A Mester és hulla elvtárs

Ügyeletes, kísérd ki a hulla elvtársat! – felejthetetlen zárómondat egy elfeledett írásból. Vasutas hősét roncsoló tüdővésszel a fővárosba küldi az orvos, speciális röntgenre. Ám a beteg hiába lobogtatja a beutalót, elkallódik a bürokrácia útvesztőjében. Két hét múlva, holtában visszatér, mert a hivatalban újabb papírokat követelnek tőle, hogy eltemethessék. Egyre kellemetlenebb szájszagát sem öblítheti le sörrel, mert a restiben „hullákat nem szolgálnak ki”.

Mihail Bulgakov (1891–1940) morbid humoreszkjének címe: Egy hulla kalandjai. Az ifjú orvos a polgárháború végén azért költözött Moszkvába, hogy hivatásos író legyen. Eleinte a Művelődésügyi Népbiztosság irodalmi osztályán gyártott jelszavakat. Például: „Harcoljunk a szifilisz ellen!” Nem túl eredeti, de előremutató, nyilván égető volt a probléma a szovjethatalom hetedik évében. Zsengéit a Gudok (Gőzsíp) című üzemi lap közölte.

„Gyakran bejött hozzánk a Na posztu (A vártán) című tengerész- és folyami újság szerkesztőségébe, amely szomszédos volt a Gudokéval. Átadták neki valamiféle kikötőparancsnok vagy kazánfűtő levelét. Bulgakov beleolvasott, vidám tűz gyulladt ki a szemében, leült a gépírónő mellé, és tíz-tizenöt perc alatt olyan tárcát diktált, hogy a szerkesztő az oldalát fogta, a munkatársak pedig az asztalra borultak a nevetéstől”, meséli a pályatárs Konsztantyin Pausztovszkij.

Akkortájt még elvárták az újságíróktól, hogy olvasói levelek nyomán rámutassanak a hiányosságokra. Visszásságok az egészségügyben, étkezdékben, társbérletekben, közfürdőkben (például miért Ivan bácsi a kabinos péntekenként, ami tudvalévőleg női nap, ahelyett hogy valamelyik asszony állna be helyette a karbantartásról?). A sok nyomorúságot jóhiszeműen a rendszer gyermekbetegségének tekintették, de már kezdett derengeni, hogy az maga a rendszer.

Bámulatos gárda jött össze a vasutas-szakszervezet lapjának tárcarovatában. A „csúfondáros fiatalokból álló kompánia” írta a fogalommá váló negyedik oldalt. Ott publikált Valentyin Katajev (Távolban egy fehér vitorla) és Jevgenyij öccse, aki az apai nevéből rövidített álnéven, Petrovként lett a sziporkázó Ilja Ilf klasszikus szerzőtársa (Tizenkét szék). Kötetben kiadatlan gyöngyszemek titkos lelőhelye maradt a Gőzsíp még fél évszázadon át, lefűzött példányait rongyosra olvasták a Lenin Könyvtárban.

Magyarul múlt ködébe vesző, mámorító időkben jelentek meg Bulgakov ifjúkori humoreszkjei (Guruló lakótér, Európa–Kárpáti Kiadó, 1990). A puha fedeles könyvecskét lapozgatva feltűnő – Kiss Ilona irodalomtörténész kitűnő utószava figyelmeztet is rá –, hogy a kis történetekben már érlelődnek a harmincas évek végén születő nagy mű, A Mester és Margarita motívumai, figurái, fordulatai. Már ott kísért bennük a közeljövő.

Torokszorító groteszk a halott vasutas kálváriája. Bulgakov doktor száz év előtti látlelete arról, hogyan pusztít a bürokrácia, a hülyeség, az érzéketlenség roncsoló tüdővész idején. Ennyit mára a borzadályos múltról, Olvasó. Ügyeletes, kísérd ki a hulla elvtársat!