Szlovákia;igor matovic;

Matovic megy is, marad is

Kormányzati ráncfelvarrást hajtottak végre a koalíciós pártok. Szlovák elemzők nem hisznek a megoldás tartósságában.

Mindenki engedett valamennyit és mindenki veszített is a szlovák kormány négy koalíciós pártja közül, röviden így lehetne összefoglalni az egy hónapos kormányválság hétfői megoldását. Eduard Heger (OĽANO) volt pénzügyminiszter veszi át Igor Matovic helyét, az ex-miniszterelnök pedig a pénzügyi tárcavezető lesz. Zuzana Caputova államfő hétfő délután fogadta a koalíciós pártok által elfogadott új kormányfőt és bólintott rá a kormányátalakításra.

Matovic hivatalosan kedden nyújtja be lemondását Caputovanál, aki ezt követően kéri fel formálisan kormányalakításra Hegert.

A Heger-kabinet mögött marad az eredeti négypárti koalíció – a Matovic vezette jobboldali populista OL’ANO, a liberális SaS Richard Sulik vezetésével, a populista Család vagyunk (Sme Rodina) Boris Kollárral az élen, valamint a volt államfő, Andrej Kiska alapította jobboldali-liberális Za l’udi, amelyet most Veronika Remisova, a Matovic-kabinet miniszterelnök-helyettese vezet - és sajtóhírek szerint csupán négy minisztérium élén történik változás. A kormányfő-pénzügyminiszter cserén kívül Marek Krajcí egészségügyi miniszter (OĽaNO) és Milan Krajniak munkaügyi miniszter (Sme Rodina) távozik, minden más miniszter visszatér korábbi tárcája élére. A Matovic-kabinet legtöbbet bírált tagja, Marek Krajcí egészségügyi miniszter nem kap új megbízatást, Krajniak pedig nem kíván visszatérni. Az ex-tárcavezető csak a most zárult kormányválság során mondott le, bár a koalíciós társak hónapok óta követelték menesztését.

Az akkut kormányválság március elsején kezdődött. Igor Matovic kormányfő ekkor fogadta a kassai katonai repülőtéren a Szputnyik V orosz koronavírus elleni vakcina első, 200 ezer adagos szállítmányát. A repülő landolásáig nem lehetett tudni, mit tartalmaz a rakomány. Matovic óriási médiafelhajtást rendezett – az összehívott sajtótájékoztatón jelentette be, hogy kormánya 2 millió Szputnyik V-t rendelt, gyakorlatilag titokban, csupán saját párttársa és egészségügyi minisztere jóváhagyásával, miután a Za l’udi és a SaS elzárkózott attól, hogy az Európai Unióban nem engedélyezett vakcinát használjanak Szlovákiában. A Szijjártó Péter magyar külügyminiszter segítségével végrehajtott vakcinabeszerzés csak az utolsó csepp volt az egyre inkább tele szlovák koalíciós pohárban, amelyet az ideológiai ellentétek és a jogállamisághoz való alapvetően különböző viszonyulás mellett komoly személyi ellentétek is feszítettek. Matovic és a gazdasági miniszter Richard Sulik közötti kapcsolat már annyira megromlott, hogy csak idő kérdése volt, mikor kerül sor a szakításra.

Múlt hétre összeomlott a koalíció, a SaS miniszterei lemondtak és kiléptek a kormányból, a Za' ludi hétfőig adott haladékot a rendezésre, sőt az Igor Matovichoz hű populista partner, Boris Kollár házelnök és pártja is ultimátumot adott a civakodó pártoknak. Matovic vasárnap este jelentette be végül lemondását a miniszterelnöki posztról, ugyanakkor azt is, hogy a kormány tagja marad, pénzügyminiszterként, helyet cserél a tárca korábbi vezetőjével, Eduard Hegerrel (OĽANO). Az egyéves kormányfői mandátuma során mindvégig bizarr kommunikációt folytató Matovic ezúttal is sajátos bejelentést tett. Közölte, megbocsát mindazoknak, akik a kormánykoalícióból belegázoltak az önérzetébe. (Emlékeztetőül – Matovic idiótázta le nyilvánosan Richard Sulikot.) Hozzátette, lemond a koalíciós partnerek felé támasztott személycserékkel kapcsolatos követeléseiről is. Minden koalíciós párt elfogadta a felkínált megoldást, noha korábban a SaS és a Za l’udi ragaszkodott ahhoz, hogy Matovic teljesen vonuljon ki a kormányból.

Kérdés a kompromisszum mire lesz ez elég. Matovic és Sulik személyes ellentéte továbbra is feszíteni fogja a kormányt, ugyanakkor fennáll annak a veszélye, hogy bár névlegesen nem, valójában továbbra is a lemondott miniszterelnök lesz a kabinet tényleges, háttérből irányító vezetője. Matovic ugyanis marad az OL’ANO elnöke, az új kormányfő, Eduard Heger pedig e párt politikusa.

A két liberális párt, a SaS és a Za l’udi az előrehozott választások szorításában fogadta el, hogy Matovic a kormány tagja marad. Amennyiben most kerülne sor választásra, azt Peter Pellegrini tavaly megbukott miniszterelnök új pártja, a szociáldemokrata Hlas nyerhetné meg magabiztosan.