Románia;Szlovénia;koronavírus;

2021-04-10 16:27:12

Már nem gyötri Szlovéniát a kijárási tilalom

Romániában eközben az esetszám meghaladta az egymilliót.

Szlovénia fokozatosan enyhít a koronavírus-járvány terjedésének megfékezésére hozott korlátozásokon, így szombattól már nem kötelező a szájmaszk szabadtéri viselése, amennyiben betartható a másfél méter távolság, hétfőtől pedig feloldják az éjszakai kijárási tilalmat is - írta a helyi sajtóra hivatkozva az MTI. A magyar állami hírügynökség szerint a ljubljanai kormány péntek este hozott döntése alapján ugyanakkor - néhány kivétellel - továbbra sem lehet egyik régióból a másikba utazni, ezt csak 48 óránál nem régebbi PCR-teszttel lehet megtenni, ami kiváltható oltási bizonyítvánnyal vagy igazolással arról, hogy az illető már átesett a fertőzésen.

Továbbra sem lehet összejöveteleket tartani. Szigorúan tilos az esküvők, különböző rendezvények és ünnepségek rendezése. Engedélyezik azonban a vallási szertartásokat, de 30 négyzetméterre csak egy résztvevő juthat. 

Szlovéniában a kormány április 11-ig - a húsvéti időszakra - teljes zárlatot rendelt el. Hétfőtől azonban az iskolások és az óvodások visszatérhetnek az oktatási és nevelési intézményekbe, valamint újra nyithatnak az üzletek és a szolgáltatások.

A kabinet formálisan egy hónappal, május 18-ig meghosszabbította a járványhelyzetet az egész országra vonatkozóan, valamint változtatott a januárban elfogadott ütemterven, amelyben a közlekedési lámpákéhoz hasonló színkódos rendszer alapján határozza meg, milyen enyhítéseket vezetne be piros, narancssárga, sárga vagy zöld besorolás esetén.

A piros szakaszban, amelybe hétfőtől kezdve tartozik Szlovénia, a fertőzöttek számának heti átlaga nem haladhatja meg 1350, a kórházban kezelt betegek száma pedig az 1200 főt. Ellenkező esetben, az a régió, amelyben ezek a számok magasabbak, újra fekete besorolást kap, ami a húsvétihoz hasonló lezárást jelent.

Újabb enyhítések akkor léphetnek életbe, amikor heti bontásban ezer fő alá csökken az új fertőzöttek, valamint a kórházban kezelt betegek száma. Ebben az esetben a narancssárga szakaszba lép Szlovénia, és újraindulhat a felsőoktatási intézményekben az oktatás, tíz főig engedélyezik az összejöveteleket, kinyithatnak a vendéglátóhelyek teraszai és kerthelyiségei, valamint megszüntetik lakhelyelhagyási tilalmat.

Szlovéniában szombatra 1250-nel, több mint 225 ezerre nőtt a regisztrált fertőzöttek száma. Az elmúlt napon 12 beteg hunyt el, amivel a járvány halálos áldozatainak száma 4112-re emelkedett. A koronavírusos betegek közül 605-en vannak kórházban, 141-en intenzív osztályon.

Egymilliónál is több a fertőzött Romániában

A mintegy húszmilliós lakosságú országban tavaly február 26-án fedezték fel az első koronavírus-fertőzést. Az azóta eltelt 13 és fél hónap alatt tehát a lakosság legalább 5 százaléka kapta el a fertőzést, és a beazonosított fertőzöttek 2,5 százaléka meghalt.

A bukaresti média szerint azonban a koronavírusos betegek jelentős része nem kerül be a hivatalos statisztikákba. Egyre növekszik ugyanis a "rejtőzködő" fertőzöttek száma, akik - a kéthetes elkülönítést elkerülendő - nem jelentik be a hatóságoknak, ha pozitív eredményt mutat az otthon elvégzett koronavírus-gyorstesztjük.

Romániában tavaly december 4-én lépte át a félmilliós küszöböt a hivatalos fertőzésszám, vagyis az utóbbi négy hónapban ugyanannyi fertőzést regisztráltak, mint a megelőző kilenc és fél hónapban. A stratégiai kommunikációs törzs szombati jelentése szerint az utóbbi 24 órában 4310 új fertőzöttet azonosítottak, ami csaknem húsz százalékkal marad el az utóbbi két hét átlagától.

Az utóbbi napon az átlagosnál valamivel kevesebb, 139 koronavírusos beteg vesztette életét, és - az előző napi rekordnál néggyel kevesebb - 1492 súlyos esetet ápolnak az intenzív terápián.

A járvány statisztikai adatait feldolgozó portálok kiszámították, hogy a reprodukciós ráta március 23-án esett 1 alá Romániában, tehát ettől kezdődően lassul a járvány terjedésének üteme. Ez a mutató azt jelzi, hogy egy fertőzött hány másik embert fertőz meg, és tartósan 1 alá kell szorítani, ahhoz, hogy a járványt meg lehessen fékezni.

Romániában április elseje óta csökkenőben van az aktív fertőzöttek száma, az utóbbi héten pedig az előző hetinél több mint ötezerrel kevesebb (32 641) fertőzést diagnosztizáltak.