Kína;Magyarország;egyetem;

2021-04-06 19:45:51

Brutális összegű kínai hitelből húzzák fel Orbánék a sanghaji elitegyetem budapesti kampuszát

Az építkezés egyes becslések szerint 540 milliárdba kerülhet.

A fővárosi önkormányzat nem támogatja, hogy a magyar adófizetők pénzén több ezer magyar diák megfizethető lakhatása helyett a kínai befolyásszerzést segítse a magyar kormány – írta Karácsony Gergely a közösségi médiában keddi posztjában. Ezzel a főpolgármester arra utalt, hogy az atlétikai stadion megépítését lehetővé főváros-kormány közötti alku részeként 2019 decemberében aláírt megállapodás 4. pontja szerint a területen „végleges állapotában 8-12 ezer egyetemi hallgató számára kollégiumi elhelyezést és a szükséges infrastruktúrát biztosító Budapest Diákváros” jön létre. Ezt felrúgva helyezné el éppen oda a kormány a kínai egyetemet.

A terület kisebb része az államé, ráadásul ennek felhasználásáról is megállapodást kötött a fővárossal, így nem csinálhat azt, amit akar – tette hozzá Karácsony. A főváros ragaszkodik a megállapodásban foglaltak betartásához. A Népszava a megállapodás felrúgásáról, a Budapest Diákváros sorsáról Fürjes Balázs Budapest és az agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkárt is megkérdezte, de nem kívánt nyilatkozni az ügyben, mivel a döntés tőle függetlenül született.

A Direkt36 kedden számolt be arról egy kiszivárgott minisztériumi előterjesztés alapján, hogy a budapesti Fudan Egyetem 540 milliárdosra becsült építése jelentős részben kínai alapanyagokból, kínai munkával, kínai hitelből valósulna meg, amit nagyrészt Magyarország állna. Az építkezéshez 450 milliárd forint értékű hitelt venne fel a magyar állam a Kínai Fejlesztési Banktól 10-15 éves futamidővel. A hitelt teljes egészében a magyar állam fizetné vissza a vagyonkezelő alapítványon keresztül.

Ahogy azt a Népszava korábban kiderítette, a kormány az új Atlétikai Centrummal átellenben, a Kvassay-híd túloldalán lévő Nagyvásártelep környéki területet, a Budapest Diákváros – Déli Városkapu Fejlesztési Program helyszínét adná át a kínai egyetem budapesti campusának. A telkeket 821 millió forintért vásárolják meg hozzá.

Az egyetemet egy kínai-magyar vagyonkezelő alapítvány működteti majd, az alapításhoz szükséges tőke javarészét és a campus építéséhez az ingatlanokat a magyar állam biztosítja, Kína egy egyelőre meg nem határozott összeggel száll be az alapítvány tőkéjébe és a tervek szerint vállalja az egyetem éves működtetését. Bár a Fudan az egyetemek világranglistáján az előkelő helyet foglal el, erős bizalmatlanság övezi, a kínai befolyásszerzés eszközének tartják.