„A Fidesz-kormány az elmúlt tíz évben több százmilliárd forint közpénzt biztosított a futballisták képzésére. Ennek ellenére azt tapasztaljuk, hogy soha ilyen kevés fiatal magyar labdarúgó nem játszott az első osztályban, mint napjainkban. Érdemes megvizsgálni azt is, hogy az Európa-bajnokságra kijutott válogatott tagjai közül hány játékost köszönhetünk a milliárdokból részesülő utánpótlásnevelő-műhelyeknek” – mondta a Parlamentben dr. Steinmetz Ádám, a Jobbik országgyűlési képviselője. Az olimpiai bajnok vízilabdázó a Népszava kérdésére kijelentette, nem tartja magát futballban jártas szakembernek, ám sportbéli kötődése megkérdőjelezhetetlen, ahogy az is „van némi tapasztalatom az élsport terén”.
Leszögezte, az Európa-bajnoki szereplés kivívása egyértelmű siker, ám a képet árnyalja, hogy ez nem a társasági adóból finanszírozott utánpótlásműhelyeknek tudható be. „A szerb egyesületek több játékost adnak a jelenlegi válogatottnak, mint a Ferencváros, az Újpest, a Felcsút és a Kisvárda összesen” – összegezte a helyzetet. Elmondta, hálás lehet az ország labdarúgást kedvelő része az Eb-szereplésért a térségben lévő országoknak. „Nikolicsot és Könyvest teljesen, Holendert részben Szerbiának köszönhetjük. Nego francia, Orbán német. Rajtuk kívül Szalai Attila, Szalai Ádám, Kecskés Ákos és Szoboszlai Dominik sem a magyar utánpótlás-rendszer hatékonyságát, hanem a külföldiekét dicséri” – fogalmazott Steinmetz, aki megjegyezte: az említettek karrierjük nagy részét külföldön töltötték és ott is nevelkedtek. Összesen kilenc olyan játékos van a keretben, aki nem a magyar képzés folytán lett elismert labdarúgó.
A magyar klubok ugyan nem jeleskednek, de azért onnan is el lehet jutni a válogatott szereplésig, hiszen az MTK Gulácsi, Bese és Schäfer révén volt érdekelt a nemzeti csapat sikerében, míg a Honvédnak elévülhetetlen érdemei vannak Botka, Barát és Gazdag válogatottságában. Pécs, Debrecen, Paks, Győr és Fehérvár járult még hozzá a válogatott csapat összeállításához.
„Ami viszont roppant szomorú, hogy az utánpótlás-nevelés terén egyáltalán nem bázisa a válogatottnak a Ferencváros és az Újpest. Hiába lett államilag elismert akadémia a kisvárdai, egyetlen játékosa sem jutott el a nemzeti csapatig” – mondta az olimpiai bajnok, aki szerint ezek ismeretében egyáltalán nem populista a kérdésfeltevés: milyen szakmai munka folyik az akadémiákon? Ki ellenőrzi az utánpótlás-nevelésre elköltött tao-milliárdok hasznosulását?
A felcsúti „modell” az egyetemes magyar sportban párját ritkítja: az akadémiára eddig nagyjából hetven milliárdnyi adóforintot költött az állam, ám a mai válogatottból csak Kleinheisler és Sallai fordult meg a Fejér-megyei futballközpontban. „De karrierjükben csak rövid ideig voltak ott, ezért erős túlzás lenne a Felcsúthoz kötni pályafutásuk sikereit” – folytatta Steinmetz, aki úgy vélte: a jelenkor legnagyobb futballsikere sokkal inkább köszönhető Szerbiának, Németországnak, Olaszországnak, Franciaországnak, mint a Felcsútnak, a Kisvárdának, az Újpestnek vagy épp a Ferencvárosnak.
A Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítvány, illetve Puskás FC Kft. a közelmúltban tette közzé a tavalyi év pénzügyi beszámolóját. A felcsúti foci tavaly 3,8 milliárd forintos eredménnyel tudta le a Coviddal és a kormányzati korlátozó intézkedésekkel súlyosbított évet, és a történtek egyáltalán ne rázták meg: a szponzorok, állami támogatások révén csak tavaly 7,5 milliárd érkezett Felcsútra, ami azt jelenti: naponként 21 millió forintos támogatást kapott a helyi futball.
Elvileg ennek túlnyomó része nem állami, hanem piaci alapon szerzett forrás, csakhogy ezt is árnyalta Steinmetz Ádám: „Elég megnézni a klub honlapján, hogy mely cégek támogatták az alapítványt vagy a klubot az elmúlt évtizedben: szinte csak olyanok, amelyek rendre nagy volumenű állami közbeszerzési pályázatokat nyertek. Egészen abszurd és életszerűtlen, hogy a piacon egymással éles konkurenciaharcban álló, független építőipari cégek egymást tapossák ugyanannak a klubnak a támogatásáért. Ilyesmire sehol máshol nincs példa. De mindezen túl, ha már ennyi a pénz, ekkora a támogatás, akkor elvárható lenne, hogy az akadémia ontsa a tehetségeket a válogatottba és az NB I-be. Ehhez képest soha ilyen kevés magyar játékos nem játszott az első osztályban, mint most. A játékperceket tekintve csak 17 százalék jutott a 23 év alattiak számára tavaly. A magyarnál erősebb szerb nemzeti bajnokságban a szerb fiatalok aránya ötven százalék felett van. Ez lenne az elvárás nálunk is. Nonszensz, hogy a magyar adófizetők finanszírozzák a külföldi játékosok szerepeltetését. Sőt már az utánpótlásban is vannak légiósok, ami a magyar edzői kar kritikája egyben. A felsoroltak a rendszer olyan vadhajtásai, amelyeket indokolt lenne lenyesni. Ha ezt nem tesszük meg sürgősen, akkor kialakulhat a labdarúgás és sportellenes közhangulat. Olimpiai bajnokként ennek nem örülnék, ezt nem engedhetjük meg.”
