Járvány és populizmus

Pár napja megkaptuk a kedves invitálást a Pfizer/BioNTech oltásra. Ez jó érzés, mert először a kínait, másodszor az oroszt hárítottam el. Szeretnék ugyanis - ha már lehet - nyáron valami “uniósabb” helyszínre utazni, és nem szívesen nézném karanténból például a spanyol tenger hullámait. Hátha kaphatok az Orbánék által meglehetősen aljas módon kiadni tervezett, a vakcina megnevezése nélküli igazolványon kívül valami pecsétes papírt, hogy valójában az EU hatóság által jóváhagyott szerrel “oltakoztam”. (Persze meglehet, a spanyolok a hatalmas turisztikai ágazatuk védelmében végül valahogy megkerülik majd az EU várható szabályait.)

Nehezen megbocsájtható, hogy Orbán kvázi utasítást adott az illetékes magyar hatóságnak: mielőbb, gyorsan, az előírt törvényes vizsgálati folyamat nélkül hagyja jóvá a Sinopharmot. Ez csak növeli a bizonytalanságot, miközben az emberek az EU, az amerikaiak, a kínaiak, az oroszok és Orbán pitiáner játszmáinak eszközeiként erre-arra sodródnak. Pedig valószínűleg tényleg nincs szó egyik vagy másik vakcina “alkalmasabbságáról”.

Az is tény persze, hogy az igazi botrány a többoldalú, orvosolhatatlan politikai csata, amely a fejünk fölött zajlik. A kínaiak mindent megtesznek politikai-gazdasági befolyásuk növeléséért. Az oroszok - amúgy méltán híres járványszakmai múltjukra hivatkozva - akár saját lakóik kárára is küldenének minél több helyre a vakcinájukból. Az EU pedig késve, hibásan, ügyetlenül próbál a politikai, gazdasági konkurensek ellen fellépni. Sajnos ebben a csatában bizony az EU Tanács és a Bizottság is kisszerűen politizál. A vak is látja, milyen jól jön ez a méltatlan és káros csatatér Orbánnak.

Azt hiszem, Orbán, mint már annyiszor, igencsak jó ritmusérzékkel kapaszkodik fel egy a baloldal számára igencsak hátrányos világtendencia hátaslovára. A hagyományos nagy, “néppárti jobb és bal” megosztottság szerepe egyre csökken. A nagy néppártok sokfelé nagy bajban vannak, de a francia, olasz, spanyol, portugál, holland, flamand, vallon stb. hagyományos szociáldemokrata baloldaliak is kevéssé lehetnek elégedettek, sőt még az északiak meg a brit munkáspártiak sem igazán sikeresek. Jó hír, hogy Bidenék a gazdasági és szociális mentőcsomagok terveivel fantasztikusan kezdtek.

Ahogy Európában a régi nagy néppártok tábora csökken, úgy jelennek meg az üres helyeken kisebb, de szintén demokráciapárti erők. Ez viszont azt jelenti, hogy a progresszív oldal Európában, meg nálunk is töredezettebbé válik. Közben pedig Orbán az EP-ben éppen ellentétes folyamatra, a szélsőjobb-populista erők frakcióegyesítésére törekszik.

Úgy hiszem azonban, ma sokfelé a világban az új pártpolitikai választóvonal nem a hagyományos nagy, néppárti “jobb és bal”, hanem a “populista nacionalizmus” és a “liberális demokrácia” között húzódik. Ez utóbbi nem egyenlő sem a “liberalizmussal” mint filozófia-fajtával, sem pedig a “liberálissal” mint kedvelt káromkodással. A liberális demokrácia ebben az értelemben a “demokratikus jogállam”, a “szociális demokrácia” logikai “nem-fogalma”.

A “populista nacionalizmusok” és a “liberális demokráciák” létharcában az “autokráciák” manapság nyilvánvalóan a “populista nacionalizmusok” melegvizében pancsolnak. Ez így van sok helyen Európában és a világban. És most már forduljunk befelé: a kérdés az, lesz-e elegendő ereje a mi ellenzéki együttműködésünknek, hogy egy erősen autokrata, a velejéig korrupt, populista nacionalista csoportot egy várhatóan korlátosan demokratikus választáson működőképes többséggel legyőzzön? És mindezt egy elég gyenge EU nehéz viszonyai közepette...

Hát ez a leckéje az ellenzéki együttműködésnek, no meg az elszánt biztos és a ma még bizonytalan választóknak.