Szávai Attila: Az oltás

Április. A régi, nagy kéz beoltotta a világot a tavasz oltóanyagával, a faluszéli földek fellélegeznek, kiengedik azt a nyers, erjedő földillatot magukból, amit hónapok óta tartottak magukban. Lassan, de jól érezhetően árad szét a tájon a tavasz. Mellékhatások nélkül bújnak elő a gyöngyvirágok. Az őzek megállnak a határban, érzik ezt az illatot, érzik az első tavaszi virágok kissé még bizonytalan lengedezését. Az égre néznek, szimatolnak, majd tovább ballagnak.

A falubeli kutyák is éreznek valamit a levegőben, hogy valami történni fog. Állatorvos érkezik a faluba, veszettség ellen készül beoltani az ebeket. Autójával épp most ér be a faluba, lehalkítja a rádió oltási híreit, elnémítja az operatív törzs legfrissebb adatait. Papírját keresi, amire a címeket felírta. Hosszan kotorászik a kesztyűtartóban. Az idős, közlékenyebb természetű nénik összesúgnak az utcákon, ahogy elhalad előttük. Itt van, mondják csendesen, majd ráncos arcukat feltartják a napfénybe, közben az állatorvos fess testéről és gondozott borostájáról ábrándoznak.

Az utca közepén megáll az autó, kiszáll a doktor, az egyik házba becsenget. De nem is kellene csengetnie, mert az oltandó kutya a kerítéshez rohan, hangosan ugat. A szakember kiszedi táskáját a kocsiból, mire a házbeliek egyike lecsendesíti a kutyát, beengedi a kapun a férfit. A szomszéd épületekben megrezdülnek a csipkefüggönyök, hiszen esemény van, aztán éppen mindenkinek most támad ingerenciája szellőztetni és ottfelejteni magát az ablakban. Az erőltetett nemodanézések csendesen elférnek az ablakokba tett virágcserepek között. Belép a doktor a portára. A teraszon néhány fős társaság ül, egymástól másfél méterre, egészségügyi maszkokban. Így társalognak. Nagymamának mindent kétszer és hangosan kell mondani, mert rossz a hallása. A társalgás épp arról folyik, hogy a fia a munkahelyén bevezetett kötelező egész napos maszkhasználatot kritizálja. Ha oxigénhez akarok jutni, mondja a középkorú férfi hangosan és tagoltan az idős nőnek, akkor ki kell mennem a budira, mert még a szarszagban is több az oxigén, mint a maszk alatt. Hangosan nevetnek. A nagymama nem érti, elmondatja még egyszer, immár a szomszédok is tudják, hogy egy üzemi klozetban több az oxigénmolekula, mint az egészségügyi maszk alatt. A néni is felnevet, szerényen csak, mert az ilyen csúnya szavakat, hogy szar, nem szereti hallani.

Az állatorvos int mindenkinek, köszön, majd lepakol az udvaron, két házbeli elé viszi a szűkölő, gyanakvó ebet. Egyikük a pórázzal huzigálja, a másik hátulról taszigálja. A doktor előveszi a fecskendőt. Erre mindenki elcsendesedik, az ablakpárkányokon látható balkonládákban növekvő dughagymák is.

A világ megáll, mindenki a fecskendőt figyeli, a kutya is. Felszívja az állatorvos az oltóanyagot, magasba tartja az eszközt. Egy pillanatra a tűhegy a világ közepe, és úgy csillan meg az áprilisi napfény a tű hegyén, mint amikor egy költő eszméletében egy pillanatra összeáll a világ szépsége a nagy, egyetemes törvények logikája, a világ működésének, tündöklésének varázsa. Amikor egy pillanatra felébred benne az univerzumot mozgató mögöttes, teremtő erő, amiket aztán szavakkal kell kifejezni.

A teraszon ülő férfiak kissé spiccesen, szakszerűnek tűnően magyarázzák a társaság női tagjainak a kutyaoltás várható részleteit. A doktorral együtt hárman fogják le a méltatlankodó ebet, unott, közömbös profizmus látható az orvos részéről. Az ötvenévnyi disznótoron edzett nagypapa feláll és felajánlja segítségét, de az állatorvos lebeszéli. A teraszon ülő nők egyike suttogva mondja a mellette ülőnek az orvossal kapcsolatban: milyen szép, de fáradt ember.

Egy másik férfi az asztalnál belekortyol a rozéfröccsébe, böffent egyet, visszahelyezi maszkját, majd próbál valami vicceset mondani. Krákog néhányat, majd azt mondja, az itt ücsörgő asszonyokat is beolthatja a doktor úr, már regisztráltak az oltásra. Felröhög a társaság, a férfiak ordenárén, az asszonyok valamivel halkabban. A doktor a fejét ingatja, csak a szemével mosolyog, nem akar állást foglalni ebben a témában. Inkább arra gondol, újabban a falusi férfiak bátrabban kacagnak a maszk alatt, mert így nem látni az évtizedes foghiányokat a szájakban. Nagyobbak a nevetések.

A kutya megkapja az oltást, majd idegesen elbújik a terasz egy rejtettebb zugában. Onnan figyeli, ahogy lerendezik a gazdái az oltás anyagi részét, halkan nyüszög. Halkan nyüszög a nagypapa is, mikor megtudja, hogy mennyibe került az oltás a féreghajtó tablettákkal együtt. Ezt kibeszéli a társaság, nagymama süteményestálat hoz ki a teraszra. Épp ott tartanak a kintiek, hogy drága volt a féreghajtó. Ezt nem hallja rendesen a néni, így a fröccsös férfi hangosan – hogy az épp távozó állatorvos is hallja – kiabálja, hogy mama, nagyon drága volt a féreghajtó tabletta! A doktor elhajt autójával. Épp ekkor lesz vége az összes szellőztetésnek a szomszédos házakban, halkan becsukódnak az öreg ablakok, elrendeződnek a függönyök.