Réka 34 éves, Móni 33, bejegyzett élettársi kapcsolatban élnek. Két kislányuk van, a négyéves Villőt Mónika, a kétéves Teklát Réka szülte. A család még nem teljes – tavaly szeptemberben örökbefogadónak jelentkeztek.
A négytagú család egy hónapja költözött társasházból a tágas, 80 éves családi házba. Az utcán óriási földkupac jelzi, hogy az átépítésnek még nincs vége. A külső falról még hiányzik a kőpor, de bent frissen festett falak és új bútorok illata fogad. Móni nyit ajtót, Réka a két kislánnyal rója a háztömbköröket. Szeretné, ha elaludnának az ikerkocsiban, hiába Villő és Tekla minden erejével küzd az álom ellen. A tágas nappaliban várjuk, ki nyer. Az asztalt szivárványszínű tojások díszítik, a kislányok készítették húsvétra. A hatalmas ablakokon át az udvarra látni, a munkások még a melléképületeket építik, de a kert már körvonalazódik: a nemrég elvetett fűmagot a kismadarak csipegetik, de homokozó már van.
„Rékával 7 éve ismerkedtünk meg, hamar össze is költöztünk. Már a kapcsolatunk elején megbeszéltük, hogy szeretnénk gyerekeket, legalább négyet. Azt is tudtuk, hogy a szülést sem hagyjuk ki az életünkből, mindketten át akartuk élni a várandósság, a szülés, a szoptatás élményét, de az örökbefogadásban is egyetértettünk.”
Móni lett előbb várandós, Réka akkor éppen a doktorijára készült. Megszületett Villő, majd két évvel később Tekla, ő már Rékától. „Mindkét lány mindkettőnké, mindent együtt csináltunk végig. Közösen jártunk terhesgondozásra, együtt választottunk nevet. Villő itthon született, Réka végig velem volt. A kisebbik kislányunk kórházban jött a világra, én foghattam először a kezemben.”
– Hogyan jött a felismerés, hogy azonos nemű párral vagy boldog?
– Voltak férfiak az életemben, de nagyon hamar szakítottam mindegyikkel. Nem tudtam, mi a baj, de éreztem, hogy valami nem jó. Aztán egyszer megismerkedtem egy lánnyal, aki bevallotta, hogy másképp szeret engem – szerelmes belém. Na, akkor esett le nekem, hogy igazából én is így érzek. 18-20 éves lehettem. Először elmondtam a testvéremnek, aztán az anyukámnak. Majd gyorsan elmentem otthonról, hogy emésszék a hallottakat.
– Emészteniük kellett?
– Azt gondoltam, hogy igen, biztos így is volt, de negatív visszajelzést soha nem kaptam. Elfogadtak. És nem csak a szűk családom, a rokonok is. Azt a barátnőmet még nem vittem haza, Réka volt az első, akit bemutattam.
Móni azt mondja, semmiben nem különbözik a kapcsolatuk a hagyományosan elfogadott férfi-nő felállástól. „Ha a hagyományos családokat nézzük, ahol a nő végzi a házimunka jelentős részét, a férfi pedig dolgozik reggeltől estig, majd otthon leül a tévé elé, akkor van különbség. De szerintem a legtöbb kapcsolatban ez már nem így van. A szereposztás változik, sok családban mindenki csinál már mindent. Ez nálunk is pont így néz ki.”
Mi az az apa- vagy anyaminta?
– Mit jelent neked a család?
– Azt, hogy összetartozunk, együtt vagyunk, számíthatunk egymásra, mindent megbeszélünk.
– Mit jelent szülőnek lenni?
– Vigyázok a gyerekeinkre, meghallgatom őket, odafigyelek rájuk. Ők állnak az első helyen. Nem úgy van, hogy kitalálok valamit és csinálom, hanem mindig mérlegelem, hogy az milyen hatással lesz a gyerekekre. Ezzel mindketten így vagyunk, és nagyon élvezzük.
– Akik nem fogadják el a szivárványcsaládokat, azt mondják, hogy az azonos nemű pároknál a gyerekek előtt nem lesz apa- vagy anya-, férfi- vagy női minta. Mit gondolsz erről?
– Na, de mi az az apa- vagy anyaminta? Én például bármikor fölfúrok egy polcot a falra, de ismerek olyan apukát, aki erre soha nem vállalkozna. Nézd csak, azt a három sor járólapot én tettem le. Még vágni is kellett, mégis meg tudtam csinálni. Vagy arra gondolhatnak, hogy az apuka állva pisil, az anyuka meg ülve? De van ülve pisilő apuka is. Szóval nem értem, mi marad ki a mi lányaink életéből. Vannak egyébként férfiak a családunkban, a lányok imádják a nagypapájukat és a nagybácsikat.
Mindketten heteró családban nőttek fel – mondja Móni, tehát nem igaz, hogy az otthonról hozott minta a meghatározó. Móninak két testvére van, mindkettő szintén heteró családban él, ahogy Réka három testvére is, a negyedik pedig szintén azonos nemű pár oldalán találta meg a boldogságot. Szerinte azt nem lehet előre eldönteni, hogy kihez vonzódunk majd, és kihez nem.
– Hogyan szólítanak a lányok?
– Én anya vagyok, Réka meg a mami. A politikai közbeszédből, az ellenséges hangulatból egyébként mi semmit nem tapasztalunk. Amikor elmentünk együtt a védőnőhöz, megkérdezte, ki az apa. Mondtuk, hogy nincs. Ja, jó, mondta ő, és kihúzta azt a sort.
– És mi van akkor, amikor az anya nevét kell megadni?
– Na, ez már problémásabb. Villőnek hivatalosan én vagyok az anyukája, Teklának Réka. Mindkét lánynak egy szülője van, a törvény így engedi. Ugyanakkor nem egyedülállóként vesszük fel a családi pótlékot, mert egyikünk sem az, és pereskedéssel ugyan, de elértük, hogy a két gyerek után járó összeget kapjuk meg. A családi adókedvezményt is két gyerek után veszi igénybe Réka. Az örökbefogadásnál viszont megint csak egyedülállónak számítunk, és a Babaváró támogatásra sem vagyunk jogosultak.
– Az óvodában elfogadtak a szülők?
– Soha nem tapasztaltunk rosszat. Jönnek hozzánk a gyerekek, és Villőt is áthívják játszani. Senki nem kérdezte még tőle, hogy hol van az apukája, vagy miért van két anyukája.
– Ha Villő vagy Tekla tőletek kérdezi ezt, mit mondotok?
– Azt, hogy nincs apukájuk. Azt már kérdezgeti Villő, hogy lesz a kisbaba. Ilyenkor elmeséljük neki, hogy kell hozzá egy férfi és egy női sejt. Azoknál a családoknál, ahol van apuka, adott, hogy ő viszi a férfisejtet, az anyuka a nőit. Ahol nincs apuka, mint nálunk, lehet külső segítséget kérni. Kapunk férfisejtet, így lettek ők is.
Lehet, hogy el kell majd költözni
Móni eddig könnyeden beszélt az életükről. De amikor szóba kerül, milyen heves hadjárat indult a szivárványcsaládok ellen, és hogy problémának nevezte őket a családokért felelős miniszter, elsírta magát. „Néha elgondolkodunk, hogy vettünk ugyan egy házat, de nem tudjuk, meddig maradhatunk itt. Lesz-e olyan, hogy el kell mennünk? Nem szeretnénk, de ha úgy adódik, akkor muszáj.”
– Mikor lesz muszáj?
– Akkor, ha bántják a gyerekeinket. Most egy szuper óvodába jár Villő, az óvónéni is csodálatos, de jön majd az iskola, és ki tudja, mi lesz. A politikai hergeléstől, a politikai hatalomtól félünk a legjobban. A szomszéd nénink 74 éves. Azt mondta, látja, hogy a híradóban milyen cirkusz megy az azonos nemű párok ellen, és fel van háborodva, mert ő még senkit nem látott, akik annyira szeretik egymást, és olyan szépen nevelik a gyerekeket, mint mi. Ő is tud az örökbefogadási tervünkről, és nem érti, hogy fordulhat elő, hogy bárki megkérdőjelezi, nálunk jó helyen lenne-e egy gyerek.
Közben megjött Réka, az alvó lányokat az udvaron hagyta a babakocsiban. Leül az asztalhoz, a könnyes szemű Móni mellé. „Addig tudok Magyarországon élni, amíg nem csorbulnak a jogaink, amíg egy családként élhetünk. A bejegyzett élettársi kapcsolat egyelőre biztonságot ad, de ha ez bármilyen módon veszélybe kerül, akkor megyünk. Nekem az is fontos, hogy olyan iskolát találjunk, ahol nem ölik ki a gyerekeink kreativitását, széles körű tudást szerezhetnek.”
Réka biológus, azt kutatja, hogyan alakul ki az antibiotikum-rezisztencia, és miként lehet kezelni azokat a baktériumokat, amelyek több antibiotikumra is rezisztensek. Móni babaúszást tart. A karantén miatt az uszodák zárva vannak, így most ő van gyesen Teklával.
„Szeretnénk, ha hamarosan bővülne a család, ezért szeptember elsején elindítottuk az örökbefogadást a Tegyesznél (Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat – a szerk.)” – meséli Móni. Ekkor még szó nem volt arról, hogy az egyedülállóknak ehhez majd miniszteri engedélyre lesz szükségük. Nekünk már megvan a gyámhivatali engedélyünk, én épp ma vettem át. Kíváncsian várjuk, mire lesz ez elég. A gyakorlat szerint az örökbe fogadott kisgyereknek a család legkisebb gyerekénél fiatalabbnak kell lennie. Ezért Réka és Móni határozata úgy szól, hogy 2019. január 19-e után után született, egy, vagy testvérek esetén kettő egészséges vagy korrigálható egészségi állapotú kisfiú vagy kislány kerülhet hozzájuk. Származási kikötés nincs.
„Először az adott megyében keresnek családot a gyereknek, és ha öt pár visszautasítja, akkor az országos lista következik. Ha öten onnan is elutasítják őt, akkor jöhetnek szóba az egyedülállók. Magyarul, ha van egy gyerek, akit tízen nem kérnek, akkor van nekünk esélyünk. Nagyon szomorú, hogy ezzel mennyi fölösleges idő megy el. Mi most azt az utat választottuk, hogy mivel csak egyénileg fogadhatunk örökbe, mindketten, külön-külön indítottuk el az eljárást.”
Főszerepben a gyerekek
Közben felébredt Villő, a babakocsiból kukucskál. Réka szalad ki érte. A nyűgösség két percig tart, aztán már vezet is be a szobába, hogy megmutassa, hol alszanak éjszaka Teklával, anyával és mamival. Az ágy mérete elképesztő. Egyedileg gyártott, két franciaágy méretű bútor. „Nézd, az ott Tekla kupaca, ez meg az enyém.” Teklát legalább tizenöt plüssállat várja este, Villőt csak három. Szilaj, a lovacska, van még egy ló, őt anya és a mami varrta, na és a lila rénszarvas. A nappali szőnyegét Duplo-építmények borítják, innen a gyerekszobába egy kis alagúton is át lehet mászni. „Ezeket nem én építettem ám, hanem anya. De nézd, festettünk tojásokat, ezeket én, ezeket meg Tekla. És képzeld, ebédre a leves után ettünk palacsintát. Nutellásat.”
– Ki sütötte?
– Hát a mami. Húsvétkor meg anyával sütöttünk kalácsot. Én kentem meg a tetejét.
Mesél arról is, hogy már nagyon hiányzik neki az ovi, mindenkivel szeret játszani, de legjobban Dórival. Várja a kistestvéreket, kislányt meg kisfiút is szeretne. Itt egy kicsit elgondolkodik: „Ja, nem is. Inkább két fiút.”
– Jó sokan lesztek akkor. Hatan is elfértek majd az ágyban?
– Hát persze. Láttad, milyen hatalmas. Ja, és képzeld, nekem is lesznek gyerekeim, Bencének és Palkónak hívják majd őket.
Felébredt Tekla is, ő mami nyakába fúrja a fejét. Villő közben teljesen átvette a főszerepet. Veszi a cipőjét, mutatja, mi hol lesz majd az udvaron. „Nézd, itt lesz a csúszda, itt a mászóka meg a medence. A homokozót anyával meg mamival csináltuk. Neked is tetszik?”
Tyúkól is készül, mert Réka és Móni szeretnék, hogy a gyerekek reggel kiszaladhassanak friss tojásért. A kutyakérdés kényesebb téma, Móni még ellenáll. A szomszéd felől hiányzó kerítés egyelőre meg is oldja a problémát. „Gyere, megmutatom a rollerem, meg biciklizni is tudok” – sorolja Villő, és már hozza is a tárolóból a kétkerekűt, teker, mint a szélvész. A közelben lévő ovit is meg akarja mutatni. Abban maradunk, hogy mi hazaindulunk, de követjük kocsival. Tekla és Réka az udvarból integetnek. Villő pedig elindul anyával, Móni alig bír szaladni mellette.
Abban a pillanatban az első száz problémánk egyike között szerepel, hogy le ne hagyjuk őket, és Villő büszkén megmutathassa nekünk az imádott ovit. És sikerült. Integet, mutogat, hogy nézzük csak, ez az. Mi is integetünk, tapsolunk, hogy milyen szuper. Az egyetlen problémát pillanatok alatt megoldottuk.
