marihuána;New York;legalizálás;

New York is füvesít

Az USA újabb államai lépnek a legalizálás útjára. Van, ahol a bevételből a feketéknek fizetnek kártérítést a rabszolgaságért.

Jövőre újabb 19 millió amerikai gyújthat nyugodtan egy spanglira: megegyezett New York állam törvényhozása és kormányzója a „rekreációs” marihuána engedélyezéséről. Igaz, a törvény megszövegezésére és elfogadására még várni kell, viszont ha végül megszületik, akkor bárki tarthat majd hat tő növényt és alkoholmentes klubok nyílnak, ahol lehet füvezni. A 19 millió lakosú államban évente 4.2 milliárd dolláros lesz a legális fű piaca, de ahhoz előbb ki kell alakítani a termesztést, valamint a kereskedelmi hálózatot.

A legalizálástól azt is várják, hogy véget vet a fekete és a spanyol ajkú fiatalokat a fehéreknél keményebben megítélő bírósági gyakorlatnak. A marihuána-kereskedelem előzetesen évi 350 millió dollárra taksált adójának 40 százalékával is a hátrányos helyzetű közösségeket tervezik támogatni. Ugyanennyi rész jut a közoktatásnak, a többiből pedig megerősítik a drogrehabilitációs szolgálatokat. A 9 százalékos állami adó mellett 4 százalékos helyi adót is terveznek – utóbbiból a települések közösségi projektjeit fogják finanszírozni.

A New York Times szerint az elmúlt években többször elkaszált kezdeményezést most egy teljesen más jellegű botrány segítette át a célvonalon: a nőkkel való illetlen viselkedéssel vádolt Andrew Cuomo kormányzónak hirtelen szüksége lett némi törvényhozási jóindulatra. A New York-iak 60 százaléka támogatja a lépést, a Cuomo egyik fő bázisának számító feketék körében pedig még magasabb, 70 százalék körüli ez az arány. A szomszédos New Jersey már tavaly év eleje óta engedélyezi a marihuánát és az eddigi tapasztalatok nem voltak kedvezőtlenek.

New York lehet az USA tizenhatodik „füvesített” állama, bár alighanem beelőz Virginia, ahol már a kormányzó asztalán fekszik egy hasonló jogszabály. Pennsylvaniában éppenséggel kétpárti egyetértés látszik kibontakozni a kérdésben és Michelle Grisham új-mexikói kormányzó programjában is szerepel a legalizálás. A Chicago Tribune minapi beszámolója szerint a metropolis Everston nevű elővárosának tanácsa úgy döntött, hogy az ott a marihuánára kivetett 3 százalékos adóból tíz év alatt tíz millió dolláros kártérítést fizet az egykori rabszolgák leszármazottainak. Első lépésként házvásárláshoz, jelzáloghitel-törlesztésre és felújításokra lehet fejenként 25 ezer dolláros támogatást igényelni.

Az ilyen hírek mellett szinte észrevétlen az az apróság, hogy nem törölték el a szövetségi szintű tiltást, tehát elvben az Egyesült Államok egész területén továbbra is tilos marihuánát fogyasztani. A Fehér Ház emiatt éppen a múlt héten bocsátott el öt alkalmazottat. Ugyanakkor se Kamala Harris alelnök, se Barack Obama volt elnök nem tagadja, hogy fiatalon maga is kipróbálta a szert.

A világban eddig Uruguay, Kanada, Dél-Afrika és Grúzia engedi a marihuána termelését és élvezeti célú használatát, míg sok más országban ezt nem mondták ki, csak egyszerűen nem jár érte büntetés. Olyan is van, például Hollandiában, hogy bár elvben tilos fűvel üzletelni, bizonyos mennyiség alatt elnézik a hatóságok. Megint máshol, Argentínától Új-Zélandig csak az orvosi használatot engedélyezik. A Závecz Research 2019-es felmérése szerint Magyarországon a megkérdezettek 60 százaléka támogatja a marihuána orvosi célú felhasználását, amit a kormánypárti szavazóknak is csak egyötöde ellenez.

Georgiában tilos kopogniAtlantában néhány órára őrizetbe vették a georgiai törvényhozás egyik tagját, mert bekopogott a kormányzó ajtaján. Park Cannon fekete képviselőnő azt szerette volna megnézni, hogyan írja alá Brian Kemp a választók dolgát megnehezítő százoldalas törvénycsomagot. Ez például új, a törvényhozás alá tartozó, zárt ajtók mögött működő választási szervezetet állít föl és egyebek mellett megtiltja, hogy vizet osszanak a szavazóhelyiségek előtt várakozóknak. Az aláírási ceremónián csak fehér, férfi, republikánus törvényhozók voltak jelen.