Izland;vulkán;Reykjavík;

2021-04-06 16:24:37

Újabb hasadék nyílt meg, kitörhet az izlandi vulkán

Szakemberek szerint a kitörés akár évekig is eltarthat, a láva összetétele egy újabb aktív korszak kezdetét jelzi.

Új, többszáz méteres hasadék nyílt a földben, ötszáz méterre az első krátertől az izlandi Fagradalsfjall vulkán kitörése következtében – írta az Euronews

A tűzhányó kitörését, amely március 19-én este kezdődött, a szakértők már egy éve megjósolták. Azóta ötmillió köbméter láva ömlött a felszínre, és terült szét átlagosan nagyjából húszméteres vastagságban a tűzhányó körüli völgyben. Mint megírtuk, négy órával A Geldingadalsgos névre keresztelt kitörést követően a láva mintegy 200 futballpályányi területet borított be, mostanra 20 olimpiai úszómedencét lehetne vele megtölteni.

Április 5-én a krátertől ötszáz méterre, egy magaslaton újabb repedés nyílt meg, a láva látványos, többszáz méteres folyamként indult meg a szomszédos völgy felé. A főkráter és az új kitörési helyszín feltehetően ugyanabból a forrásból táplálkozik, mindkét helyen 5-6 köbméter láva ömlik ki másodpercenként – írta a Hello Izland.

A környéket sok turista keresi fel, van, aki teát főz, más virslit süt a lassan mozgó forró lávában. A völgyben védőruhába öltözött kutatók is dolgoznak, hogy többet tudjanak meg a kitörés előtt nagyjából 6000 évig szunnyadó tűzhányóról. A Tűzhányó Blog közösségi oldaláról többek között az is kiderül, az új hasadék nem messze nyílt meg egy kutatócsoport táborától, akiknek így „villámgyorsan” kellett onnan elköltözniük.  

A szakemberek szerint ez Izland történetének eddigi legkisebb kitörése, amely nem járt földrengéssel, robbanással, hamulövelléssel. A hatóságok szerint a kiömlő láva mennyisége nem jelentős, és lassan mozog, a hasadékot pedig zárt völgyek veszik körül. A lávafolyam így nem jelent veszélyt az emberekre és a lakott területekre.

A helyi vulkanológusok szerint van esély arra is, hogy újabb, akár nagyobb hasadék is nyílik a területen. A szakemberek szerint nem lehet tudni, hogy a kitörés meddig tart, hónapokig, de akár évekig is eltarthat. A láva összetételéből arra következtetnek, hogy egy új aktív, akár 3-400 évig is tartó korszak kezdetét jelzi.