Dilettánsok vagyunk, nem igazodunk el a bürokrácia útvesztőiben, nem csoda, nem látunk a hangzatos/megmosolyogtató posztok mögé. Például furcsának tűnhetett, hogy Palkovics László innovációs és technológiai miniszter március 15-én a hazai akkumulátor-iparág fejlesztéséért felelős miniszteri biztossá emelte Kaderják Péter energiagazdálkodási szakembert, korábbi államtitkárt. Igaz, a Magyar Közlöny a cím mellé impozáns feladatokat is rendelt: többek között támogatnia kell a Magyar Akkumulátor Szövetség megalakulását és belépését az Európai Akkumulátor Szövetségbe; elő kell segítenie, hogy akkumulátoriparunk a hazai zöldgazdasági háttéripar innovatív szegmensévé váljon.
De a pozíció gyorsan lemerült: a kinevezést követően a miniszter néhány nap múlva visszavonta Kaderják kinevezését. Ahogy azt kell, indokolás nélkül. Most izgulhatunk az akkumulátoripar jövője miatt.
Tévedés lenne egyébként azt hinni, hogy csak a mi kis szeretett államunk, s főképp jelenlegi fifikás kormányunk képes ilyen virtuóz módon játszani posztokkal, felügyelendő területekkel. Például Olaszországban is fontos feladataik lehetnek a kormánybiztosoknak. Emlékszünk a 2006-os bundabotrányra? Kiderült, hogy a Juventus igazgatója, Luciano Moggi megkörnyékezett játékvezetők segítségével alakítgatta a csapat eredményeit. A bírókat sorsolással jelölték ki, csak éppen sikerült megjelölni a Juvénak kedvező sporik nevét rejtő golyókat. Moggi attól sem riadt vissza, hogy fenyegetéssel „csábítson” a klubhoz játékosokat, és nyomást gyakoroljon a szövetségi kapitányra a válogatott összeállításánál. (Meg is nyerték a vb-t az ügy kirobbanása után.) A vizsgálatot, a mind több klubot érintő káoszos helyzetet úgy lehetett kézben tartani, hogy az Olasz Labdarúgó-szövetség – egy társadalmi szervezet – élére kineveztek egy kormánybiztost. És Guido Rossi feladata végzése közben arra jutott, nem ártana, ha a bíróküldő testületet is ideiglenesen kormánybiztosok irányítanák.
Grisa meg egyéb kegyencségek
A jogállammal az a baj, hogy mindennek találni kell benne valamilyen hivatalos, törvényes, lepapírozható formát. Az egykori uralkodóknak könnyebb dolguk volt. Szabadon választották meg kegyenceiket, ha vonzóak voltak, velük háltak (nem kellett kinevezni őket szexuális örömöket felügyelő államtitkárrá), ha akarták, csak a társaságukra tartottak igényt, de ha úgy gondolták, rájuk bízhattak bármit, akár az egész országot.
Az ágyaslegendák, mint Madame Pompadour vagy Patyomkin herceg szárnyalása egyszerű eset. De ott van a XIV. század elejéről Piers Gaveston, II. Edward angol király fogadott fivére és pajtása, akiből a felség legfőbb tanácsadója, gyakorlatilag uralkodótársa lett, közben Cornwall grófja, mind több adományozott föld és pénz birtokosa. Túl messze ment, a nagyurak fellázadtak ellene, így szegény király kénytelen volt Írországba küldeni – kormányzónak.
Vagy ott van A három testőrből ismert Buckingham herceg, aki úgy tudott a francia királyné nyakláncának közelébe kerülni, hogy előtte I. Jakab király szeretett belé, gyorsan lovaggá ütötte, majd a fiú hat év alatt lovászmesterből elérte a hercegi címet és a korlátlan befolyást. Mikor a parlament vizsgálni kezdte a karriert, a király feloszlatta a testületet.
Concino Concini számára sem jelentett problémát, hogy csupán egy firenzei jegyző fia, miután bizalmába fogadta Medici Mária királyné, és feleségül vehette annak fogadott nővérét. Párjával jó tanácsokat adhatott a gyermek XIII. Lajos mellett régenskedő Máriának, mert bár sosem járt harcmezőn, kinevezték Franciaország marsalljává.
A legmisztikusabb történet persze Grigorij Raszputyin vándorszerzetes, a mágikus, szent orgiákat rendező „őrült pap” esete. Máig rejtély, mivel tudta kivívni a cári család, főleg Alekszandra cárné beteges imádatát. Talán a Karamazov testvérek Zoszima sztarecét látták benne. Mondd meg, Grisa, mi lesz Oroszországgal! Ennek ellenére legbölcsebb tanácsát, hogy nem kéne részt venni az I. világháborúban, nem fogadták meg. Végül az lett a sorsa, mint Gavestonnak, Buckinghamnek, Concininek és még sok más kegyencnek. A nemesek végeztek vele.
Valami van, de nem az igazi…
A ma létező európai uralkodók keze azonban meg van kötve. Nekik indokolniuk kell valahogy minden kinevezést. Nem csoda, hiszen nincs komoly hatalmuk. Most épp a brit királyi udvar küszködése kelthet feltűnést. Meghan Markle amerikai színésznő beházasodásával (Henrik sussexi herceg vette el) kaptak egy kis afroamerikai vért. Meghan terhessége alatt még élhetett a remény, hogy a vérfrissítés mégsem lesz látványos – legalábbis a hercegné arról beszélt egy interjúban, miszerint a família, különösen egyik tagja sokat morfondírozott azon, vajon mennyire lesz sötét a gyerek bőrének a színe. II. Erzsébet királynő természetesen ártatlan a dologban, az ügy amúgy sem drámai, hiszen a trón várományosa, Vilmos herceg kijelentette, hogy „nagyon nem rasszista család a miénk”.
De valami mégis lehet a famíliában, vagy csak egy balul sikerült kommunikációs fogásról van szó, mindenesetre felér egy beismeréssel, hogy a királyi család deklarálta: érdemes lenne elgondolkozni az udvar talán túlzottan is hagyományokat követő elveiről, eljárásrendjéről. A kérdéskör annyira bonyolult, hogy tisztázására ajánlatos lenne kinevezni egy sokszínűségügyi felelőst (diversity tsar). Ő majd elbeszélget mindenkivel, és kidolgozza, mi legyen a másságokkal kapcsolatos szemléletváltás fő iránya, hogyan is kéne majd megfelelően kezelni például az LMBTQ+ emberek és a mozgássérültek reprezentációját.
Az Egyesült Királyságban gyakran jelöl ki a kormány is effajta cár felelősöket konkrét problémák megoldására, számuk több száz volt az utóbbi húsz évben. A „cár” elnevezés egyébként informális, a megbízottak hivatalos titulust kapnak. Az Egyesült Államokban szabályozottabb a működésük a szövetségi és tagállami végrehajtó hatalomban. George W. Bush és Barack Obama elnöksége idején igencsak elszaporodtak, számuk harminc fölé emelkedett. Súlyos bel- és külpolitikai problémák kezelése mellett foglalkozhattak kereskedelmi, városi ügyekkel, szállítással, környezetvédelemmel, bányászattal, élelmiszerekkel, autózással, jogdíjakkal.
Bélyegember
Ilyen téma esetében természetesen a szocializmus időszakáról is illik ejteni néhány szót. Bár akkoriban nem annyira a megbízás tartalmával volt gond, mint inkább a kinevezettek képességeivel, felkészültségével, legyen szó akár egyszerű gyárigazgatói posztról. A kezdetektől akadtak persze különös esetek. A fiatal szovjet állam igyekezett minél előbb felszámolni az írástudatlanságot. 1921-ben az állam éhezőket segítő bizottságának meghatalmazottja, Fjodor Csucsin azzal a javaslattal állt elő Leninnél, hogy monopolizálják a filatéliát, és az exkluzív bélyeggyűjtemények külföldi forgalmazásából befolyó pénzt fordítsák az analfabetizmus elleni küzdelemre. Leninnek megtetszett az ötlet, de kikötötte, hogy a bevételből az éhező gyerekek segítésére is komoly összeget kell fordítani. Csucsin filatéliai meghatalmazott lett, komoly szervezetet hozott létre a feladat megoldására. Idővel a bélyeggyűjtés szakértőjévé, valóságos apostolává vált, ő alapította meg a Szovjet Filatéliai Társaságot. De sem ez, sem forradalmár múltja nem mentette meg a sztálini megtorlásoktól.
Posztösszemosódás
Visszatérve a mai magyar állami posztokhoz, kinevezésekhez, a helyzet azért zavaros, mert egyre inkább összemosódnak az államtitkári, tanácsadói, meghatalmazotti feladatkörök. Lassan követhetetlen, mi tartozhat egyikhez vagy másikhoz. Az akkumulátoripar fejlesztését miniszteri biztosra akarták bízni, de foglalkozhatna akár ezzel is államtitkár vagy tanácsadó, ahogy éppen alakul. Szőcs Géza csak államtitkárként állhatott neki nagy reformtervei megvalósításához. Nem ment, a miniszterelnök kulturális főtanácsadója lett, bíbelődhetett a milánói világkiállítás magyar programjával. Ugyanakkor a filmügyet nem rendelték minisztérium alá, kormánybiztosi irányítást kapott. Vajon rendkívüli fontossága miatt, vagy azért, mert Andy Vajna függetlenséget követelt magának? Utódja, Káel Csaba is megmaradt ebben a státuszban, noha az alapvető átalakítások már megtörténtek.
A színházi életet viszont nem érte ekkora megtiszteltetés. Vidnyánszky Attila kuratóriumi elnökként kapott lehetőséget arra, hogy a művészeti oktatáson keresztül befolyásolja a terület működését. Lett is nagy kavarodás. Lassan az újságíró is elgondolkozhat: milyen kár, hogy a főszerkesztője nem államtitkár. Akkor talán ő is lehetne valamilyen biztos. Esetleg saját cikkeinek a biztosa, amelyeket onnantól kezdve nem megír, hanem felügyel.
