszterrel próbálták megértetni a helyzet tarthatatlanságát, Orbán Viktor figyelmét is felhívta az ügyre a héten, próbálta a lehető legtöbb kormányzati döntéshozó szájába rágni, hogy a kormány a kiszolgáltatott emberek ellátását sodorja veszélybe, újabb terheket rak az így is az összeomlás szélén álló egészségügyi intézményekre. A hajléktalan kórházban heroikus munkát végző orvosok és ápolók 50 férőhelyen krónikus belgyógyászatot, 23 férőhelyen ápolási osztályt, 18 férőhelyen a 24 órás háziorvosi szolgálathoz kapcsolódó lábadozót működtetnek, és éjszakai szállást is biztosítanak a legkiszolgáltatottabb embereknek. Karácsony Gergely szerint a fővárosnak ilyen kórházi ápolásra nincs más alkalmas ingatlana.
A kormány nem tudott csereingatlant felajánlani, de ragaszkodik az irodaberuházáshoz, noha a kórház nagymértékben hozzájárult, hogy a hajléktalanok közt a koronavírus-járvány első és második hullámában nem alakult ki gócpont.

A drámai harmadik hullámban az intézmény szintén jelentősen segíti a kórházi kapacitások jobb kihasználását, hisz elvégzi a fertőzött hajléktalanok utókezelését.  "Védjük a hajléktalanokat, védjük a budapestieket, óvjuk a kórházak teherbíróképességét. Van e bármi, ami most ennél fontosabb? Egy irodaberuházás biztosan nem az", summázta Karácsony. A járvány lecsengése után a Fővárosi Önkormányzat kész tárgyalni a hajléktalan kórház elköltöztetéséről, de most ez kivitelezhetetlen.