Előfizetés

Országos zárlatot rendelt el a szlovén kormány a húsvéti időszakra

MTI
Publikálás dátuma
2021.03.28. 19:53

Fotó: Ales Beno / Anadolu Agency / AFP
A lakhelyelhagyási tilalom mellett az iskolák ismét online oktatásra állnának át. Korlátoznák a tömegközlekedést is, és hétvégi, ünnepnapi menetrendet vezetnének be.
Borut Pahor szlovén államfő vasárnap délelőttre hívta össze a politikai pártok vezetőit, a kormány és az említett szakcsoport tagjait, hogy megvitassák, milyen intézkedéseket hozzon Ljubljana az április 1-jétől 11-ig tartó periódusra. A kabinetnek még a nap folyamán döntést kellett hoznia az ügyben. Janez Poklukar egészségügyi miniszter a tanácskozást követően a sajtónak úgy nyilatkozott: 
fellendülőben van a járvány terjedése. Amennyiben nem hoznak új, szigorúbb intézkedéseket, további 500 ember halhat meg a koronavírus szövődményeiben június végéig

- hangsúlyozta.

A szakcsoport javaslatával egyetértett Janez Jansa kormányfő is. Mint mondta, a vakcinák egy hónap késéssel érkeznek az országba az eredeti, megbeszélt ütemterv helyett, így nem tudják a nyár végéig beoltani a lakosság többségét. Hozzátette: májusban érkezhet egy nagyobb oltóanyag-szállítmány, ekkor a korlátozások egy részét ismét feloldhatják. A kormány tisztában van azzal, hogy a lezárások jelentős pénzügyi és szociális következményekkel járnak, valamint azzal is, hogy csak abban az esetben lesznek hatékonyak, ha mindenki betartja őket. A javaslat szerint a 11 napra szóló teljes lezárás időszakában csak húsvét vasárnapján lennének enyhítések. Aznap feloldanák a lakhelyelhagyási tilalmat, és engedélyeznék a családi összejöveteleket legfeljebb öt felnőtt főig, a hozzájuk tartozó gyerekekkel. A lakhelyelhagyási tilalom mellett az iskolák ismét online oktatásra állnának át. Korlátoznák a tömegközlekedést is, és hétvégi, ünnepnapi menetrendet vezetnének be. A legtöbb üzletnek be kellene zárnia, a vállalatoknak és az intézményeknek pedig távmunkára kell átállniuk.  
A kormányfő bejelentette, hogy az ajánlásokat elfogadva döntöttek az egész országra vonatkozó zárlatról. A leállás szerinte rövid lesz, április 12-én ismét felülbírálják az intézkedéseket, és döntenek meghosszabbításukról vagy enyhítésükről.

A helyzetet úgy jellemezte, hogy "versenyt futnak az idővel". Jelezte továbbá, hogy a közigazgatás távmunkára áll át és felszólította a vállalkozókat, hogy tegyenek ugyanígy. Jansa riasztónak nevezte a nyugat-balkáni járványhelyzetet, ami miatt újabb szigorításokat vezetnek be a határokon. Részleteket azonban nem közölt, mert mint mondta: ezekről még egyeztetnie kell a belügyminiszternek. A lépést azzal indokolta, hogy a régióból sokan próbálják meg átlépni a szlovén határt hamis koronavírus-tesztekkel. Ales Hojs belügyminiszter elmondta: csak azokat a PCR-teszteket fogadják majd el, amelyeket valamelyik uniós vagy schengeni országban végeztek el. Hozzátette továbbá, hogy - néhány kivétellel - tilos lesz a szlovén állampolgárok vörös besorolású országokba való utazása is. Szlovéniában vasárnapra 640-nel, több mint 210 ezerre nőtt a regisztrált fertőzöttek száma. Az elmúlt egy napban hét beteg hunyt el, amivel a járvány halálos áldozatainak száma 4018-ra emelkedett. A koronavírusos betegek közül 499-en vannak kórházban, 106-an intenzív osztályon. Horvátországban az elmúlt napon 1321 új fertőzöttet azonosítottak. A járvány kezdete óta számuk elérte a 267 222-t. Az elmúlt 24 órában 21-en haltak bele a fertőzés okozta Covid-19 szövődményeibe, a halottak száma ezzel 5893-ra emelkedett. Kórházban 1201 beteget ápolnak, közülük 121-en vannak lélegeztetőgépen. Az Európában engedélyezett három oltóanyagból eddig közel félmillió ampulla érkezett az országba, amiből 348 648-at használtak fel; 266 900-an kapták meg az első dózist, 81 748-an pedig már a másodikat is.

Néhány hónapon belül elindítja saját közösségi oldalát Trump

MTI
Publikálás dátuma
2021.03.28. 19:07
Trump encourages his supporters to end vaccine resistance
Fotó: MANDEL NGAN / AFP
A volt amerikai elnök három-négy hónap múlva elindítja saját internetes közösségi oldalát - mondta szombaton az amerikai Newsmax televíziónak Corey Lewandowski, Trump volt vezető kampánytanácsadója.
Lewandowski az új platformot egy "interaktív kommunikációs eszközként" mutatta be, amelyen keresztül az emberek közvetlenül kommunikálhatnak majd a volt elnökkel. "Azt tapasztalhattuk a technológiai óriásvállalatoktól, hogy ha nem értesz egyet a filozófiájukkal, akkor törölnek. Lesz egy platformunk, ahol az emberek szabadon kommunikálhatnak anélkül, hogy félniük kellene a megtorlástól vagy a törléstől" - fogalmazott a volt tanácsadó. A legnagyobb közösségi oldalak és internetes videómegosztó portálok a Capitoliumnál januárban történt események után egymás után döntöttek arról, hogy eltiltják a volt elnököt fiókjainak használatától. Döntéseiket leginkább azzal magyarázták, hogy szerintük Donald Trump gyújtó hangú beszéde és közösségi felületein megjelent üzenetei okozták a zavargásokat. Bernie Sanders független szenátor néhány napja azt mondta: aggályosnak tartja, hogy a technológiai cégek vezetői döntenek a vélemények cenzúrájáról. A politikus úgy fogalmazott: "kényelmetlenül" érzi magát azzal kapcsolatban, hogy a Twitter eltávolította Trump fiókját. Sanders arra hívta fel a figyelmet, hogy mindez a volt elnöktől eltérő nézetekkel rendelkező emberekkel is előfordulhat. Az új közösségi oldal nem támaszkodik majd az Amazon szervereire - mondta Lewandowski arra a kérdésre válaszolva, hogy mit tesznek annak érdekében, hogy Trump közösségi oldala ne jusson arra a sorsra, mint a Parler nevű platform. "Az oldal teljesen az alapoktól épül fel, így kontrollálható lesz, hogy ki vesz részt a terjesztésében" - tette hozzá. A 2018 augusztusában létrehozott, mintegy 12 millió felhasználót számláló Parler mikroblog-szolgáltató rendkívül népszerű volt Donald Trump híveinek körében, azonban a január 6-i Capitolium elleni támadás után a vállalat szervereit üzemeltető Amazon a "közbiztonság rendkívül valós kockázatára" hivatkozva elérhetetlenné tette az oldalt. Ezzel párhuzamosan a platformot ideiglenesen a Google és az Apple is eltávolította kínálatából. Jason Miller, Trump jelenlegi tanácsadója a múlt héten úgy fogalmazott: a volt elnök hamarosan elindít egy olyan platformot, amely "teljesen újraírja majd a játékot" és több tízmillió felhasználót vonz majd.

EU-biztos: Nem lesz kötelező az uniós oltási útlevél

MTI-Népszava
Publikálás dátuma
2021.03.28. 18:21

Fotó: ALEXANDROS MICHAILIDIS / AFP
A zöld útlevél egy negatív teszttel is kiváltható lesz, és a gyorstesztek kapacitásának kibővítésén is dolgozik az Európai Bizottság.
Thierry Breton, a belső piacért felelős európai uniós biztos megerősítette, hogy az Európai Unió nyárra elérheti a koronavírus-elleni kollektív immunitást a területén gyártott oltóanyag-mennyiségnek köszönhetően. Az uniós oltási stratégiáért is felelős francia politikus azt is jelezte, hogy a beoltottságot igazoló közös uniós egészségügyi igazolás kiváltása nem lesz kötelező. "Megvan a kapacitásunk arra, hogy a negyedév végéig legyártsunk és leszállítsuk európai honfitársaink számára az ígért 360 millió dózist, július végéig pedig mintegy 420 milliót. Ez a szükséges mennyiség ahhoz, hogy kollektív immunitásról beszélhessünk" - mondta Thierry Breton vasárnap az RTL francia rádióban. A biztos egy héttel ezelőtt a TF1 francia televízióban azt mondta, hogy Európa július 14-re érheti el a közösségi immunitást. "Fel kell gyorsítani (az oltási kampányt), de a tagállamok feladata ennek megszervezése és gyorsítása" - hangsúlyozta a biztos. "Nekik kell a 420 millió adagot a következő három és fél hónapban eloltaniuk" - tette hozzá. "Ez az ára annak, hogy legyen idén turistaszezon, amely remélem ugyanolyan lesz, mint a tavalyi, ami végülis nem is volt annyira rossz a körülményekhez képest" - vélte az uniós biztos. Thierry Breton elmondta, hogy a közös uniós egészségügyi igazolás, az úgynevezett "zöld tanúsítvány" június 15-től lesz érvényes digitális és papír változatban is mind a 27 tagállam számára. "Attól a pillanattól kezdve, hogy biztosak lehetünk abban, hogy minden európai, aki szeretné magát beoltatni, egyformán hozzáférhet az oltáshoz, kell lennie egy dokumentumnak, amely igazolja mindenki állapotát" - fogalmazott a biztos. A QR kóddal ellátott igazoláson szerepelni fog a tulajdonos neve, születési dátuma, az útlevele száma, illetve az, hogy kapott-e oltást és hogy milyen típusút, valamint, hogy átesett-e a fertőzésen és vannak-e antitestjei. Aki nem kapott oltást és nem is volt beteg, annak a PCR teszt eredménye szerepel majd az igazoláson.
A dokumentumot utazáshoz, nagyobb rendezvényen való részvételhez, illetve nyilvános helyre való belépéshez lehet majd használni, de nem lesz kötelező - hangsúlyozta Thierry Breton.

A zöld útlevél egy negatív teszttel is kiváltható lesz, s a gyorstesztek kapacitásának kibővítésén is dolgozik az Európai Bizottság. Thierry Breton szerint az a cél, hogy "ismét együtt tudjunk élni kockázatmentesen, és hogy "nyitni tudjunk".