Előfizetés

Költő hazudj

Megnéztem a Hírkereső segítségével, hogy miként tálalta a magyar sajtó azt a két ügyet, amelyek felkavarták a magyar közéletet. Petry Zsolt volt válogatott labdarúgó berlini kirúgásáról, illetve a Gulyás László egyetemi tanár előadásán elhangzott, minimum rasszista kijelentésekről beszélek. Leginkább az érdekelt, mennyiben igazolható Deutsch Tamás - Orbántól átvett – állítása, miszerint „még mindig komoly, baloldali, liberális médiafölény van, még mindig messze vagyunk bármiféle egyensúlytól, de haladunk felé”. Nos, arra jutottam, hogy miközben Petry esetéről ugyan beszámolt mind a bal-, mind pedig a jobboldal, ez utóbbi szinte kizárólag a kormánypárti véleményeket emelte ki, csatasorba állítva az állam által irányított valamennyi felületet, miáltal a Hertha döntését elítélő állásfoglalások közel kétszer annyi fórumon jelenhettek meg, messze eltávolodva a tényszerű közléstől; szinte mindenütt a szólásszabadságot kérték számon a berlini csapaton. Gulyás Gergely kancellária miniszter lényegében lenácizta a németeket, újabb szélsőséges muníciót adva az általuk pénzelt-irányított médiának. Ezzel szemben Gulyás László meghökkentő kijelentéseit a jobboldali sajtó nem közölte, az ő olvasótáboruk előtt ez az ügy nem létezett. Nyilván e két történet kezeléséből még nem vonható le semmilyen megbízható következtetés a valódi arányokról, de objektív kutatók nem állíthatnak mást, mint hogy a nyilvánosságot közel kilencven százalékban megszállta az Orbán-kormány. Maga alá gyűrte a megyei lapok mindegyikét, kisajátított ezen felül is több száz újságot, a közterületi reklámok nagy többségét, irányítása alá került lényegében a teljes a reklámpiac, ahol csak tehette, elpusztította az ellenzéki orgánumokat, és ellentmondást nem tűrően degradálta saját hangjává a közmédiának már csak gúnyból nevezhető televíziót, rádiót, hírügynökséget. Ma a magyar állami  sajtóirányítás leginkább a közép-kádári korszakhoz hasonlítható, még akkor is, ha EU tagországként – meddig? – nem rendelkezik a diktatúra minden eszközével. Mellesleg az Unió szégyene, hogy mindezt egy évtizede látja, tudja, tapasztalja, mégis elviseli, noha a szövetség talán egyik legfontosabb alapértéke a média szabadsága. Hiába készült számtalan jelentés, vizsgálat mindarról, ami e téren Magyarországon tapasztalható, és hiába próbáltak figyelmeztető üzeneteket is küldeni a magyar kormánynak, a helyzet csak tovább romlott. És nem is számíthatunk semmi jóra, változásra. Sőt. Ha a Fidesz EP képviselője képes ilyen bődületesen hazug kijelentésre, akkor abból nyugodtan levonhatjuk a következtetést: a párt újabb felületek lerohanására, illetve gründolására készül. Száz százalék persze sosem lesz. Még a nyílt diktatúrákban is létezett a szamizdat, vagyis rejtett utakon mindig el fog jutni az emberekhez, ha mondjuk egy, amúgy magas állami kitüntetésben részesített egyetemi tanár szélsőséges nézeteket oktat. Legfeljebb a rendszer nem változik. Szóval a ma Arany Jánosa úgy fogalmazna: költő nyugodtan hazudj, nem számít, ha rajtakapnak…   

Egy mondat

Még sosem volt jó háború vagy rossz béke! - hirdeti a felirat a Shankill Roadot a Springfield Roadtól elválasztó kerítésen. Ezeknek bezzeg mondhatják, a friss videókon lelkes belfasti tinédzserek Molotov-koktéllal dobálják a filozofikus betonfalat. A Shankill Road Londonhoz húzó protestáns lojalistái éppen olyan dühösek, mint a Springfield Road katolikus, köztársaságpárti, az ír egyesítést támogató lakói. Keresztény gyűlöl keresztényt, civilizált brit polgár kulturált európait. Csak hogy jobban értsük a síita-szunnita vagy buddhista-hindu ellentéteket, Szíriát, Irakot, Afrikát. Dühösnek, bizonytalannak lenni, a jövőtől félni nem bűn. Észak-Írországban is pont elég ok van rá: például a Brexit, amelyről már az elején lehetett tudni, hogy az írek esetében egyszerűen nincs mindenkinek jó megoldás. Vagy újra határok választják el az Ír Köztársaságot és Észak-Írországot, vagy a lojalisták fogják magukat vesztesnek érezni, amiért a katolikusok persze már megint jobban jártak, az EU-ból kikerülve is részei maradhattak az európai piacnak. A Brexit azonban nem magától jött, mint a koronavírus. Bár a frusztrációhoz és az abból fakadó értelmetlen erőszakhoz utóbbi is hozzájárul, a Brexit tisztán politikai termék. Arra szolgált, hogy külső célpontra terelje a lakosság más okokból kialakult szorongását és mérgét. A London és Brüsszel ütközéséből kipattant szikra azonban puskaporos hordón landolt: Írország még csak 99 éve vált ki az Egyesült Királyságból, még csak 23 éve (mellesleg pont ma, április 10-én), hogy Bill Clinton amerikai elnök közvetítésével létrejött a három évtizeden át parázsló polgárháborút lezáró nagypénteki megállapodás. Az a tanulság, hogy a politikusok jobban tennék, ha óvatosan gyújtogatnának. Persze vannak, akik pont robbantgatni szeretnének. Ők olvassák el újra az első mondatot!

Ígéretek, katasztrófák

A kormány teljes mértékben átértelmezte a pandémiát. Idáig a járvány egy kiszámíthatatlan hullámvasútnak tűnt, azonban a Magyar Közlönyből nemrég kiderült: csak meg kell mondani, hogy április 19-ig legyen szíves távozni, és ez a veszélyes, eddig több mint 20 ezer emberéletet követelő megbetegedés készségesen eltűnik. Az április 19-ei dátum nem más, mint az iskolák újraindítása. Ez az a nap, amit a kormány a rendeletei között rögzített, ekkor fog az oktatás visszaállni a tantermi munkarendre. Persze senki nem szereti a digitális oktatást: eleinte bizakodtunk, hogy hoz egy kis színt a tanítási módszertanba, azonban mára a tanárok és a diákok is egy életre elidegenedtek az online tanulás összes létező formájától. A kormány tehát valószínűleg azt várta, hogy mindenki rohanni fog vissza a kicsikét talán elfogadhatóbb és használhatóbb oktatási szisztémába, ám egy ilyen korai időpont megnevezése, a járvány tetőzésének napjaiban jó néhány kérdést felvetett. A szakszervezetek kérésére a pedagógusokat előre vették az oltási tervben, így az ő oltásuk jelen pillanatban is folyik, Pfizer és Moderna vakcinákkal. A gyógyszergyártók állítása szerint két dózis beadása után éri el készítményük a kívánt hatást. Nincsen szükség matektanárra ahhoz, hogy kijelentsük, az oltások jelenlegi sebességével nem lesz idő arra, hogy a második adag oltást is beadják nekik.  Orbán Viktor a közmédiának adott interjújában azt mondta, hogy szerinte egy oltásnak is elegendőnek kell lennie ahhoz, hogy az oktatás újraindulhasson. Ám véleményem szerint elfelejt egy eléggé fontos részletet! Még ha azt feltételezzük is, hogy a tanároknak beadott oltás védelmet nyújt a fertőzés ellen, a diákoknak még lehetőségük van szétszórni egymás között, ráadásul az, hogy valaki fiatal, még nem garancia arra, hogy nem lehetnek krónikus betegségei. Rengeteg ilyen diák találhatja magát az út szélén felejtve az újrainduló oktatásban. Tegyük fel, hogy egy középiskolás fiatal elkapja a vírust. Akár az iskola területén belül, akár akkor, ha mondjuk ingáznia kell a a tömegközlekedéssel, a végeredmény ugyanaz; ha tünetmentes vagy csak enyhe tünetei vannak, szét fogja szórni a megbetegedést az osztálytársai között, majd azzal a lendülettel haza is viszi. Ezzel pedig éppen azt érjük el, amit egészen idáig szerettünk volna elkerülni: teret adunk a szuperterjesztőknek, azaz nekünk, diákoknak. Megértem azokat az érettségizőket, akik ettől az iskolában eltöltendő  két héttől várják a csodát. Megértem azon diáktársaimat, akik már nagyon szeretnének találkozni a barátaikkal, és normálisabb életet élni, mint a járvány ideje alatt. Azonban jelenleg ennek még nincsen itt az ideje. Katasztrofális végeredménnyel fenyeget ez a döntés, és hiába kongatják a pedagógusok a vészharangot, a kormány, úgy tűnik, végig fogja vinni ezt a tervet, ahogy arra Orbán Viktor a fent említett interjúban többször utalt. Innentől pedig csak abban bízhatunk, hogy most tényleg jó lóra tett a Fidesz.