Előfizetés

Annyi biztos, hogy nem árthat egy biztos

Forgács Iván
Publikálás dátuma
2021.03.28. 12:00

Fotó: PHIL HARRIS / AFP
Ahogy épült-szépült a bürokrácia, úgy termelt ki magából fura pozíciókat, értelmezhetetlen területeket – de legalább senkire nem lehet azt mondani, hogy kegyenc.
Dilettánsok vagyunk, nem igazodunk el a bürokrácia útvesztőiben, nem csoda, nem látunk a hangzatos/megmosolyogtató posztok mögé. Például furcsának tűnhetett, hogy Palkovics László innovációs és technológiai miniszter március 15-én a hazai akkumulátor-iparág fejlesztéséért felelős miniszteri biztossá emelte Kaderják Péter energiagazdálkodási szakembert, korábbi államtitkárt. Igaz, a Magyar Közlöny a cím mellé impozáns feladatokat is rendelt: többek között támogatnia kell a Magyar Akkumulátor Szövetség megalakulását és belépését az Európai Akkumulátor Szövetségbe; elő kell segítenie, hogy akkumulátoriparunk a hazai zöldgazdasági háttéripar innovatív szegmensévé váljon. De a pozíció gyorsan lemerült: a kinevezést követően a miniszter néhány nap múlva visszavonta Kaderják kinevezését. Ahogy azt kell, indokolás nélkül. Most izgulhatunk az akkumulátoripar jövője miatt. Tévedés lenne egyébként azt hinni, hogy csak a mi kis szeretett államunk, s főképp jelenlegi fifikás kormányunk képes ilyen virtuóz módon játszani posztokkal, felügyelendő területekkel. Például Olaszországban is fontos feladataik lehetnek a kormánybiztosoknak. Emlékszünk a 2006-os bunda­botrányra? Kiderült, hogy a Juventus igazgatója, Luciano Moggi megkörnyékezett játékvezetők segítségével alakítgatta a csapat eredményeit. A bí­rókat sorsolással jelölték ki, csak éppen sikerült megjelölni a Juvénak kedvező sporik nevét rejtő golyókat. Moggi attól sem riadt vissza, hogy fenyegetéssel „csábítson” a klubhoz játékosokat, és nyomást gyakoroljon a szövetségi kapitányra a válogatott összeállításánál. (Meg is nyerték a vb-t az ügy kirobbanása után.) A vizsgálatot, a mind több klubot érintő káoszos helyzetet úgy lehetett kézben tartani, hogy az Olasz Labdarúgó-szövetség – egy társadalmi szervezet – élére kineveztek egy kormánybiztost. És Guido Rossi feladata végzése közben arra jutott, nem ártana, ha a bíróküldő testületet is ideiglenesen kormánybiztosok irányítanák.
Szentkirályi Alexandra és Kaderják Péter
Fotó: Bruzák Noémi / MTI

Grisa meg egyéb kegyencségek

A jogállammal az a baj, hogy mindennek találni kell benne valamilyen hivatalos, törvényes, lepapírozható formát. Az egykori uralkodóknak könnyebb dolguk volt. Szabadon választották meg kegyenceiket, ha vonzóak voltak, velük háltak (nem kellett kinevezni őket szexuális örömöket felügyelő államtitkárrá), ha akarták, csak a társaságukra tartottak igényt, de ha úgy gondolták, rájuk bízhattak bármit, akár az egész országot. Az ágyaslegendák, mint Madame Pompadour vagy Patyomkin herceg szárnyalása egyszerű eset. De ott van a XIV. század elejéről Piers Gaveston, II. Edward angol király fogadott fivére és pajtása, akiből a felség legfőbb tanácsadója, gyakorlatilag uralkodótársa lett, közben Cornwall grófja, mind több adományozott föld és pénz birtokosa. Túl messze ment, a nagyurak fellázadtak ellene, így szegény király kénytelen volt Írországba küldeni – kormányzónak. Vagy ott van A három testőrből ismert Buckingham herceg, aki úgy tudott a francia királyné nyakláncának közelébe kerülni, hogy előtte I. Jakab király szeretett belé, gyorsan lovaggá ütötte, majd a fiú hat év alatt lovászmesterből elérte a hercegi címet és a korlátlan befolyást. Mikor a parlament vizsgálni kezdte a karriert, a király feloszlatta a testületet. Concino Concini számára sem jelentett problémát, hogy csupán egy firenzei jegyző fia, miután bizalmába fogadta Medici Mária királyné, és feleségül vehette annak fogadott nővérét. Párjával jó tanácsokat adhatott a gyermek XIII. Lajos mellett régenskedő Máriának, mert bár sosem járt harcmezőn, kinevezték Franciaország marsalljává. A legmisztikusabb történet persze Grigorij Raszputyin vándorszerzetes, a mágikus, szent orgiákat rendező „őrült pap” esete. Máig rejtély, mivel tudta kivívni a cári család, főleg Alekszandra cárné beteges imádatát. Talán a Karamazov testvérek Zoszima sztarecét látták benne. Mondd meg, Grisa, mi lesz Oroszországgal! Ennek ellenére legbölcsebb tanácsát, hogy nem kéne részt venni az I. világháborúban, nem fogadták meg. Végül az lett a sorsa, mint Gavestonnak, Buckinghamnek, Concininek és még sok más kegyencnek. A nemesek végeztek vele.

Valami van, de nem az igazi…

 A ma létező európai uralkodók keze azonban meg van kötve. Nekik indokolniuk kell valahogy minden kinevezést. Nem csoda, hiszen nincs komoly hatalmuk. Most épp a brit királyi udvar küszködése kelthet feltűnést. Meghan Markle amerikai színésznő beházasodásával (Henrik sussexi herceg vette el) kaptak egy kis afroamerikai vért. Meghan terhessége alatt még élhetett a remény, hogy a vérfrissítés mégsem lesz látványos – legalábbis a hercegné arról beszélt egy interjúban, miszerint a família, különösen egyik tagja sokat morfondírozott azon, vajon mennyire lesz sötét a gyerek bőrének a színe. II. Er­zsébet királynő természetesen ártatlan a dologban, az ügy amúgy sem drámai, hiszen a trón várományosa, Vilmos herceg kijelentette, hogy „nagyon nem rasszista család a miénk”. De valami mégis lehet a famíliában, vagy csak egy balul sikerült kommunikációs fogásról van szó, mindenesetre felér egy beismeréssel, hogy a királyi család deklarálta: érdemes lenne elgondolkozni az udvar talán túlzottan is hagyományokat követő elveiről, eljárásrendjéről. A kérdéskör annyira bonyolult, hogy tisztázására ajánlatos lenne kinevezni egy sokszínűségügyi felelőst (diversity tsar). Ő majd elbeszélget mindenkivel, és kidolgozza, mi legyen a másságokkal kapcsolatos szemléletváltás fő iránya, hogyan is kéne majd megfelelően kezelni például az LMBTQ+ emberek és a mozgássérültek reprezentációját. Az Egyesült Királyságban gyakran jelöl ki a kormány is effajta cár felelősöket konkrét problémák megoldására, számuk több száz volt az utóbbi húsz évben. A „cár” elnevezés egyébként informális, a megbízottak hivatalos titulust kapnak. Az Egyesült Államokban szabályozottabb a működésük a szövetségi és tagállami végrehajtó hatalomban. George W. Bush és Barack Obama elnöksége idején igencsak elszaporodtak, számuk harminc fölé emelkedett. Súlyos bel- és külpolitikai problémák kezelése mellett foglalkozhattak kereskedelmi, városi ügyekkel, szállítással, környezetvédelemmel, bányászattal, élelmiszerekkel, autózással, jogdíjakkal.
Grigorij Raszputyin
Fotó: AFP

Bélyegember

Ilyen téma esetében természetesen a szocializmus időszakáról is illik ejteni néhány szót. Bár akkoriban nem annyira a megbízás tartalmával volt gond, mint inkább a kinevezettek képességeivel, felkészültségével, legyen szó akár egyszerű gyárigazgatói posztról. A kezdetektől akadtak persze különös esetek. A fiatal szovjet állam igyekezett minél előbb felszámolni az írástudatlanságot. 1921-ben az állam éhezőket segítő bizottságának meghatalmazottja, Fjodor Csucsin azzal a javaslattal állt elő Leninnél, hogy monopolizálják a filatéliát, és az exkluzív bélyeggyűjtemények külföldi forgalmazásából befolyó pénzt fordítsák az analfabetizmus elleni küzdelemre. Leninnek megtetszett az ötlet, de kikötötte, hogy a bevételből az éhező gyerekek segítésére is komoly összeget kell fordítani. Csucsin filatéliai meghatalmazott lett, komoly szervezetet hozott létre a feladat megoldására. Idővel a bélyeggyűjtés szakértőjévé, valóságos apostolává vált, ő alapította meg a Szovjet Filatéliai Társaságot. De sem ez, sem forradalmár múltja nem mentette meg a sztálini megtorlásoktól.

Posztösszemosódás

Visszatérve a mai magyar állami posztokhoz, kinevezésekhez, a helyzet azért zavaros, mert egyre inkább összemosódnak az államtitkári, tanácsadói, meghatalmazotti feladatkörök. Lassan követhetetlen, mi tartozhat egyikhez vagy másikhoz. Az akkumulátoripar fejlesztését miniszteri biztosra akarták bízni, de foglalkozhatna akár ezzel is államtitkár vagy tanácsadó, ahogy éppen alakul. Szőcs Géza csak államtitkárként állhatott neki nagy reformtervei megvalósításához. Nem ment, a miniszterelnök kulturális főtanácsadója lett, bíbelődhetett a milánói világkiállítás magyar programjával. Ugyanakkor a filmügyet nem rendelték minisztérium alá, kormánybiztosi irányítást kapott. Vajon rendkívüli fontossága miatt, vagy azért, mert Andy Vajna függetlenséget követelt magának? Utódja, Káel Csaba is megmaradt ebben a státuszban, noha az alapvető átalakítások már megtörténtek. A színházi életet viszont nem érte ekkora megtiszteltetés. Vidnyánszky Attila kuratóriumi elnökként ka­­pott lehetőséget arra, hogy a művészeti oktatáson keresztül befolyásolja a terület működését. Lett is nagy kavarodás. Lassan az újságíró is elgondolkozhat: milyen kár, hogy a főszerkesztője nem államtitkár. Akkor talán ő is lehetne valamilyen biztos. Esetleg saját cikkeinek a biztosa, amelyeket onnantól kezdve nem megír, hanem felügyel.

A bennünk élő hérosz

P. Szabó Dénes
Publikálás dátuma
2021.03.28. 10:00

Fotó: ATLAS ENTERTAINMENT / CRUEL AND / AFP
Az amerikai sztárrendező, Zack Snyder nemrég újravágta a 2017-es Az Igazság Ligája című filmjét, melyben Batman, Superman, Aquaman, Wonder Woman és számos más hős harcolt vállvetve a sötétség erőivel. A mozi óriási siker lett, újravágását pedig a rendező mellett a rajongók is követelték, ami jól jelzi, hogy manapság hatalmas igény van a szuperhősfilmekre. De mi lehet a sikerük titka? És mi olyan vonzó a hősök életében? A téma kapcsán Papp Richárd kulturális antropológust kérdeztük, aki szerint ezek a filmek sokat elárulnak arról, mit tekint a jelenkor embere értékesnek, és melyek a rejtett vágyai.
– A nemrég bemutatott Az Igazság Ligája című film rendezői változatában hat szuperhős áll össze, hogy felvegye a harcot egy másik világból érkező sötét nagyúr, Darkseid seregeivel. A film sokkal borúsabb hangulatú, mint korábbi változata. Egy antropológusnak mit mesél ez a mozi? – Az Igazság Ligájában az a különös, hogy még így, újravágva is tankönyvszerűen hozza azokat a kliséket, amiket egy szuperhősfilmtől elvárunk. Batman és társai egyrészt patetikusan beszélgetnek, másrészt a több szálon futó akciójelenetek túlpörögnek – miközben a himnikus zene mindezt aláhúzza. Olyan az egész, mint egy opera! Persze a film trükkös, hiszen nemcsak egy adott alkotást nézünk, hanem az amerikai DC-képregények univerzumának egy történetét, melynek hősei, úgymint Batman, Superman, Wonder Woman, Aquaman vagy Flash különböző történeteket élnek át. A szuperhősök világának másik oldalán pedig ott van a konkurens Marvel-univerzum, melyben a Bosszúálló-filmekből ismert Vasember, Thor, Hulk és a Fekete Özvegy aprítja a gonoszt. Ezek tehát különböző világok, melyek filmjei és képregényei folyamatosan egymásra épülnek, így ha valaki benne akar lenni a témában, muszáj ismernie a mellékszereplőket is, akik könnyűszerrel válhatnak főszereplőkké a saját filmjeikben. Az Igazság Ligájában például Wonder Woman nosztalgiával beszél a volt pasijáról, ha viszont nem láttad a Wonder Woman-filmet, akkor fogalmad sincs, hogy mire céloz. Ha viszont láttad, akkor elégedett lehetsz, hiszen birtokában vagy a DC-univerzum „vallási” tudásának. Nagyon okosan kitalálták ezt. – A rajongók mégis élvezik, hogy ennyi történetbe áshatják bele magukat, és felfedezhetik azok kapcsolódási pontjait. Miért van ekkora igény a szuperhősfilmekre? – Mert ha sikerül kiszolgálni a rajongókat, azok legközelebb is meg fogják nézni az újabb filmeket, és megvásárolják a hozzá kapcsolódó termékeket, a pólókat, a sapkákat, műanyag poharakat és az akciófigurákat is. Mindeközben ezek a sztorik jóval többet jelentenek a puszta bevételnél, hiszen újramesélik azokat a modern mitológiához kapcsolódó narratívákat, melyek befolyásolják az életünket. A filmek pedig akkor tudnak igazán hatni a nézőre, ha az képes magát beleélni a történetekbe, melyek olyan alapvető kérdéseket feszegetnek, mint hogy milyen az univerzum, mi a jó és a rossz, kicsoda az ember, vagyis kik vagyunk mi, és úgy általában: mi az értelme az életünknek? Kerényi Károly klasszika-filológus, aki a huszadik században nagyhatású mítoszkutató is volt, a görög mítoszokat elemezte, és visszatért azok eredeti jelentéséhez, amit úgy summázott, hogy a mitológia megmagyarázza önmagát és mindent a világon. A mítoszok tehát olyan történetek, melyek az alapvető antropológiai kérdéseinkre adnak válaszokat. Szintén hasonló narratívákon és mintázatokon keresztül beszélnek ugyanezekről a kérdésekről a DC- és a Marvel-filmek, de akár a Star Wars, a Mátrix vagy a Harry Potter filmfolyamok is. – A Star Wars történetében az apa-fiú viszonyt például Oidipusz király mítoszához szokták hasonlítani, tehát Lucas története is kapcsolódik a görögökhöz. – Pontosan, sőt George Lucas például egyszer egy interjúban elmondta, hogy a híres mítoszkutató, Joseph Campbell könyve is inspirálta, aki szerint az emberiség öröksége a mítoszokon keresztül hat. És ha megnézzük a világ legkülönbözőbb mítoszait, akkor felfedezhetjük, hogy mindegyik egy univerzális bölcsességet ismertet meg velünk. Vagyis mindegyik ugyanarról beszél, többnyire hősökről, akik képesek megküzdeni a maguk és a világ problémáival, miközben a személyiségük is fejlődik. Lucas másrészt azért is rendezhette meg a Star Warst, mivel a második világháborút követő fiatal nemzedék tele volt újabb kérdésekkel, melyekre a tradicionális vallások tanításai sokaknak már nem voltak kielégítőek – főleg, ha a világháború során elkövetett rémtettekre gondolunk. Lucas pedig hogy válaszokat adjon, visszanyúlt a közös mitológiai kincshez, melyet ötvözött a popkultúrával, vagyis szórakoztató formában adott elő. Tudta ugyanis, hogy az emberre akkor hat igazán a történet, ha azt élményszerűen tudja átélni – erre pedig a képregények és a filmek eléggé alkalmasak. A DC és a Marvel filmes univerzuma, melyek a 2010-es években jöttek létre és tágultak folyamatosan, szintén a mitológiai mintákra épülnek, melyek történetei ismerősen csengenek a nézőnek. – Hogyan képesek ezek az univerzumok átadni a megfelelő üzeneteket? – Ahhoz, hogy egy mítosz jól működjön és eladható legyen, ahhoz tudatosan kell felépíteni. A filmekben a tanítások ezért sokszor egy-egy mondatos üzenetekben fogalmazódnak meg, mint például „Make yourself” (Csináld meg önmagad) vagy „You can do it” (Meg tudod csinálni). A né­ző, amikor ezeket hallja, úgy érzi, hogy a saját életét ő maga is alakíthatja, sőt konkrétan megalkothatja önmagát! És meg is kell kreálnia, hiszen ezáltal érheti el a sikert és a magabiztosságot. Ha pedig ez sikerül, akkor bizonyos időszakokra átélheti a boldogság pillanatait, sőt továbbmegyek, az örökkévalóság pillanatait. – Mivel lehet az utóbbi állapotot elérni? – Ha például valaki át szeretné élni a szerelmet és az igaz boldogságot, akkor tudnia kell, hogy az valószínűleg csak temporális, vagyis időszakos lesz, hiszen ebben az életben minden temporális. Ezért is kell fogyasztanunk a mítoszokat, hiszen már a görögök is tudták, hogy a Földön csupán egy életed van. Így hát küzdened kell, hogy kihozd magadból a maximumot, hogy te lehess Akhilleusz. Vagy Perszeusz. Vagy Thészeusz. A nők esetében pedig Afrodité, vagy Pallasz Athéné, vagy Diana. Tehát vannak olyan minták, amelyek azt tanítják neked, hogy hozd ki magadból a legtöbbet. És ehhez másokkal versenyezned kell. És még magaddal is, mert „You can do it” és „Make yourself”.
– Ez úgy hangzik, mintha a modern mítoszok a piaci versenytársadalom értékeit tükröznék vissza. – Persze, hiszen folyamatosan versenyhelyzetben vagyunk önmagunkkal és másokkal szemben is a sikerek és az önigazolások okán. És ez nyilván a kapitalizmus motorjának egyik legerősebb hajtóereje. Ha pedig elértük a sikert, és miénk a gazdagság, akkor még mindig választhatunk új célt, mely lehet egy wellnesshétvége, egy külföldi utazás vagy egy otthoni jacuzzi. Az ezekről szóló reklámok pedig azt sugallják nekünk, hogy a termékek segítségével pár pillanatra megélhetjük az örökkévalóságot. Mindezért persze rengeteget kell dolgoznunk és stresszben lennünk, hogy aztán az egyhetes vakációnk minden tekintetben tökéletes legyen. – Vannak a filmekben konkrét utalások a kapitalizmus eszményére? – Abszolút, Az Igazság Ligájában például, amikor Flash beszáll a Batmobilba, megkérdezi Batmantől, hogy neki mi a szuperképessége, mire Bruce Wayne azt válaszolja, hogy „Gazdag vagyok”. És tulajdonképpen ez az ő specialitása, hiszen azért tudja összetartani a szuperhős csapatot és megmenteni a világot, mert milliomos, ahogy a Marvel-univerzumban Tony Stark, aki szintén a pénze miatt képes megalkotni Vas­ember páncélját. A filmekben tehát ténylegesen felmagasztalják a pénzt, sőt annak szakrális és spirituális jelentőséget is adnak. – Noha a szuperhősök eltérő külsővel, ruházattal és különböző képességgel rendelkeznek, mi a közös jellemzőjük? – A szuperhősökben az a közös, hogy bár emberfeletti erővel bírnak, mégiscsak emberiek, vagyis törékenyek és esendőek, mint mi. Ennek ellenére felvállalják a személyiségüket, miközben persze mindenkit szétkaratéznak, és a történetek végén még az akadékoskodók is rájönnek arra, hogy ki kell állnunk egymásért, hogy megmentsék a Földet. A szuperhősök csapata ráadásul sokszínű, míg ellenfeleik tömege arctalan, egyforma és uniformizált, akár Az Igazság Ligájában a rovarokra hajazó paradémon-hadsereg vagy a Star Warsban a rohamosztagosok. A tanulság ezért a filmekben az, hogy védjük meg a sokszínű, tökéletlen, de amúgy szép világunkat, és legyünk hasznos tagjai a társadalomnak, persze úgy, hogy közben individuumok maradunk. Vagyis megfordítva: állítsuk a saját magunk másságát a közösségi érdekek szolgálatába. – A filmekben utóbbira szélsőséges példák is akadnak. Egyes szuperhősök még az életüket is áldozzák a közösségért. – Igen, a filmekben időnként visszatér a Messiás-narratíva, amely a Bibliához is kapcsolható. A Star Warsban Anakin Skywalkernek például nincsen apja, és egy távoli, sivatagos bolygón születik meg rabszolgasorsban. Ő például azt a feladatot kapja, hogy hozzon egyensúlyt az Erőben, de idővel rossz döntéseket hoz, átáll a Sötét oldalra, Darth Vader lesz, vagyis elbukik a megváltó úton. Őt követi a fia, Luke, aki azonban felismeri az apjában a jót, így mikor a kancellár meg akarja ölni a fiút, az apa beteljesíti a sorsát, és végez a gonosszal, vagyis lényegében ő hoz egyensúlyt az Erőben. A Harry Potter- és a Mátrix-sorozatban is hasonló feltámadástörténeteket láthatunk, ahogy Az Igazság Ligájában Superman esetében is. A Messiás-narratívák valójában azt tanítják, hogy mi is hozzunk áldozatot az életünkben. Mentsük meg a világot, és persze mentsük meg magunkat, hiszen így szimbolikus értelemben mi is feltámadunk. A nézők szeretik az ilyen filmeket, hiszen ismerős történetet látnak. – Mi a helyzet a női szuperhő­sökkel? – Az ezredforduló utáni modern női hősök már a Marvel- és a DC-univerzum filmjei előtt megjelentek, gondoljunk csak a kilencvenes évek közkedvelt számítógépes játékának, a Tomb Raidernek kincsvadász hősére, Lara Croftra, akit Angelina Jolie alakított a 2001-es filmváltozatban. De ide sorolható a Charlie angyalai ezredfordulós feldolgozása, Tarantino Kill Billjének Menyasszonya vagy a Harry Potter-sorozat Hermionéja. A női szuperhősök viszont, akárcsak férfi társaik, szintén hasonlóságot mutatnak a görög héroszokkal. Ők is erősek, vagányak és harcolnak, de azért érzelmesek is tudnak lenni, vagy akár anyák, mint a Kill Bill főhőse. Egyszerre hozzák Aphrodité alakját és a patriarchális kapitalista rendszerbe bekényszerített nő szkilljeit. Ha pedig megnézzük a Marvel világában a Fekete Özvegyet vagy a DC-ben Wonder Womant, láthatjuk, hogy mindkettőben megtalálható Pallasz Athéné, a bölcs és harcos női elem, valamint Aphrodité, a szexualitásával hódító szerelemistennő. Wonder Woman alakjától pedig nem áll távol az őt alakító Gal Gadot személyisége sem, aki két évet szolgált az izraeli hadseregben, tizennyolc évesen szépségkirálynő-választást nyert, mi­­közben egy okos, értelmes hölgy, aki a nők jogaiért is küzd. – Az isteni elvárások teljesítése közben az egyén viszont időnként elbukhat. Nem lehet, hogy a szuperhősök életének követése a hétköznapok emberében inkább frusztrációt okoz? – Dehogynem, sőt, ez mindkét nemre igaz. A filmek a férfiak felé olyan elvárásokat támasztanak, hogy legyenek izmosak, talpraesettek és jóképűek, a barátnőjük pedig legyen egy szupernő, a nők felé meg azt, hogy legyenek egyszerre istennők és háziasszonyok is. Ne felejtsük el azonban, hogy a filmekben a szuperhősök is sorozatosan elbuknak, akadályokba ütköznek, sőt, néha még depressziósak is, legyenek bármilyen erősek, bátrak és szépek. Egy-egy buktató után viszont erőt vesznek magukon, talpra állnak, és folytatják a harcot. Ha pedig te mint néző azonosulsz velük, te is képes leszel talpra állni. Vagy megmenteni világot. Merthogy képes vagy rá. You can do it.

Heti abszurd: őszinték, tehetik

N. B. Gy
Publikálás dátuma
2021.03.28. 07:30

Fotó: VTM
Mackónadrág, szivárványos pomponos sapi, fényes fekete dzseki – egy fideszes (már csak volt) porhüvelyét burkolta az összeállítás, mely melegpartira, ereszereszkedésre és rendőri igazoltatáson való részvételre egy­aránt kiváló. Az outfit büszke tulajdonosa Szájer József, kinek a brüsszeli közegekkel való eszmecseréjét egy – a rendőrök munkájáról forgató – stáb örökítette meg. Egy bűnért (főleg, ha az nem is bűn, legfeljebb saját politikai közössége szerint) egy büntetés, és bizony a kormánypárti politikus már vezekelt (például elvesztette minden közéleti tisztségét), szóval nem citálnánk még egyszer a nyilvánosság elé az ügyet, ha öltözéke nem lenne őszintén megkapó. Mint egy mindenre kiterjedő ruhavallomás, melynek láttán szó fölösleges (amúgy is bennszakad). A kitárulkozás értékét az sem reszeli, hogy sötétben osonva mesélte el outfitje, ki is ő – mert ilyen szókimondással akkor is ritkán találkozni. Legalábbis a hatalom felsőbb köreiben. Mert az alsóbb regiszterekben, a kiskirályok szintjén azért akadnak olyanok, akik képesek felzárkózni Szájerhez. Itt van példának okáért Mende község polgármestere, aki a közösségi média felületein üzente meg mindenkinek, hogy amíg a többség a home office komor csendjében ücsörög, ő napsütötte tengerparton töltődik fel. Hogy újult erővel vethesse magát a köz szolgálatába, és ez olyan fontos faluérdek, hogy ebben a miniszterelnök sem gátolhatja meg, sőt. Ugyanis hiába nevesített két helyet is Orbán Viktor, melynek örömeitől mindenkinek meg kell tartóztatnia magát, Mende ura, pardon, első embere éppen Zanzibár fövenyein regenerálódott. Ugyan a kormányfő Tanganyikát mondott, de mint köztudott, 1964-ben az említett terület egyesült Zanzibárral, és azóta Tanzániának hívatja magát. Az megvan engedve, hogy a miniszterelnök ne bíbelődjön ilyen semmiségekkel, de egy kiskirálynak akkor is értenie kell a nagykirály szavait, ha utóbbi nagyvonalúan téved. (Nem véletlen, hogy Mészáros Lőrinc nem a Facebookon dubajozott – az arab ország volt a másik példa a kormányfő tiltó mondatában –, próbált rejtve maradni.) Szóval a mendei polgármester kíméletlenül őszinte volt, posztjaival azt üzente: azért csinál ilyesmit, mert megteheti. És pont ez a helyzet Kompolt első emberével is, aki előzetes figyelmeztetés nélkül letúratta egy cigány család házát, mondván: életveszélyes az ingatlan. Hogy az állítás valóságtartalma mennyire erős vagy sem, azt a polgármesternek senkivel nem kellett megvitatnia, mert akkor jött és dózerolt a Zetor, amikor a lakók tartósan nem tartózkodtak otthon, mert más településen kaptak munkát. (Ennyit a munka becsületéről.) És amikor a letúrt házban élő asszony a ruháit és egyéb ingóságait kérte számon a polgármesteren, az nemigen szólt semmit. Annyit csak, hogy azért küldte a dózert, mert megtehette. És ebben igaza volt. Vélhetően ezért becsmérelte inasnak a rezidenseket Orbán Viktor, miközben a járvány berobbanásától dolgoznak a kórházi frontvonalban – és nem a saját szakterületükön. Végül is csak hat­évnyi tanulás után kaptak diplomát, az smafu, hát hogy aránylik az a kormányban nyüzsgő jogászok öt évéhez? Hát sehogy! Persze Orbán Viktornak nem kell tartania – legalábbis személyében – a felhorgadásuktól, ha netán ágynak döntené bármi, főorvosok gyűrűje zárná körbe, olyan szorosan, hogy még Pintér miniszter úr is csak a TEK segítségével tudna utat törni. Így az, hogy a lekezelés talán újabb orvosokat rettent el az egészségügytől, a miniszterelnököt hidegen hagyja. (Ahogy az sem hatotta meg, hogy a gyógyítók jogállásának újraszabályozása miatt 5500 orvos és ápoló menekült ki a rendszerből a járvány dühöngése közepette.) És vélhetően a „mert én megtehetem” gondolat zsongott Kásler miniszter fejében, amikor azzal a mondattal igazította el a Magyar Orvosi Kamarát, miszerint: abban kéri a szervezet segítségét, hogy az oltásellenes orvosokat állítsa az oltás pártjára. Ez a foghegyről odavetett mondat arra a kamarai aggodalomra volt válasz, hogy szigorúbb zárásra lenne szükség, és talán nem szerencsés már most a nyitásról beszélni. (Tényleg nem: a társadalmi psziché a nyitásról szóló híreket úgy dekódolja, hogy mindjárt vége a járványnak, és lazul minden, pél­dául a maszkviselési fegyelem.) Persze ez egyfajta beismerése a kormányzati tehetetlenségnek, hiszen a járvány kordában tartásában eredményeket nem tud felmutatni a kabinet. Úgyhogy még az is megeshet, hogy ha tovább romlik a helyzet, akkor a MOK gyorstalpalóin kiképzett, a Covid-osztályokon önkéntesnek állókról (eddig mintegy 500 ilyen bátor ember van) kiderül, hogy Soros ügynökei.