időjárás;felhős idő;

2021-03-29 18:21:54

Felhősen indul a keddünk, de délután néhol már láthatjuk a napot

Az esernyőt azért nem árt eltenni.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat azt írja előrejelzésében azt írja, kedden az Északi-középhegységben és a Tiszántúlon délelőtt még borult körzetek is lehetnek, de másutt is sok lesz a felhő. Később szakadozni, vékonyodni, gomolyosodni fog a felhőzet. Rövid időre a legtöbb helyen kisüt a nap, sőt a Dunántúlon már több órás napsütés várható. Főleg a nap első felében a felhősebb keleti tájakon még lehet gyenge eső, majd napközben a gomolyfelhőkből kisebb zápor is előfordulhat. A légmozgás többnyire mérsékelt marad, csak a Dunántúlon élénkülhet meg az északi szél. 

Szerdán vékonyodik, gomolyosodik a felhőzet, hosszabb-rövidebb időre mindenütt kisüt a nap, majd estefelé főleg fátyolfelhők érkezhetnek észak felől. Néhol előfordulhat gyenge eső, zápor, de számottevő csapadék nem valószínű. Hajnalban pára-, ködfoltok lehetnek. A változó irányú szél többnyire mérsékelt marad. A hőmérséklet hajnalra 3 és 8 fok közé süllyed.