kórház;hajléktalanok;Kiss Ambrus;

2021-03-26 13:40:23

Kiss Ambrus: Tomboló járvány közepén kórházat bezáratni több mint hiba

Hatvanhat beteget kell más kórházban elhelyezni a Szabolcs utcai hajléktalankórház bezáratása miatt, miközben a fővárosi intézmények már így is csúcsra járnak.

Tomboló járvány közepén kórházat bezáratni több mint hiba, felelőtlenség – jelentette ki Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes mai, szokásos közgyűlés előtti sajtótájékoztatóján az előterjesztések ismertetése előtt.

A Szabolcs utcai hajléktalankórház kialakításáról a kormány és a főváros együtt döntött még 2011-ben. Az épületet az állam biztosította, az intézmény kialakítását az önkormányzat vállalta. A Belügyminisztérium támogatásával egy 50 ágyas krónikus belgyógyászati és egy 23 ágyas ápolási osztályt alakítottak ki, illetve az épületben egy lábadozó részleg is működik. A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. ennek ellenére egyoldalúan felmondta a bérleti szerződést, mivel irodaházat alakítanának ki az épületből egy minisztériumi háttérintézmény számára.

A kórház kiköltöztetésének első határideje február vége volt. Karácsony Gergely főpolgármester és Kiss Ambrus azóta számos csatornán próbálta jobb belátásra bírni a kormány tagjait és minisztériumi államtitkárokat. Egyelőre csak annyit sikerült elérniük, hogy az épület kiürítési határidejét kitolták április végére.

A fővárosnak azonban nincs olyan ingatlana, amelyben elhelyezhető lenne a kórház, így a jelenleg ott ápolt 66 betegeket más kórházakban kell majd elhelyezni. A jelenlegi pandémiahelyzetben nagy felelőtlenség kórházat bezárni és az egyébként is súlyosan leterhelt intézményekre további betegeket testálni – állítja Kiss Ambrus. A kormány döntését azért is meglepőnek tartja, mert néhány hete még azt kérték a fővárostól, hogy vegyék át a többi kórháztól a koronavírussal fertőzött hajléktalanokat. A főváros el is készítette az erre vonatkozó intézkedési tervet, majd hirtelen visszavonták a kérést és megerősítették az épület visszavételéről szóló döntést.

A főpolgármester-helyettes hétfőn tart állományülést a Szabolcs utcai intézményben, mindenképpen megoldást akarnak találni a betegek és az ott dolgozók helyzetére. Őket más fővárosi intézményben helyzenék el, ha elfogadják. Kiss Ambrus arra kéri a hajléktalanellátással foglalkozó többi állami, önkormányzati vagy civil szervezetet, hogy nyilvánítsanak véleményt az ügyben.

A Fővárosi Közfejlesztések Tanácsának (FKT) tegnapi ülésével kapcsolatban kiemelte: fontos, hogy végre van intézményes fóruma a Budapestre jutó uniós források felhasználásáról szóló kormány-főváros közötti egyeztetésnek. Ugyanakkor azt is elismerte, hogy a fővárosnak ügyesnek kell lennie, hiszen a kormányt és a brüsszeli döntéshozókat is meg kell győzniük arról, hogy az általuk ajánlott projektek érdemesek a támogatásra.

Az iparűzési adóelvonás állami kompenzációjáról hétfőn kezdődnek a tárgyalások a szintén Fürjes Balázs államtitkár vezette kormánydelegációval.

A fővárosi cégek és az ott működő szakszervezetek vezetőivel viszont már ma le kell ülnie tárgyalni Kiss Ambrusnak, hogy megoldást keressenek a kialakult patthelyzetre. Mint azt a Népszava korábban megírta, a budapesti közszolgáltató cégeket tömörítő Bérszövetség nem hajlandó elfogadni a fővárosi önkormányzat 0 százalékos béremelési ajánlatát, hiszen az reálbércsökkenést eredményezne, ezért egy hete kollektív munkaügyi vitát kezdeményeztek. Ennek a határideje ma jár le, ha a felek nem tudnak megegyezni, akkor megkezdődik a sztrájk előkészítése. A szakszervezeti vezetők korábban azt mondták a Népszavának, hogy nem engednek az általuk követelt 6 százalékból és kész forgatókönyvül van a sztrájk lebonyolítására. Kiss Ambrus most megismételte: a főváros jelenlegi pénzügyi helyzetében nincs módja eltérni a korábbi javaslattól, ugyanakkor megérti a szakszervezeteket és a munkavállalókat is, ha ezt nem tudják elfogadni.

A városvezetés a jövő héten dönt a BKV 30 milliárdos hitelfelvételéről is. A cég 200 új buszt vásárolna a pénzből, ám ehhez az önkormányzat mellett a kormánynak is hozzá kellene járulni, márpedig az Orbán-kormány előzőleg a fővárosi önkormányzat hitelfelvételét sem támogatta. Kiss Ambrus a Népszava kérdésére elismerte, hogy a hitelfelvétel most különösen kockázatot lépés, hiszen a cég jelentős bevételkiesést kénytelen elkönyvelni a járvány miatt, de mint mondta, minden utat megpróbálnak bejárni a cég rendkívül elöregedett és rossz állapotban lévő járműállományának frissítésére.